Ha kimondjuk, hogy egy spontán szegregálódott budai alapítványi iskola nyáron vitorlázó, télen Kitzbühelben síelő tinédzser tanulója van elég széles látókörű ahhoz, hogy megfontolt döntést hozzon az uniós kül- és biztonságpolitika irányvonaláról, akkor logikusan az ásotthalmi segédmunkástól se vitathatjuk el, hogy nyolc általánossal a birtokában bölcsen véleményezheti az európai migrációs paktumot.
Miközben azért azt is sejteni véljük, hogy ami itt történik, az valójában egy ügyes adatbázis-építés –
a petíciós ív kötelezően kitöltendő „25 évnél fiatalabb vagyok-e” rovatára például nem feltétlenül lenne szükség a 16 évesek választójogának szorgalmazásához, de abból nyilván baj nem lehet, ha megvan a pártnál ez az információ.
Az ezen túlmenő pártpolitikai haszon azonban minimum kétséges: Ausztriában 2019-ben még a 16–29 évesek körében a Zöldek lettek az elsők az EP-választásokon, a liberális NEOS pedig (ötödik helyezettként) 14 százalékot tudott elérni ebben a korcsoportban, az aktuális felmérések viszont arra utalnak, hogy 2024-ben már az ottani fiatalok relatív többsége is (25 százalék) a jobbos Szabadságpártra szavazna. Bár körükben a Zöldek továbbra is jóval kedveltebbek az átlagnál, a Momentum testvérpártjának nevezhető NEOS-t csupán 7 százalékuk választaná, ami alig haladja meg a párt 6 százalékos népszerűségét. Hasonló tendenciák voltak megfigyelhetőek a legutóbbi, nem hivatalos németországi „ifjúsági választásokon” az AfD előretörésével – a balliberális Frankfurter Rundschaunak egy professzor ezzel kapcsolatban rá is mutatott, hogy a médiában „aránytalanul sok balos és zöld fiatalt lehet látni, viszont csak kevés konzervatív beállítottságút. Ennek oka, hogy egyes szerkesztőségek a saját politikai preferenciáik alapján hívják meg a vendégeket, ezért a beszélgetős műsorok résztvevői ritkán reprezentatívak a lakosság egészére nézve”.