Megnyílnak a Political Capital titkos aktái

2023. december 13. 05:59

A Political Capital most azzal került be a hírekbe, hogy a szuverenitásvédelmi törvényt próbálták kisiklatni, azonban 2010 előtt a magyar elhárításnak – az ország szuverenitásának egyik legfőbb őrének – adott legendás píár- és marketingtanácsok reptették címlapokra a céget. A Mandiner most górcső alá veszi az agytröszt tanulmányait!

2023. december 13. 05:59
Somogyi Zoltán

Szerző: Bácskai Balázs

 

  • Az iratok 2006 és 2009 között keletkeztek, terjedelmük mintegy húszezer oldal.
  • A Political Capital akkori vezetői, Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián cégei 2006 és 2010 között 432 millió forintnyi kormányzati megbízást kaptak, csak az NBH-tól – az Alkotmányvédelmi Hivatal jogelődjétől – 90 millió forint érkezett. A PC 2019 óta az amerikaiak emberének, Krekó Péternek a cége, amely leplezetlenül terjeszti itthon a tengerentúlról importált propagandát.
  • A tanulmányok keletkezése idején a Gyurcsány-kormány részéről Szilvásy György felügyelte a titkosszolgálatokat, az NBH akkori főigazgatói Galambos Lajos, majd Laborc Sándor voltak. A Bajnai-kormány idején a Datadat kapcsán manapság is felbukkanó Ficsor Ádám felügyelte a szolgálatokat és 2009 második felében Balajti László vette át az NBH vezetését, aki nyilvánosságra hozta a szerződések tényét és leállította a kifizetéseket.
  • Az PC által készített iratok nagy része napirendkutatás, vagyis a cég elemzői azt figyelték, hogy az országos lapokban, az internetes és elektronikus médiában milyen kontextusban jelenik meg az NBH, és a kémelhárítás vezetését érdeklő témák. A PC tanulmányaiban nyomon követték a szélsőségesek tevékenységét, figyelték a blogjaikat és rendszeresen olvasták a Kuruc.infót.
  • A leginkább figyelemre méltó anyagok az NBH arculatépítéséről szóltak, de a PC elemzői a jóslás kategóriájában is kipróbálhatták magukat: kéthetes politikai előrejelzéseket készítettek. Mindemellett közvélemény-kutatásokat is készítettek, amelyekben pártpreferenciákat is vizsgáltak. 
  • A PC elemzései nem jutottak el azokhoz a titkosszolgákhoz, akik esetleg használhatták volna őket munkájuk során, ám az anyagok nagy többsége nem is releváns nemzetbiztonsági szempontból – állította lapunknak több korábbi magas rangú NBH-tiszt.

 

***

 

A Mandiner.hu górcső alá vette a Political Capital (PC) Nemzetbiztonsági Hivatalnak készített tanulmányait, amelyek 2006 és 2009 között láttak napvilágot. Az iratcsomag egy része korábban a Magyar Idők birtokába jutott közérdekű adatigénylés útján, ám a teljes anyag azután került nyilvánosságra 2016-ban, hogy PC-t alaposan megtépázta a dokumentumok körüli botrány.

A húszezer oldalnyi iratot cikksorozatban dolgozzuk fel, amelynek mostani, első részében a tanulmányok tartalmát, keletkezésük hátterét és a szereplőket ismertetjük röviden.

 

Somogyi Zoltán és a Political Capital

 

Somogyi Zoltán az SZDSZ-ben kezdte a politikai pályafutását még az 1990-es években. Üzlettársával, Szabados Krisztiánnal 2001-ben alapították a Political Capital Kft.-t, amellyel üzleti és politikai tanácsadási szolgáltatásokat nyújtottak. A cég 2002 után, az MSZP kormányra kerülésével lett kiemelkedően sikeres. Somogyiék 2006-ra már annyi megbízást kaptak, hogy fokozatosan új cégekbe kezdték el kiszervezni a különböző munkákat. Így jött létre a vagyonkezeléssel foglalkozó Capital Group Rt., az üzleti kommunikációs tanácsadásra szerveződött Privy Council Kft., a lobbizásra alakult GPS Capital Kft. és a közvélemény-kutatásra szakosodott Capital Research Kft.

