Újabb súlyos baleset történt egy magyar színházban, a darabot félbeszakították

2023. november 18. 13:31

Besenczi Árpád a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban maradandó kézsérülést szenvedhetett.

2023. november 18. 13:31
BESENCZI Árpád

Súlyosan megsérült Besenczi Árpád színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház péntek esti előadása közben, a darabot félbeszakították – tájékoztatta a teátrum szombaton az MTI-t.

A tájékoztatás szerint az Indul a bakterház péntek esti előadása közben 

Besenczi Árpádnak, aki egyben a színház igazgatója, megsérült a keze, a darabot ezért félbe kellett szakítani. 

A színművészt kórházba szállították, de még éjszaka hazaengedték, maradandó sérülése ellenére kielégítő az állapota. A színház közölte, hogy a darab szombati előadása elmarad. A pénteken félbeszakadt és a szombaton elmaradt előadást január 12-én és 13-án pótolják. Besenczi Árpád a tervek szerint keddtől ismét színpadra áll – jelezte a zalaegerszegi teátrum.

Az Index értesülése értesülése szerint Besenczi Árpád maradandó kézsérülést szenvedett. Úgy tudják, hogy az igazgató maga hívta ki a rendőrséget, helyszínelés is volt. Telefonon keresték a művészt, azonban mostanáig nem sikerült elérniük őt. 

Az eset napokkal az után történt, hogy a Nemzeti Színházban baleset miatt félbeszakadt a Rómeó és Júlia előadása, 

ahol Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót érte baleset. Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: MTI/Katona Tibor

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ekrü
2023. november 18. 18:24
5m007h 0p3ra70r 2023. november 18. 14:17 "Mi a büdös fasztól sérült meg a keze???"- Az Indexen fent van. "amikor az egyik jelenetnél, ahogy futott ki a színpadról, a gyűrűsujja beakadt egy csavarba, állítása szerint valószínűleg nem ott kapaszkodott meg a kezével, ahol az eddigi tizenhét alkalommal tette. A baleset nagyon kellemetlen és nagyon fájdalmas volt. Nagyon bosszantott is. Soha nem szoktam levenni a jegygyűrűmet, és ebből nem is volt baj ez idáig. Kiemelném, hogy nem egy kiálló csavar okozta a sérülésem. A csavar a helyén volt, de a gyűrű valahogy beleakadt – mondta a színész."
Ekrü
2023. november 18. 18:16
Tommaso 2023. november 18. 18:10 "A kultúrától megvont állami pénzek most éreztetik hatásukat."- Mi köze a kultúrához annak , hogy valaki magán hagyja a jegygyűrűét, ami aztán beleakad valamibe? Mert otthon aztán ilyen sosem fordul elő, ugye? Istenem, ha ennyire Orbánfóbiás vagy , miért nem kezelteted magad?
Tommaso
2023. november 18. 18:10
Ugye mondtam, hogy a nemzetellenes Orbán-rezsim nemcsak az egészségügyet és az oktatást teszi tönkre. A kultúrától megvont állami pénzek most éreztetik hatásukat. Talán NEM a veszteséges Vodafone-ra kellett volna költeni a magyar emberek adóforintjait. Az Orbánt mentegetni próbáló, (mocskosszájú) megvezetett hivei nem is tudják, hogy ma lényegesen kevesebbet költ a kormány a szinházakra, mint 10 évvel ezelőtt. Pedig a tavalyi és idei BRUTÁLIS MÉRTEŰ ORBÁNI INFLÁCIÓ is betett a magyar kultúrának. Amire ez a rezsim magasról tesz.
machet
2023. november 18. 17:48
Szenvedhetett?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik