Egy új hidegháború küszöbén – Három mítosz, amelyet megdöntött az orosz-ukrán konfliktus címmel jelent meg Hortay Olivér és Fűrész Gábor új könyve a Századvég kiadó gondozásában. A szerzőkkel beszélgettünk.
***
A kötet előszavában Szent Ágoston, Harari és a gyáva nyúl játszma is helyet kapott. Hogy kapcsolódnak a tematikához?
Hortay Olivér: A gyáva nyúl játék és Szent Ágoston a törzsszövegben is szerepelnek, de Harari beemelésének felelőssége az Előszó szerzőjét, Megadja Gábort terheli. A könyvben arra a kérdésre keressük a választ, mi okozta azt a geopolitikai zűrzavart, ami az elmúlt másfél évben kibontakozott. A gyáva nyúl játékot – amiben két autó egymás felé hajt, amíg az egyik sofőr el nem rántja a kormányt, vagy össze nem ütköznek – több ízben alkalmazták a hidegháború egyes szituációinak, például a kubai rakétaválságnak, elemzésére. Mivel az – a címben is szereplő – benyomásunk, hogy
a világ egy új hidegháború küszöbére sodródott (vagy talán már át is lépett azon), kézenfekvőnek tűnt, hogy a könyvünk központi metaforájának is a gyáva nyúl játékot válasszuk.
Fürész Gábor: Yuval Noah Harari Homo Deus című könyvében abból a premisszából indul ki, hogy a huszonegyedik századra sikerült az emberiségnek megzaboláznia az éhezést, a járványokat és a háborút. Ez az előfeltevés rosszul öregedett a covid-19 és az orosz-ukrán háború, illetve az izraeli konfliktus fényében. A könyvünk harmadik fejezete foglalkozik a progresszív ideológiák hanyatlásával és az ezzel együtt járó rossz közérzettel, kiábrándultsággal. Szent Ágostonnak köszönheti az eszmetörténet a „progressio” fogalmának körvonalazását, ami eredeti értelmében a keresztény üdvtörténetre utalt. A szekularizációval azonban a kifejezés új értelmet nyert és az emberiség evilági fejlődését jelöli. Keresztény gyökerei vannak szinte minden ismert európai ideológiának, így a progresszívizmusnak is. Egyetlen igazi kivétel ez alól a német nemzeti szocialista mozgalom, a nácik faji ideológiája, ami lényegében posztkeresztény világkép.
Ezt is ajánljuk a témában
Veszélyben a rezsicsökkentés? Kudarc a szankciós politika? Washington lenyomja Brüsszelt? Heti hírmagyarázat a Századvég üzletágvezetőjével, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel.
Az első fejezet Amerika hanyatlásáról szól, utalva egy központi félreértésre az erről szóló vitában. Mi ez a félreértés? Mire alapozza a könyv, hogy az USA lejtmenetben van és hogyan jön az egészhez Peter Turchin?
HO: A vita gyökere a hanyatlás eltérő értelmezéséből ered. Azok, akik szerint az Egyesült Államok – és tágabb értelemben a Nyugat – hanyatlik, jellemzően az USA geopolitikai pozíciójának gyengülésére, azaz a kedvezőtlen tendenciára utalnak.
Számos adat és modell bizonyítja, hogy a tábornak igaza van: Amerika valóban súlyos belső kihívásokkal küzd és a befolyása csökken.
Ezzel párhuzamosan viszont azoknak is igazuk van, akik szerint a nyugati országok átlagos életszínvonala és geopolitikai ereje továbbra is meghaladja a világ többi részéét, így egyelőre irreális összeomlást vizionálni. A történelmi tapasztalatok tanulsága alapján egy-egy birodalom akár évtizedekig is dezintegratív szakaszban lehet anélkül, hogy összeomlana és a polgárainak jóléte azt követően sem feltétlenül romlik drámai mértékben, hogy elveszíti hegemón pozícióját. Az emelkedés és hanyatlás által kijelölt civilizációs ciklusok leginkább azért fontosak, mert azok jó előrejelzői a belső és külső konfliktusoknak, így nemcsak az elmúlt másfél év geopolitikai zűrzavarára kínálnak magyarázatot, de támpontot szolgáltatnak a geopolitikai döntésekhez is.
