„Nyugat-Európa olyan lehet, mint egy letűnőben lévő civilizáció múzeuma, ahová bámészkodni járnak a világ többi részéből”

***

A kötet előszavában Szent Ágoston, Harari és a gyáva nyúl játszma is helyet kapott. Hogy kapcsolódnak a tematikához?

Hortay Olivér: A gyáva nyúl játék és Szent Ágoston a törzsszövegben is szerepelnek, de Harari beemelésének felelőssége az Előszó szerzőjét, Megadja Gábort terheli. A könyvben arra a kérdésre keressük a választ, mi okozta azt a geopolitikai zűrzavart, ami az elmúlt másfél évben kibontakozott. A gyáva nyúl játékot – amiben két autó egymás felé hajt, amíg az egyik sofőr el nem rántja a kormányt, vagy össze nem ütköznek – több ízben alkalmazták a hidegháború egyes szituációinak, például a kubai rakétaválságnak, elemzésére. Mivel az – a címben is szereplő – benyomásunk, hogy

Fürész Gábor: Yuval Noah Harari Homo Deus című könyvében abból a premisszából indul ki, hogy a huszonegyedik századra sikerült az emberiségnek megzaboláznia az éhezést, a járványokat és a háborút. Ez az előfeltevés rosszul öregedett a covid-19 és az orosz-ukrán háború, illetve az izraeli konfliktus fényében. A könyvünk harmadik fejezete foglalkozik a progresszív ideológiák hanyatlásával és az ezzel együtt járó rossz közérzettel, kiábrándultsággal. Szent Ágostonnak köszönheti az eszmetörténet a „progressio” fogalmának körvonalazását, ami eredeti értelmében a keresztény üdvtörténetre utalt. A szekularizációval azonban a kifejezés új értelmet nyert és az emberiség evilági fejlődését jelöli. Keresztény gyökerei vannak szinte minden ismert európai ideológiának, így a progresszívizmusnak is. Egyetlen igazi kivétel ez alól a német nemzeti szocialista mozgalom, a nácik faji ideológiája, ami lényegében posztkeresztény világkép.

Az első fejezet Amerika hanyatlásáról szól, utalva egy központi félreértésre az erről szóló vitában. Mi ez a félreértés? Mire alapozza a könyv, hogy az USA lejtmenetben van és hogyan jön az egészhez Peter Turchin?

HO: A vita gyökere a hanyatlás eltérő értelmezéséből ered. Azok, akik szerint az Egyesült Államok – és tágabb értelemben a Nyugat – hanyatlik, jellemzően az USA geopolitikai pozíciójának gyengülésére, azaz a kedvezőtlen tendenciára utalnak.

Ezzel párhuzamosan viszont azoknak is igazuk van, akik szerint a nyugati országok átlagos életszínvonala és geopolitikai ereje továbbra is meghaladja a világ többi részéét, így egyelőre irreális összeomlást vizionálni. A történelmi tapasztalatok tanulsága alapján egy-egy birodalom akár évtizedekig is dezintegratív szakaszban lehet anélkül, hogy összeomlana és a polgárainak jóléte azt követően sem feltétlenül romlik drámai mértékben, hogy elveszíti hegemón pozícióját. Az emelkedés és hanyatlás által kijelölt civilizációs ciklusok leginkább azért fontosak, mert azok jó előrejelzői a belső és külső konfliktusoknak, így nemcsak az elmúlt másfél év geopolitikai zűrzavarára kínálnak magyarázatot, de támpontot szolgáltatnak a geopolitikai döntésekhez is.

FG: Nagyon sok vélemény, hipotézis és jóslat kering az USA világban betöltött szerepének esetleges változásáról. Peter Turchin munkáját, az Ages of Discord című könyvében, a szigorú, adat vezérelt és matematikai modelleken alapuló megközelítés teszi különlegessé. A populáció-biológiától a történeti kérdések felé forduló Turchin arra jött rá, hogy civilizációs indikátorokkal modellezhető és a nagy folyamatok vonatkozásában előre is jelezhető egyes országok, birodalmak haladási iránya. Úgynevezett integratív és dezintegratív periódusokat különböztet meg, amelyek hosszú évtizedekig tartanak. Az USA a 70-es évek óta hanyatló periódusban van, ezt olyan mutatók fejezik ki, mint a reálbérek és a bérhányad hanyatlása, a politikai polarizáció, az extrém jövedelmi egyenlőtlenségek, vagy a lakosság várható élettartamának csökkenése.

Ki, kik léphetnek az új hegemon pozíciójába?

HO: Ezt a mai információk alapján nem lehet előre jelezni, sőt, azt is korai előrevetíteni, hogy az USA elveszíti hegemón státuszát. A könyvben bemutatott modellek eredményei alapján Amerika pozíciója romlik, Kínáé dinamikusan javul és a két ország egyre közelebb kerül egymáshoz. A történelem során a hasonló helyzetek gyakoribb és mélyebb konfliktusokhoz vezettek és az elmúlt időszakban is ezt tapasztalhatjuk. A történelmi példák azonban arra is figyelmeztetnek, hogy nem feltétlenül az az aspiráns hatalom veheti át a vezető szerepet, amely a pozícióharc korai szakaszában esélyesnek tűnik. A lökdösődés káosza gyakran meglepetéseket okozhat és előfordulhat például, hogy a két fő rivális küzdelmének farvizén egy harmadik ország emelkedik föl. Többek között ezért sem érdemes a Nyugatnak teljes egészében Kína ellen fordulnia.