2006 és 2010 között, a Gyurcsány–Bajnai-kabinetek idején több mint 432 millió forintnyi megrendelést kaptak a kormányzati szereplőktől,

amiből több mint 190 millió forint érkezett az NBH-tól, vagyis az elhárítással foglalkozó Nemzetbiztonsági Hivatalnak.

Somogyi mára messzire került ekkoriban vallott nézeteitől. A cégvezető a 2000-es években a Jobbikot és szélsőjobboldalt tekintette a legpotensebb veszélyforrásnak, amely hazánkra leselkedik. Mára sajtóhírek szerint a párt körüli tanácsadó garnitúra része lett. (Erről a híresztelésről korábban megkérdeztük magát Somogyit is. Válaszát IDE KATTINTVA tudják elolvasni.) A Political Capital tanulmányaiban a politikai jobboldalon és a szélsőjobboldalon felbukkanó orosz-ellenesség miatt is aggódtak ebben az időben. Somogyi egyik cége pedig, a Splendidea Communications az amerikai külügyminisztérium pénzéből készít russzofób és sinofób tartalmakat a közösségi médiába.

Ezt is ajánljuk a témában

Somogyi 2019-ben kiszállt a Political Capitalból, amely az amerikaiak emberének, Krekó Péternek a tulajdonába került. A PC manapság olyan partnerektől kap finanszírozást, mint az Alexander Soros által irányított Nyílt Társadalom Alapítványok, vagy az amerikai hírszerzés, a CIA hivatalossá tett külföldi megjelenési formájaként nyilvántartott National Endowment for Democracy (NED).

Ezt is ajánljuk a témában

Az elemzőcég most az Orbán-kabinet „szuverenitásvédelmi” csomagját próbálta kisiklatni, mondván: az EU- és a NATO-szövetségesek általi beavatkozás a hazai belpolitikába nem veszélyezteti a szuverenitásunkat. Ehhez képest a valóság az, hogy az USA-ban és máshol is szigorú törvényekkel tiltják és üldözik az ilyen jellegű külső befolyásolási kísérleteket. (Minderről bővebben ITT írtunk.)

Ezt is ajánljuk a témában

 

A Nemzetbiztonsági Hivatal

 

A Nemzetbiztonsági Hivatal 1990-ben jött létre, fő feladata a kémelhárítás, a szélsőségesek és a szervezett bűnözés elleni harc. Polgári titkosszolgálatként az NBH alkalmazottjai nem rendelkeztek a rendőröket megillető intézkedési jogkörrel, vagyis házkutatást, letartóztatást önállóan nem végezhettek. Az NBH a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter alá tartozott a kormányban, a poszton 2006 és 2009 között Szilvásy György, majd Gyurcsány Ferenc bukása után Ficsor Ádám nevével találkozhattunk – aki jelenleg az Amerikából finanszírozott Datadat-cégcsoport egyik meghatározó vezetője.

A Nemzetbiztonsági Hivatalt 2004 és 2007 nyara között Galambos Lajos vezérőrnagy vezette, akinek a nevéhez köthető a legsúlyosabb botrány a Cég – ahogyan a munkatársak egymást között az NBH-t nevezték – történetében.

Szilvásy György az Országgyűlés épületében találkozott a KGB-utód orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) helyettes vezetőjével, akinek arra panaszkodott, hogy információk szivárogtak ki az NBH-tól. Az oroszok jelezték, tudnak segíteni, és így történt,

hogy orosz ügynökök jutottak be észrevétlenül az NBH budapesti központjába,

ahol 16 magyar ügynökön végeztek poligráfos tesztet, bolgár pszichológusnak kiadva magukat.