FG: Nagyon sok vélemény, hipotézis és jóslat kering az USA világban betöltött szerepének esetleges változásáról. Peter Turchin munkáját, az Ages of Discord című könyvében, a szigorú, adat vezérelt és matematikai modelleken alapuló megközelítés teszi különlegessé. A populáció-biológiától a történeti kérdések felé forduló Turchin arra jött rá, hogy civilizációs indikátorokkal modellezhető és a nagy folyamatok vonatkozásában előre is jelezhető egyes országok, birodalmak haladási iránya. Úgynevezett integratív és dezintegratív periódusokat különböztet meg, amelyek hosszú évtizedekig tartanak. Az USA a 70-es évek óta hanyatló periódusban van, ezt olyan mutatók fejezik ki, mint a reálbérek és a bérhányad hanyatlása, a politikai polarizáció, az extrém jövedelmi egyenlőtlenségek, vagy a lakosság várható élettartamának csökkenése.
Mindez nem azt jelenti, hogy az USA szétesik, csak azt, hogy az évtized hátralévő részében belső feszültségek, konfliktusok fékezik majd, amelyek elkerülhetetlen kihatással lesznek a világban betöltött szerepére.
Ki, kik léphetnek az új hegemon pozíciójába?
HO: Ezt a mai információk alapján nem lehet előre jelezni, sőt, azt is korai előrevetíteni, hogy az USA elveszíti hegemón státuszát. A könyvben bemutatott modellek eredményei alapján Amerika pozíciója romlik, Kínáé dinamikusan javul és a két ország egyre közelebb kerül egymáshoz. A történelem során a hasonló helyzetek gyakoribb és mélyebb konfliktusokhoz vezettek és az elmúlt időszakban is ezt tapasztalhatjuk. A történelmi példák azonban arra is figyelmeztetnek, hogy nem feltétlenül az az aspiráns hatalom veheti át a vezető szerepet, amely a pozícióharc korai szakaszában esélyesnek tűnik. A lökdösődés káosza gyakran meglepetéseket okozhat és előfordulhat például, hogy a két fő rivális küzdelmének farvizén egy harmadik ország emelkedik föl. Többek között ezért sem érdemes a Nyugatnak teljes egészében Kína ellen fordulnia.
Milyen sors vár Európára, ha maradnak a mostani keretek és mi az a Hamilton-pillanat?
FG: Európa egyfelől súlyos irányítási válsággal küzd. Lényegében egy befejezetlen birodalom, ahol a központosítás erői, a formálódó szuper-bürokrácia és politikai intézményei (a parlament és a bizottság), illetve a nemzetállamok érdekei blokkolják egymást. Ezt a magyarok pontosan ismerik a migráció körüli, vagy a háborúban való részvétel, illetve a fegyverküldés vitái révén. Emellett Európa 2008 óta folyamatosan veszít világgazdasági szerepéből, növekedése lassul, lényegében lemarad.
Néhány évtized múlva Európa nyugati fele olyan lehet, mint egy letűnőben lévő civilizáció múzeuma, ahová bámészkodni járnak a világ többi részéből, hogy rácsodálkozzanak a kulturális és civilizációs örökségre, amit Európa jelent.
Ahogy annak idején a rómaiak tették a görög civilizációval.
HO: A függetlenségi háborút követően, az első amerikai pénzügyminiszter, Alexander Hamilton szövetségi szinten átvállalta az államok adósságait, amivel lefektette az USA gazdasági integrációjának alapköveit. Több, mint kétszáz évvel később, amikor a brüsszeli vezetés a koronavírus járvány utáni helyreállítás finanszírozásához egy közös uniós hitelfelvételre tett javasolt – a forrásbevonáson túl – az EU Hamilton-pillanatát is meg kívánta teremteni. Ez a törekvés az Ukrajnának szánt támogatások és az azok fedezetéül szolgáló új hitelfelvétel hátterében is markánsan megjelenik. Míg azonban Hamilton sikerrel járt, az EU alighanem elszalasztotta a pillanatot.
Hol és miért siklott ki a progresszív gondolkodás? Vagy eredendően kudarcra volt ítélve?
