A nagy magyar valóság

„Tegnap délelőtt, Kisorosziból elindulva a kocsiban a szlovákiai magyar adót, a Pátriát hallgattam. Eleve érdekelt a téma, Karsai Dánielről volt szó. Ő az az ügyvéd (alkotmányjogász), aki Strasbourgban akarja kikényszeríteni a magyar államtól, hogy a magyar állampolgároknak is joguk legyen arra, hogy döntenek, akarnak-e tovább élni vagy nem. Most nem fejtem ki, hogy miért, de a magyar állam döbbenetesen sumákol, egészen másra hivatkozik a periratokban, mint amivel a közmédiában hülyíti a népet.

Na mindegy, azért diktálok erről most, mert tíz éve történt nagy kedvencemnek, Michael Schumachernek a szörnyű síbalesete. Az állapotáról nem tudni semmit. Kómában van, és azt hiszem, nem ördögtől való a kérdés, hogy vajon, ha tudatánál volna, akarna-e tovább élni.

Nekem van egy szörnyű emlékem. Még a 2000-es évek elején alkalmam volt beszélgetni az MSZP vezető politikusának, Toller Lászlónak a feleségével. Nem csak interjút készítettem, de a feleség bátorítására megnézhettem Toller Lászlót. Egy Pécs környéki birtok központi épületének óriási nappalijának közepén, egy speciális, kórházi ágyon feküdt meztelenül, egy lepedővel takarták le. Frissen borotválták, a kezeit nem láttam a lepedő miatt, de a lába ápolt volt. Számomra nem csak dermesztő volt a látvány, de abszurd is, mert a kisfia, meg az egyik rokon gyerek a kómában lévő papa, illetve nagybácsi körül bringázott vagy rollerezett, erre már nem emlékszem. A feleség elmondta, hogy patthelyzet alakult ki. A férjének minden szerve normálisan működik, tehát passzív eutanáziáról nincs szó, mert nincs gép, amit le lehetne állítani. A férje az autóbalesete óta már harmadik éve magatehetetlenül fekszik. Nem kommunikál a külvilággal, mesterségesen táplálják, tulajdonképpen kilátástalan az egész küzdelem. Így utólag talán nem szentségtörés, ha elárulom, hogy egyetlen módon lehetett véget vetni ennek a szörnyűségnek, ha befejezik a táplálást. Mindenesetre a sors közbeszólt, és Toller László 2010. május 10-én meghalt.

Orvos ismerőseim mondják, hogy ők nem akarnak kiszolgáltatottan szenvedni, ha majd eljön az idő, pontosan tudják, hogy mit kell tenni. Na igen, de mi van a mélyen és őszintén vallásos emberekkel? Mi van a magatehetetlen öregekkel, a szellemi fogyatékosokkal? Én a magam részéről már döntöttem, de hogy hogyan, ez még a családomra sem tartozik.

Ami pedig a rádióhallgatást illeti, van két megjegyzésem: én rádiót csak a reggeli tisztálkodás alkalmával, a fürdőszobában hallgatok. Kocsiban elvagyok a Bartókkal meg a Rádió Klasszikkal. Mivel nehéz a felfogásom, csak most jöttem rá, hogy a Dunakanyarban egészen jó minőségben lehet hallgatni híreket egy magyar adón. Az a neve, hogy Pátria, és természetesen Szlovákiából sugároz. Erről jut eszembe, hogy a legjobb magyar hetilap a Magyar Hang. Na és hol nyomtatják? Szlovákiában. Nálunk nyomda nem vállalja. Na, vajon miért? Orbán Viktornak volt képe azt mondani 2018-ban Strasbourgban, hogy »Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk« és nem sült le a pofájáról a bőr. Ez a nagy magyar valóság.

Ágnes kérdezte, hogy mivel illusztráljuk ezt a cikket. Ugyan mi mással, mint Lánczi Tamással, aki volt már minden Orbán körül, de most havi ötmilláért a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke lesz. Ja, mentelmi joggal, 6 évre! Szerintem mind a kettő jól jön neki. A kis Tamás egyébként annak a Lánczi Andrásnak a fiacskája, aki szintén volt már minden a Fidesz körül, de nem erről híres, hanem arról a mondásáról, miszerint »Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája«.”

***

Nyitókép: képernyőfelvétel