Az ügyre rálátó forrásaink szerint nem is ez volt az eset legsúlyosabb része, hanem az, hogy a „munka” során az oroszok milyen titkokat vihettek ki az épületből, miközben hozzáfértek a belső számítógépes rendszerhez. Az ügy kapcsán később Szilvásy György, Galambos és utódja, Laborc Sándor is bíróság elé került. 

Laborc 2007 júniusától 2009 augusztusáig vezette az NBH-t, hivatali ideje szintén számos botrányos eset derült ki, amely később megrengette a Céget. Ezek közül is kiemelkedik az a találkozó, amely során Laborc és műveleti helyettese, Glemba Zoltán, valamint Vajtó Lajos MSZP-közeli üzletember két alkalommal is találkoztak Portik Tamással.

A bűnöző felajánlotta szolgálatait Laborcon keresztül az MSZP-nek,

mondván, hogy a baloldali párt kampányolhat médiafelületein, ő pedig megpróbál fideszes politikusokat kompromittálni. Laborc nem utasította vissza az együttműködést, sőt, még egy védett telefont is biztosított Portik számára. 

2009 őszén Balajti László vette át az NBH vezetését, aki elődeivel ellentétben nem pártember volt. Balajti robbantotta ki a Political Capital ügyet, főigazgatóként igyekezett feltárni a történteket és leállítani a pénzek további kiáramlását.

A botrányok hatására 2011-ben Alkotmányvédelmi Hivatal néven szervezték újjá a korábbi Nemzetbiztonsági Hivatalt.

 

Húszezer oldal

 

Miután bemutattuk az ügy főszereplőit, érdemes belepillantani az iratokba is. A Political Capital által összeállított tanulmányok közül a legtöbb a különböző szempontok szerinti napirendkutatás. Ez azt jelenti, hogy a sajtó és más nyilvános források átnézésével a szakemberek összeszedték azokat a híreket, témákat, melyek a leginkább meghatározták a közbeszédet. Ezeket pedig valamely szempont alapján szelektálták.

Erre egy példa az úgynevezett NBH Médiamonitor, amelyet 2008-ban és 2009-ben havonta adott le a cég. A kutatás keretében a PC elemzői átnézték az internetes és nyomtatott sajtóban megjelenő híreket, amelyekben említést kerestek a Nemzetbiztonsági Hivatalra, vagy az NBH-val kapcsolatba hozható ügyekre, szereplőkre; azt vizsgálták meg, hogy „a Hivatal célkitűzéseit korrektül mutatja-e be” az adott írás. A válaszok „igen”, „nem” és „nem értékelhető” lehettek.

A több ezer oldalnyi irat lényegében használhatatlan nemzetbiztonsági szempontból.

A tanulmányokat nem egyedül készítette a Political Capital Kft., azok írásában további három Somogyihoz és Szabadoshoz köthető cég vett részt: a Capital Research Kft., a Social Development Institute Kutató és Elemző Nonprofit Kft., valamint a Privy Council Kft.

Utóbbinak azóta Splendidea Communications Kft.-re változott a neve, és amint említettük, amerikai pénzből terjeszti a Fehér Ház narratíváját idehaza, magyar nyelven.

A tanulmányok közül a leghíresebbek a Privy Council Kft.-től érkeztek, és az NBH új arculatára vonatkoznak. Többek között új logót terveztek a Cég számára, de az anyagokban vannak kommunikációs tanácsok Galambos Lajos, Laborc Sándor és Balajti László számára is. A tanácsok közül egyesek a vicc kategóriájába tartoznak: Somogyiék jó ötletnek tartották, hogy a titkosszolgák osztogassák az NBH évkönyvét nyilvános helyeken, a Cég hirdethetett volna villamosokon, köztéri oszlopokon. Sőt, szóvivő kinevezését is javasolták.

Ha a munkánkból valami nyilvánosságra kerül, akkor már csak magyarázkodni lehet. Ha nyilvánosan kérdeznek minket, akkor nem tudunk semmiről, nem kommentálunk semmit, ez az alapvető hozzáállás”

– kommentálta lapunknak a szóvivő ötletét az NBH korábbi magas rangú tisztje.

