Németh Zsolt: a kommunizmus nem vész el, csak átalakul

2023. november 29. 20:37

Jobb, ha újra megtanuljuk a leckét: a kommunizmus ma is képes nyomorba taszítani milliókat – derült ki egy könyvbemutatón.

2023. november 29. 20:37
Pataki Zoltán
Pataki Zoltán

A venezuelai Alejandro Pena Esclusa, a kommunizmus latin-amerikai rombolását bemutató, A Sao Paolo Fórum kulturális háborúja című könyv magyar nyelvű kiadását mutatták be kedden Budapesten, az Alapjogokért Központ szervezésében. A Sao Paolo Fórumot Fidel Castro kubai vezető és Lula da Silva későbbi baloldali brazil elnök hozta létre 1990-ben, azzal a céllal, hogy újjászervezze a latin-amerikai szélsőbaloldali mozgalmakat a Szovjetunió szétesését követően. 

A korábban Venezuelában elnökjelöltként is politizáló szerző az eseményen elmondta: akkor döntött a Sao Paolo Fórum elleni harc mellett, amikor megtudta, hogy Hugo Chávez, későbbi baloldali venezuelai államfő is csatlakozott a Fórumhoz. Könyvében többek között azt mutatja, be, hogy a térség egykor leggazdagabb országa két évtized alatt miként vált Latin-Amerika legszegényebb államává a kommunizmus rombolása, illetve a Sao Paolo Fórum politikája következtében – ismertette.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a Fidesz politikusa a könyvbemutatón úgy fogalmazott: megérthetjük a kötetből, hogy

a kommunizmust nem lehet lebecsülni.

Felidézte, hogy a rendszerváltás idején fogalmazódott meg az a mondás, hogy a kommunista nem vész el, csak átalakul. „Ám nem gondoltuk, hogy három évtized múlva is ezekkel a kísértetekkel kell hadakoznunk” – fogalmazott.

Alejandro Pena elmondta, hogy a kommunizmus ma is képes nyomorba taszítani milliókat, a kereszténység, az egyházak és a családok egységének lerombolása által. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad hagyni a kommunizmus további terjeszkedését. Azért küzd, hogy Latin-Amerika képes legyen visszatérni a gyökereihez – tette hozzá. Arról is szólt, hogy pozitív folyamatoknak is tanúi lehetünk Latin-Amerikában, különösen az argentin elnökválasztás tükrében. Elmondta, hogy Latin-Amerika társadalma nem vált baloldalivá, hiába akarja azzá tenni a szélsőbaloldal.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója úgy fogalmazott, hogy a XXI. század politikai törésvonala nem a jobb- és a baloldal között húzódik, hanem a szuverenisták és a globalisták harca figyelhető meg. A magyar jobboldal az elmúlt 13 évben nem csupán lebontotta a posztkommunista struktúrákat, de a baloldali alternatíva elfogadás helyett kulturálisan is elkezdte magát megszervezni – fűzte hozzá. Ez pedig frusztrálja a nemzetközi baloldalt. A valóság az, hogy a liberálisok és a neomarxisták vegyesházasságának „posztlidérce” újra bejárja az egész nyugati civilizációt.

Egyszer Kominternnek, egyszer Szocialista Internacionálénak, máskor pedig Nyílt Társadalom Hálózatának, vagy épen Sao Paolo Fórumnak hívja magát. 

Ezek célja nem pusztán a szuverenitás, hanem a kultúra feletti hatalomátvétel, bár a cenzúrát politikai korrektségnek nevezik, fizikai erőszak helyett pedig érzékenyítést alkalmaznak. A cél pedig az Isten-haza-család értékegyüttes aláásása annak érdekében, hogy az üressé vált embereket könnyű legyen megvezetni – mondta Szánthó Miklós. A központ főigazgatója rámutatott, hogy napjainkban a klasszikus jobb- illetve baloldali ellentétet felváltja a globalisták és a szuverenisták közötti harc. A 155 oldalas kötet a Kereszténydemokrata Intézet Alapítvány gondozásában jelent meg.

