Makacs minták a baloldalon

„Ha az elvesztett választásokat nézzük, akkor az elmúlt bő évtizedben a baloldal mindig kifogásokat keresett. Nem ismerte el a vereséget, tisztességtelen feltételekre hivatkozott, csalással vádolta a kormánypártokat és radikális rendszerellenzéki szerepbe helyezkedett. Mondták, hogy nincs demokrácia, nincs szabad sajtó, az állampolgárok nem jutnak hozzá az »igaz« és »valós« információkhoz. (Az igaz és a valós ebben az esetben azt jelenti, amit a baloldal gondol.)

Az elvesztett választások után – a politikai mintázat szerint – aztán megpróbáltak valós vagy vélelmezett társadalmi elégedetlenkedési akciókra rátelepedni. Megújulás és parlamenti munka helyett mások hátán a médiába bekerülni. Megragadni egy »civil« ügyet, majd nemzetközileg kipróbált, szélsőbaloldali mozgalmi forgatókönyvek (Alinsky, Popovics, Sharp) alapján kormányellenes demonstrációvá szélesíteni azokat. Mindeközben egyre szélsőségesebb, a demokratikus rend megzavarására alkalmas politikai kommunikációt folytattak, aminek következtében egyrészről tovább romlott a politikai kultúra minősége, másrészről pedig esély sem volt egy új politikai stratégia megalkotására. (Gondoljunk csak a 2023-as Pintér Sándor bábú égetésre, vagy az úgynevezett diáktüntetéseken tapsot kiváltó, a miniszterelnököt dehumanizáló beszédekre!)

A botránypolitizálásba hajló szélsőséges hangnem azonban szükségszerűen kontraszelekciót okozott, így a baloldal lemaradása – mind közösségépítésben, mind pedig egy koherens, a társadalom többségének szimpátiáját megnyerő programalkotásban – évtizedes mértékűvé vált. A vezetővé váló politikusok nem voltak és most sem alkalmasak a valóságot leíró politikai értelmezésre és összefüggő mondanivaló kidolgozására. És hiteltelenek, ami a politikában a legfontosabb tőke.

Tucatszor ugyanabba a folyóba…

A kontraszelekcióval viszont megszületett egy olyan baloldali politikai »elit«, amely csupán négy politikai pótcselekvésre volt alkalmas az elmúlt években. A nyugat-európai progresszív politika kritika nélküli másolása mellett csupán a sajtóban megjelenő hírekre reagáltak – sokszor ötletszerűen (mai szlenggel élve: random). Harmadrészről dekonstruktív ellenzéki álláspontot vettek fel, így az össznemzeti érdekek mentén sem álltak a kormányzat mellé (még a pandémia idején sem!), végül pedig – negyedszer – botránypolitizálással igyekeztek felhívni magukra a figyelmet.

Egy dologról viszont sosem beszéltünk. A kontraszelekcióban ludas volt a külföldről finanszírozott kormányellenes sajtó is. Mert ők is többször beleléptek abba a bizonyos folyóba, mikor minderre azt mondták, hogy mindez így, ebben a formában, rendben van és rendben lesz. Majd a következő választásokon – hitegették magukat, ugyanabba a folyóba lépkedve.”

Nyitókép: Facebook