A szervezet arculati elemeiről készült anyagokat külön cikkben is bemutatjuk.

 

PC-jóslatok


A Political Capital készített úgynevezett kéthetes prognózisokat. Ezekben a szövegekben összeszedik a sajtóban megjelent legfontosabb témákat, majd egy átláthatatlan szempontrendszer szerint lényegében jósolnak.

Ez a tevékenység egyébként nagyon hasonló ahhoz,

amit ebben az időszakban végzett Szilvásy Péter, a Kormányzati Tanácsadó Jósda tulajdonosa és ötletgazdája. Még a színvonal is hasonló.

2008 februárjában például azt írja a PC: „Amennyiben a Fidesz-MPSZ meg kívánná szólítani a szélsőségesebb szavazókat, azt rövidesen meg kellene tennie. Mivel ennek egyelőre nem mutatkozik jele, így ennek egyre kisebb a valószínűsége” – írták. De a Political Capital olyan merész predikciókat is tett, mint például: „ha a Pécs melletti Zengőre tervezett NATO-lokátor terve ismét előkerül, akkor ismét tüntetni fognak a radikális környezetvédő csoportok”. De azt is megmondták, hogy ha elbontják a XII. kerületben a Turul-szobrot, akkor ez „valószínűleg aktivizálja a radikális tüntetőket, és demonstrációkat indukál”.

A legtöbb prognózis faék egyszerűségű, körülbelül olyan információtartalommal, mintha valaki azt mondaná: „ha felhős az ég, akkor fokozódik a csapadék valószínűsége”.

Számos tanulmány szól a hazai és a nemzetközi szélsőségesekről, külön kezelve a szélsőjobbot, szélsőbalt, valamint éveken át készültek tanulmányok a nemzetközi migrációs tendenciákról. A Political Capital igyekezett figyelni a szélsőségesek blogcsatornáit és rendszeres olvasói voltak a Kuruc.infónak.

Habár ezek az anyagok egyszerű sajtófigyelések, hasonló tevékenységet ebben az időszakban az NBH is végzett,

így akár a titkosszolgák használhatták volna a PC egyes anyagait.

Az agytröszt és az NBH együttműködéséről készült titkosszolgálati és parlamenti jelentések, összefoglalók szerint azonban a Somogyiék által írott anyagokat nem kapták meg azok, akik hasznosítani tudták volna a bennük levő információt. Sőt, ezek a tisztek arról sem értesültek, hogy a hírfigyelés egy része ki van szervezve egy külső cégnek.

A Political Capital öt darab közvélemény-kutatást is készített az NBH számára. Ezekből négy a 2008-as és 2009-es március 15-i, és október 23-i eseményekre vonatkozik. A kutatásokból azt próbálták leszűrni, hogy hányan terveznek részt venni az ünnepségeken, számítanak-e erőszakra, illetve hogyan ítéli meg a közvélemény a tüntetők és rendőrök erőszakos viselkedését. A felmérésben kitérnek pártpreferenciákra és politikusok népszerűségére, amelyek mérése nehezen magyarázható nemzetbiztonsági szempontokkal. Ráadásul a kutatások 600 fős mintán zajlottak, és állítólag országosan reprezentatívak voltak.

Ezen anyagokat szintén külön cikkben dolgozzuk fel.

Folytatjuk...

Nyitókép forrása: Soós Lajos (MTI)


 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. december 16. 06:50
A Mandi-neres górcső… 😂😂😂😂😂😂😂😂
Almassy
2023. december 13. 14:29
Gyurcsányék rátették a kezüket a titkosszolgálatokra, azok információira ebből épült a Gyurcsány-birodalom...
adrás
2023. december 13. 13:39
A torz fejét elnézve az ipsének, nem kell csodálkozni rajta!
tetx
2023. december 13. 11:48
"az EU- és a NATO-szövetségesek általi beavatkozás a hazai belpolitikába nem veszélyezteti a szuverenitásunkat." Lol, a kurva anyádat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!