A kerekasztal-beszélgetésen a könyv szerzője,  Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhely vezetője, Jorge González-Gallarza, az Alapjogokért Központ vendégkutatója, Sofia van der Vegt, a CDI kuratóriumi elnöke egyetértettek abban, hogy azok az ideológiák jelentik a legnagyobb veszélyt, amelyek a dolgok relativizálására törekszenek. Kiemelték, hogy a neomarxista ideológiák elutasítják a spiritualitást, azt a gondolatot, hogy az embernek lelke van. Ezzel szemben a keresztény vallás egyik alapja az, hogy az emberi életnek, nemcsak evilági tere van, ezzel pedig többletjelentést képes adni az életnek, miközben

a woke-idológiák legfeljebb valláspótlékokat igyekeznek nyújtani az emberek számára.

Kérdésünkre Németh Zsolt elmondta, hogy Kereszténydemokrata Internacionálé olyan jelentős globális hálózat, amelynek a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök is fontos tagja. Elmondta, hogy Latin-Amerika sokkal közelebb áll hozzánk kulturálisan, mint azt először gondolnánk, az erős keresztény kultúra összeköt minket, emiatt pedig fontos, hogy minél szorosabb kapcsolatokat alakítsunk ki a térséggel. A könyv kiadása, és a szerző magyarországi látogatása is ezt a célt szolgálja. Alejandro Pena többek között ellátogat az MCC kecskeméti és debreceni képzési központjába is, ahol szintén bemutatják a könyvét.

Németh Zsolt azt is elmondta, hogy

nemcsak Washington és Brüsszel a melegágya az újblaoldali mozgalmaknak,

hanem Latin-Amerika is, az ottani drogkereskedelemből származó haszon pedig jelentős anyagi hátteret nyújt a szélsőbaloldali mozgalmaknak világszerte. Argentína példája is azt mutatja ugyanakkor, hogy nem reménytelen a harc a közös ellenséggel szemben. Azzal a feltevéssel kapcsolatban, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy olyanok is a magyar szuverenitás ellen dolgoznak, akiket a szövetségeseinknek tartunk elmondta, hogy a külpolitika soktényezős terület.

Brüsszellel szemben Magyarország éppen nem Európa ellen harcol, hanem ellenkezőleg, Európáért. Hozzátette már most is lehet érezni az EP-választás kampányának előszelét. A választás tétje pedig az, hogy fordulatot érjünk el Brüsszelben. Ennek érdekében pedig fontos, hogy az európai jobbközép erők együttműködjenek, így minden esélyük meg lehet arra, hogy újra megerősödjenek.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Alapjogokért Központ 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2023. november 30. 19:48
"Egyesek úgy hívják: marxizmus, én úgy hívom, hogy judaizmus." (A magyar ajkú Stephen S. Wise, The American Bulletin, 1935. május15
Box Hill
2023. november 30. 19:44
„Elvileg egyetértek, de vigyázni kell, nehogy az egyetemi stricik hangulata átmenjen kommunista- és szovjetellenes támadássá.” — Marosán György magyar politikus, MSZDP-tag, MSZMP PB-tag, MDP PB-tag, országgyűlési képviselő.
Anomander
2023. november 30. 06:29
Nálunk NER-nek hívják, olyan mitn a polip, minden kell neki.
tartarosszblog
2023. november 29. 23:29
1. Több mint 20 évet éltem a szocializmusban 2. Semmiféle nyomort nem láttam és nem tapasztaltam mert nem votl ilyen 3. Azonban a nyomorúság mindenféle változatával találkoztam 1989. október 23-tól Antalltól kezdve egészen mostanáig fölsorolni is hosszú lenne te büdös burzsoá féregpatkány A Kádár-rendszerben a magyarság kollektív jósorsa manifesztálódott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik