„Lassú magyarok, könnyű ellenfél” – lenézik nemzeti csapatunkat a sorsdöntő meccs előtt
Kedden Horvátországgal játszik negyeddöntőt a magyar férfi kézilabda-válogatott. Sokak szerint esélyünk sincs a horvátok ellen.
Tabudöntögető megállapítások hangzottak el a politikus szerint, mert újratervezésre van szüksége Európának.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke volt a HírTV vendége. A politikus azt mondta, hogy a kormányfő éves irányadó beszédét mindig Tusványoson mondja el, az elhangzottakért pedig mindig kap kritikákat is. Azt írják, hogy a Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint tabudöntögető megállapítások hangzottak el Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői előadásában. Németh Zsolt a Napi aktuálisban azt mondta, hogy a kormányfő éves irányadó beszédét mindig Tusványoson mondja el, az elhangzottakért pedig
„Egy Európa-párti beszédet hallhattunk és azt a célt szolgálja, hogy immáron az elkövetkezendő időszakban
próbálja felülvizsgálni Európa a saját megközelítését,
egy újratervezésre van szükség a háború kérdésében és Orbán Viktor ebben a kérdésben próbált a maga részéről hozzászólni ehhez a kérdéskörhöz” – mutatott rá Németh Zsolt.
A teljes beszélgetés itt megtekinthető:
***
Kép forrása: HírTV