Újabb ellenzéki politikussal egyeztetett David Pressman
A legfőbb téma az ellenzék aktuális helyzete volt.
Az amerikai nagykövet szerepét játszó politikai aktivista ne antiszemitázzon, mert ezzel gyűlöletet kelt.
„David Pressman, az amerikai nagykövet székét bitorló politikai aktivista szerint nem kell sárga csillagot tenni Alex Soros képe mellé, hogy tudjuk, miről szól a kormány plakátja. Azt is állítja, hogy hazánkban a kormány szítja és támogatja az antiszemitizmust. A helyzet ezzel szemben az, hogy a présembernek sem kell többet beszélnie, ennyiből is jól látszik, hogy szegény pára nem normális.(...)
Vegye tudomásul ez a Magyarországgal szórakozó nagykövetnek látszó csalfa, vak remény, hogy mentálisan ép embernek nem jut eszébe Alex Soros zsidó mivolta, amikor meglátja őt egy plakáton. Ellenben felidéződik képzeletünkben, amikor úgy járt-kelt az Európai Unió szervezeteinél, mint valami hatalmas birodalom császára, úgy tárgyalt a különféle tisztségviselőkkel már az apja is, mint a világ legbefolyásosabb embere, és kicsivel később mindig felgyorsult a nemlétezőnek titulált, ám a szemünk láttára megvalósuló Soros-terv végrehajtása a kontinensen. Tegyük hozzá azt is, hogy a magyarok többsége nem adott és akkor sem adna felhatalmazást neki arra, hogy beleszóljon az életünkbe, ha történetesen kérné hozzájárulásunkat ténykedéséhez.
Amit most művel, az pedig mélységesen felháborít több millió választópolgárt, magyart és európait. Ezért került az arca a plakátra, hogy felrázza a hozzá köthető történet mindazokat, akik hajlandók rászánni pár percet annak kifejezésére, hogy nem kérnek ebből a bajkeverőből és azokból a politikusokból, akikre hatással tud lenni hálózatain keresztül. Ehhez semmi köze annak, hogy zsidó származású. Ha elítélünk egy gazembert, aki történetesen zsidó, azt azért sújtja megvetésünk, mert gazember. És attól, hogy zsidó, nem részesül semmilyen különleges védelemben, ugyanolyan megítélés alá esik, mint bármely gazember.
Mondhatják persze a libernyákok, hogy nem gazember, sőt ellenkezőleg: a világ legkiválóbb jótevője, de ez vita tárgyát képezi hazánkban. Politikai vitában helye van kemény politikai eszközök használatának is, de nem mindegy, ki és milyen körültekintően használja őket. A kormány például jogosan kritizálja azt az aktivistát, aki szembemegy a szuverenitást védelmező politikájával. Az amerikai nagykövet szerepét rosszul játszó politikai aktivista viszont ne antiszemitázzon itt minden alap nélkül, mert ezzel olyan mértékű gyűlöletet kelt magával és minden vele egyetértővel szemben, ami súlyos társadalmi feszültségekhez vezet. Nem szeretnénk arra a következtetésre jutni, hogy David Pressmannek éppen ez a célja. Vagy netán ez is evidencia?”
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás