Mindenki Orbánra kíváncsi – felrobbantotta az internetet a miniszterelnök (VIDEÓ)

Elképesztő az érdeklődés a legújabb interjú kapcsán.

A Fidesz akár vissza is veheti Miskolcot.
„A Fidesz akár vissza is veheti Miskolcot, bár erre kisebb az esély. Országos szempontból viszont inkább az az érdekes, hogy az elmúlt másfél évtized miskolci választásain látszik az, hogy a volt szocialista szavazók százezrei hogyan találtak utat – a Jobbik érintésével – a jelenlegi kormánypárthoz.
Október közepén jelentették be, hogy a DK és az LMP nem Miskolc jelenlegi polgármesterét, a 2019-ben ellenzéki támogatással győztes Veres Pált, hanem a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjét, Hegedűs Andreát támogatná a jövő évi önkormányzati választáson. A meglepőnek is nevezhető egységbontást Hegedűs egy interjúban úgy indokolta, hogy Miskolc nem bír ki még ilyen öt évet, »a döntés- és cselekvőképtelenség, irány- és elvnélküliség, a felelősség vállalásának hiánya tovább nem folytatható«. Mindez egyértelműen a város elöljárójának címzett kritika, de helyi forrásaink inkább az MSZP és a többi párt közti feszültségről beszélnek.
Pedig a városvezetést ellenzéki oldalról eddig elsősorban azért érte kritika, mert állítólag túl együttműködő a Fidesszel, például többen nehezményezték, hogy Veres elfogadta a fölkérést kuratóriumi tagnak a miskolci egyetemi alapítványba. Az eredetileg miskolci Jakab Péter, volt Jobbik-elnök, aki mostanság a legantiorbánistább pozíciót foglalja el, szintén többször támadta a városvezetést a Fidesszel való állítólagos kollaboráció miatt. Így célkeresztbe vette a vízközmű átadását a kormánynak, azt, hogy nem álltak ki egy tervezett akkugyár ellen, vagy éppen azt, hogy támogatást nyújtanának egy alapítványnak, amelyhez a helyi fideszes parlamenti képviselőnek is köze van.”
Nyitókép: Facebook