Milyen sors vár Európára, ha maradnak a mostani keretek és mi az a Hamilton-pillanat?

FG: Európa egyfelől súlyos irányítási válsággal küzd. Lényegében egy befejezetlen birodalom, ahol a központosítás erői, a formálódó szuper-bürokrácia és politikai intézményei (a parlament és a bizottság), illetve a nemzetállamok érdekei blokkolják egymást. Ezt a magyarok pontosan ismerik a migráció körüli, vagy a háborúban való részvétel, illetve a fegyverküldés vitái révén. Emellett Európa 2008 óta folyamatosan veszít világgazdasági szerepéből, növekedése lassul, lényegében lemarad.

Ahogy annak idején a rómaiak tették a görög civilizációval.

HO: A függetlenségi háborút követően, az első amerikai pénzügyminiszter, Alexander Hamilton szövetségi szinten átvállalta az államok adósságait, amivel lefektette az USA gazdasági integrációjának alapköveit. Több, mint kétszáz évvel később, amikor a brüsszeli vezetés a koronavírus járvány utáni helyreállítás finanszírozásához egy közös uniós hitelfelvételre tett javasolt – a forrásbevonáson túl – az EU Hamilton-pillanatát is meg kívánta teremteni. Ez a törekvés az Ukrajnának szánt támogatások és az azok fedezetéül szolgáló új hitelfelvétel hátterében is markánsan megjelenik. Míg azonban Hamilton sikerrel járt, az EU alighanem elszalasztotta a pillanatot.

Hol és miért siklott ki a progresszív gondolkodás? Vagy eredendően kudarcra volt ítélve?

HO: A történelem időről időre bebizonyítja, hogy nincsenek olyan univerzális receptek, amelyek megoldást nyújtanak az emberiség valamennyi problémájára, azaz a fegyveres konfliktusokra, a gazdasági nehézségekre vagy a társadalmi igazságtalanságokra. Ennek ellenére, a hidegháborút követő időszakban a Nyugatot újra magával ragadták olyan progresszív ideológiák, amelyek a földi üdvtörténet ígéretével kecsegtettek. Az, hogy a gondolatok kudarcra voltak ítélve, talán túlzó megfogalmazás, mert azok egy ideig hozzájárultak a Nyugat hegemóniájának kiterjesztéséhez és biztosításához.

Az elmúlt tizenöt év válságai, s különösen az orosz-ukrán háború azonban szemléletesen rámutattak, hogy a progresszív ideológiák ígéretei túlzóak voltak, ráadásul azok egy része mára már inkább a Nyugat ellen dolgozik.

FG: A progresszív utópizmus mindig ostobaság volt. Túl komplex ahhoz az emberi társadalom és gazdaság, hogy egyszerű modellek alapján sikeresen átszervezhető lenne. Az ilyen átfogó projektek horror-példája a sztálini kollektivizálás és az azt követő éhínségek tragédiája.
Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség az alkalmazkodó képességünket erősítő, kísérletező gondolkodásra, amikor teljesen új problémával találjuk magunkat szembe, ahol a hagyományok nem adnak megfelelő támpontot. Az átfogó társadalom-kísérletek azonban mindig is kontraproduktívak voltak. Nem véletlenül mondják azt a konzervatívok, hogy a hagyományok azok a természetes, „trial and error” kísérletek, amik beváltak, így bölcsebb, ha nem szakítunk velük.

Mi az a három javaslat az „ütközés elkerülésére”?

HO: A könyv központi metaforája a gyáva nyúl játék, aminek legrosszabb forgatókönyve az ütközés. Ez a jelenlegi kilátások alapján egy széleskörű fegyveres konfliktus kialakulását jelenti. A záró fejezetben olyan javaslatokat fogalmazunk meg, amelyek segíthetnek abban, hogy a szereplők – és különösen az Európai Unió – lehetőségeikhez mérten a lehető legjobban csökkentsék az ütközés valószínűségét.

FG: A javaslatok Európa és benne Magyarország szemszögéből fogalmazódnak meg. Európának saját geopolitikai és gazdasági érdekei vannak, ami számos ponton eltér az Egyesült Államokétól. Nem érdekünk részt venni a Kínával szembeni új hidegháborúban, sem „szurkolóként”, sem az anyósülésen ülve Amerika mellett.

és ezt várja el saját elitjétől. Európa abban is világos álláspontot foglalhatna el, hogy a globális gazdaság komplex szövetének egyoldalú átrendezése, a tudatosan erőltetett blokkosodás sem érdeke, hiszen kifejezetten exportorientált régió, fontos ázsiai partnerekkel (benne Kínával). Ő veszíthet ezen a legtöbbet.

Nyitóképünk illusztráció: Párizs, 2019. április 15. Tűzoltók próbálják megfékezni a párizsi Notre Dame székesegyház tetõszerkezetét emésztõ lángokat 2019. április 15-én. MTI/EPA/Julien De Rosa