Pressman úr jön-megy

„Pressman újfent tárgyalt a Bírói Tanács bíráival. Ez azért nagyon örvendetes, mert már az első tárgyalása is remekül sikerült. S gondolná az ember, miután Pressman első találkozásából a magyar bírákkal elég nagy botrány lett, a nagykövet úr észbe kap, és nem tesz többé ilyen lépést. Nos, ez a feltételezés naivitásnak bizonyult. Pressmant nem olyan fából faragták, hogy holmi botrány eltántorítsa eredeti szándékától. Ami nem lehet más, mint »példátlanul súlyos beavatkozás az igazságszolgáltatásba«.

Persze, ha jól belegondolunk, ebben sincs semmi meglepő. Ugyanis Pressman nem nagykövetnek jött ide, hanem helytartónak. És az égvilágon mindenbe beavatkozik, nem csupán az igazságszolgáltatásunkba. Beavatkozik a magyar bel- és külpolitikába, a törvénykezésbe, a kultúrpolitikába – bármibe.

De ha már igazságszolgáltatás. Az Egyesült Államok igazságszolgáltatásáról, bírói rendszeréről ezt olvashattuk a minap: »A Legfelsőbb Bíróság politikai összetétele még 2020-ban változott meg drasztikusan a konzervatívok javára. Azóta, hogy Amy Coney Barrettet kinevezték a testületbe, a konzervatív kötődésű bírák aránya 6-3 a liberális szemléletmódú bírókhoz képest. A fejleményeket a liberálisok agresszív terjeszkedésként élik meg«. »Minden jel arra utal, hogy ez a 6 bírából álló minősített többséggel rendelkező közösség több fronton is arra készül, hogy az ítélkezési gyakorlatot agresszívan mozdítsák el a konzervatív irányba (…)« – állítja Elizabeth Widra, a washingtoni székhelyű, liberális jogvédő szervezetnek, a Constitutional Accountability Centernek az elnöke. Widra szerint a folyamat közben a bírák az olyan alapelvekkel sem törődnek, mint a precedensek tiszteletben tartása, vagy a bírói önmegtartóztatás.

Ez mindenesetre roppant érdekes. Mert például idehaza elég furcsán nézne ki, ha amúgy bárki tisztában lenne a bírák politikai irányultságával, az pedig még ennél is furább lenne, ha a magyar bírák saját politikai irányultságuk szerint hoznának ítéleteket, és »az ítélkezési gyakorlatot agresszívan elmozdítsák« bármilyen irányba. S ha itthon valaki mégis úgy érzi, hogy egy-egy ítélet politikai elfogultságot hordoz, s ennek netán hangot is ad, akkor azonnal jön a véleménykommandó és elmagyarázza – eléggé agresszíven –, miszerint ilyen nincs és nem is lehet.

Mindezt csak azért említem, mert Pressmannak odahaza is lenne »beavatkozni valója«. De ilyesmi nyilván eszébe sem jut, ilyesmire csak itt vetemedik, a »gyarmatokon«, a (fél)periférián, ahová elküldték politikai szolgálataiért cserébe helytartónak. S mindez így is marad, ameddig hagyjuk. Ameddig például haza nem zavarjuk a francba ezt az elviselhetetlen, impertinens, ócska, gátlástalan nyomorultat”.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd