Magyar Péter megkegyelmezett az utolsó kommunista kormányfőnek

A Tisza 8 évben maximalizálná a kormányfői tisztség időtartamát. De van itt egy kis bibi! Kovács András írása.

„Megteszünk mindent annak érdekében, hogy a két, magyar állampolgársággal rendelkező férfit is sikerüljön kiszabadítani a fogságból” – közölte a miniszter.

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, amely szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van és jelenleg is a Hamász terrorszervezet foglya – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető a NATO külügyminiszteri ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az öt magyar állampolgárságú túsz közül hármat szabadon engedtek az utóbbi napokban, miután a Hamász bejelentette, hogy a tűzszünet alatt nőket és gyerekeket adnak át fogolycsere keretében.

Rajtuk kívül két olyan, magyar állampolgársággal is rendelkező férfiról lehetett tudni, akikről ezidáig nem rendelkeztünk információval, így feltételezések szerint a terrorszervezet fogságában lehetnek
– tájékoztatott.
Szijjártó Péter bejelentette, hogy a kormány nemrég értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, amelynek értelmében az érintettek egyike életben van, és továbbra is a Hamász tartja fogva.
„Természetesen ahogyan a gyermekek és a hölgy szabadon bocsátása érdekében megtettünk mindent, úgy megteszünk mindent annak érdekében is, hogy a két, magyar állampolgársággal rendelkező férfit is sikerüljön kiszabadítani a fogságukból”
– szögezte le.
„Persze minden relatív, de a jelenlegi körülmények között jó hír, hogy a két, magyar állampolgársággal rendelkező férfiból az egyikről tudjuk, hogy él” – mondta. „Sajnos túszként tartja őt fogva a Hamász, de mindent megteszünk azért, hogy amennyiben lehetőség lesz már arra is, hogy a férfiak kiengedéséről beszéljünk, akkor ő is ott legyen azok között, akiket majd elengednek” – tette hozzá.
***
(MTI)
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A Hezbollah libanoni síita szervezet csak a mostani hétvégén 200 lövedéket lőtt ki Izraelre.


A kivonást gyorsan és összehangoltan hajtották végre a szövetséges erők.


Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.