HO: A történelem időről időre bebizonyítja, hogy nincsenek olyan univerzális receptek, amelyek megoldást nyújtanak az emberiség valamennyi problémájára, azaz a fegyveres konfliktusokra, a gazdasági nehézségekre vagy a társadalmi igazságtalanságokra. Ennek ellenére, a hidegháborút követő időszakban a Nyugatot újra magával ragadták olyan progresszív ideológiák, amelyek a földi üdvtörténet ígéretével kecsegtettek. Az, hogy a gondolatok kudarcra voltak ítélve, talán túlzó megfogalmazás, mert azok egy ideig hozzájárultak a Nyugat hegemóniájának kiterjesztéséhez és biztosításához.
Az elmúlt tizenöt év válságai, s különösen az orosz-ukrán háború azonban szemléletesen rámutattak, hogy a progresszív ideológiák ígéretei túlzóak voltak, ráadásul azok egy része mára már inkább a Nyugat ellen dolgozik.
FG: A progresszív utópizmus mindig ostobaság volt. Túl komplex ahhoz az emberi társadalom és gazdaság, hogy egyszerű modellek alapján sikeresen átszervezhető lenne. Az ilyen átfogó projektek horror-példája a sztálini kollektivizálás és az azt követő éhínségek tragédiája.
Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség az alkalmazkodó képességünket erősítő, kísérletező gondolkodásra, amikor teljesen új problémával találjuk magunkat szembe, ahol a hagyományok nem adnak megfelelő támpontot. Az átfogó társadalom-kísérletek azonban mindig is kontraproduktívak voltak. Nem véletlenül mondják azt a konzervatívok, hogy a hagyományok azok a természetes, „trial and error” kísérletek, amik beváltak, így bölcsebb, ha nem szakítunk velük.
Mi az a három javaslat az „ütközés elkerülésére”?
HO: A könyv központi metaforája a gyáva nyúl játék, aminek legrosszabb forgatókönyve az ütközés. Ez a jelenlegi kilátások alapján egy széleskörű fegyveres konfliktus kialakulását jelenti. A záró fejezetben olyan javaslatokat fogalmazunk meg, amelyek segíthetnek abban, hogy a szereplők – és különösen az Európai Unió – lehetőségeikhez mérten a lehető legjobban csökkentsék az ütközés valószínűségét.
FG: A javaslatok Európa és benne Magyarország szemszögéből fogalmazódnak meg. Európának saját geopolitikai és gazdasági érdekei vannak, ami számos ponton eltér az Egyesült Államokétól. Nem érdekünk részt venni a Kínával szembeni új hidegháborúban, sem „szurkolóként”, sem az anyósülésen ülve Amerika mellett.
Az európai emberek többsége, mint az kiderül a Századvég Európa Projekt elnevezésű átfogó felméréséből, Kínával békés gazdasági kapcsolatokra törekedne,
és ezt várja el saját elitjétől. Európa abban is világos álláspontot foglalhatna el, hogy a globális gazdaság komplex szövetének egyoldalú átrendezése, a tudatosan erőltetett blokkosodás sem érdeke, hiszen kifejezetten exportorientált régió, fontos ázsiai partnerekkel (benne Kínával). Ő veszíthet ezen a legtöbbet.
Nyitóképünk illusztráció: Párizs, 2019. április 15. Tűzoltók próbálják megfékezni a párizsi Notre Dame székesegyház tetõszerkezetét emésztõ lángokat 2019. április 15-én. MTI/EPA/Julien De Rosa
Amerika számtalan módon keresztbe tud tenni Ukrajnának.
Minden amerikai jól járna az elnök új ötletével.
A szlovák miniszterelnök tárgyalást ajánlott az USA-nak vámok helyett a CPAC-en.
A brüsszeli vezetők pedig minél tovább állnak ellen ennek a változásnak, annál nagyobbat fognak koppanni a végén és a pofon annál kijózanítóbb lesz.
A támadások ellenére számos ország követi a magyar példát.
Az Euractiv elemzése megmutatja, mekkora a pánik védelmi ügyekben.
Az is kiderült, hogy az ukrajnai háború mellett a Közel-Keletről is tárgyalhatnak.
A beszédről készült galériánkat itt tudja megtekinteni.
