Strasbourg nem illetékes: az eutanázia tagállami jogkör

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult Karsai Dániel alkotmányjogász-ügyvéd, hogy a bíróság tegye kötelezővé Magyarország számára az eutanázia engedélyezését. 

Karsai Dániel a Facebookon jelentette be lépését azután, hogy kiderült: a Stephen Hawking világhírű fizikus miatt jól ismert ALS-t állapítottak meg nála, mely betegség során az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, így lassú, egyre súlyosabb, végül teljes bénuláshoz vezet, mely azonban az idegrendszert nem érinti, azaz teljes tudattal éli át az ember. 

Karsai szerint a betegség utolsó szakaszáról azt írja: „a létezés ezen formája számomra mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz. Ebben a helyzetben szilárd meggyőződésem szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét. Magyarországon a hozzám hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan kórban szenvedő betegeknek nincs erre lehetősége.”

Szerinte az eutanázia sérti az olyan jogokat, mint az önrendelkezés szabadsága és az embertelen, megalázó bánásmód tilalma. Az ügyben 2023. november 28-án tart nyilvános meghallgatást a strasbourgi emberi jogi bíróság.

A magyar szabályozás

Az eutanázia szabályozása tagállami hatáskörbe tartozik, minden ország szabadon eldöntheti, hogy engedi-e polgárai számára  - felelte lapunk kérdésére Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. 

Hozzátette: komoly erkölcsi dilemmát jelent a kérdés, melyben alkotmányjogi értelemben az állam életvédelmi kötelezettsége és az egészségügyi önrendelkezéshez való jog áll szemben egymással. Fontos tudni, hogy megkülönböztethetjük az eutanázia aktív és passzív formáját: előbbi esetben egy orvos kifejezetten előidézi a halált, például bead egy halált okozó injekciót. Ennek van olyan formája is, amikor az orvos által biztosított szert a beteg magának adja be. A passzív eutanázia ezzel szemben a kezelés hiányát, a halál bekövetkezésébe történő belenyugvást jelenti.

A progresszív követelések közül talán az eutanázia tekintetében őrzi meg a legtöbb állam még ma is a kevésbé megengedő szabályozást. Vannak persze olyan országok, melyek lehetővé teszik az élet kérésre történő, aktív kioltását, ilyen például Belgium vagy Hollandia. A legtöbb tagállamban a szabályozás tiltja és bünteti az aktív eutanáziát, de megfelelő feltételek fennállása esetén nem bünteti a passzív formáját, a kezelés visszautasítását, illetve az életben tartó gépekről történő lekapcsolást  - mutat rá Szikra Levente.

 Szűk körben, szigorú formai és tartalmi követelmények mellett lehetőség van azonban a kezelés visszautasítására az egészségügyi törvény rendelkezései szerint. Ha egy háromfős orvosi bizottság egyhangúlag megállapítja, hogy a páciens betegsége az élettel összeegyeztethetetlen, és a tudomány állása szerint gyógyíthatatlan, akkor megfelelő tájékoztatás, és az ellenkezőjéről való meggyőzés kísérlete mellett a beteg tanúk által igazoltan, közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban kérheti, hogy ne folytassák a kezelését. Ezt nagyon szűk körben, többlépcsős eljárás után lehet megtenni itthon, ráadásul bármikor visszavonható a nyilatkozat, a visszavonás pedig alaki kötöttségek nélkül, akár szóban is megtörténhet.

Tagállami hatáskör, bírósági túlterjeszkedés

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely nem az Európai Unió, hanem az Európa Tanács szerve, már több esetben vizsgált eutanáziával kapcsolatos ügyeket, de még 

 – mutat rá az Alapjogokért központ elemzője.

A sajtóból a napokban megismert beadvány arra irányul, hogy a testület marasztalja el Magyarországot a most hatályos eutanázia-szabályozás miatt. Ennek kapcsán annyit tartok fontosnak megjegyezni, hogy bár valóban nehéz erkölcsi és emberi dilemma áll előttünk, nem e bíróság feladata és hatásköre dönteni olyan ügyekben, amikor a szabályozás vagy annak hiánya a kérdés. A bíróság egy jogállamban egyedi jogvitákat bírál el. Normakontrollt, azaz szabályozás vizsgálatát csak a nemzeti alkotmánybíróságok végezhetnek. 

mely persze nem lenne példátlan ezen intézmény történetében – fejtette ki lapunk kérdésére a jogász.

Mint rámutatott: egyre gyakrabban látjuk azt, hogy a testület szélsőségesen kiterjesztően értelmezi az Emberi Jogok Európai Egyezményét, mely ítéleteinek jogalapját jelenti. E kiterjesztő értelmezés nem csak az alapvető jogok tartalmának folyamatos, az egyezményből nem következő bővülését hozza magával, de azt is, hogy az EJEB sokszor megkerüli a saját hatásköri korlátait. Főszabály szerint akkor lehet ehhez a bírósághoz fordulni, ha a kérelmező minden hazai jogorvoslatot kimerített. Van azonban egy kerülőút: ha az EJEB úgy ítéli meg, hogy nem áll a kérelmező rendelkezésére megfelelő hazai jogorvoslat, akkor enélkül is befogadja a kérelmet. Ezt a kivételszabályt sokszor visszaélésszerűen alkalmazza a bíróság, így elérve azt, hogy elbírálhasson olyan ügyeket is, melyek az egyezmény eredeti koncepciója – és a hatalmi ágak elválasztása – alapján nem tartoznának rá.