Germán ősz

Németország, túl a Rajnán esztendőnk e különös, langyos őszén: a dombokon katonás rendben sorakoznak a szőlő­ültetvények, ameddig a szem ellát – és amióta világ a világ. Ki tudja, talán már a rómaiak is termesztettek errefelé szőlőt, közel a rajnai limeshez, hiszen mikor nem szomjazott civilizált ember a borra a történelem során?

Rajna-vidék, Hessen, Pfalz kultúrtáj a javából. A frankok korai királyságainak és a Német-római Birodalom első századainak is fontos színtere volt ez a környék. Európa közepén, Európa sűrűjében vagyunk. Rómaiak és frankok, gondolok bele jobban: amikor a rómaiak birodalma rogyadozni kezdett, amikor a régi istenek kultusza alábbhagyott, és valami alapvetően mást hirdető, keletről jött egyistenhit hódította meg a szíveket, és amikor a Rajnán túlról egyre több barbár jött be e rendezettebb, civilizáltabb világba lakni, munkát vállalni, hadseregbe állni, polgárjogot nyerni, vajon mit gondolhattak az egyszeri régi latinok, akiknek őseit idevezényelték, de ők már nemzedékek óta itt éltek, rómaiként? Látva a régi hit és hagyományok megrendülését, egy régi identitást megdöntő és újat adó, formabontó vallás terjedését, távolról jött, máshogy élő, másként viselkedő népek beköltözését, tér­foglalását, fölfelé törekvését? Bezzeg régen jobb volt, mondhatta az egyszeri latin is – aki persze ugyanúgy bevándorlógyökerű volt, mint a ködös germán vadonból beszivárgó barbárok. És meddig tartott e változás kora? Talán mindig is tartott, talán sose volt nyugvópont, talán sose volt előzetes aranykor; csak az élet egyéni, közösségi és történelmi léptékű, egyszerű és szigorú alaptörvényei voltak érvényben mindig.