Nincs mentség arra, amit a MÁV művel – elfogyott a türelem, tessenek befejezni a hazudozást!

Eddig tartott a türelem. Nem csak az enyém egyébként; Dézsi Csaba András győri polgármesteré is, aki a MÁV minősíthetetlen szolgáltatási színvonalára tekintettel megkérte a Volánbuszt: legyenek kedvesek visszaállítani az óránkénti buszjáratokat a főváros és Győr között. Ezt tessenek elképzelni: a minden földi jóval megáldott, railjettel, EuroCityvel, soproni és szombathelyi intercitykkel, valamint elővárosi motorvonatokkal járó győriek visszasírják az autópályán buszozást.

Hogy világos legyen: nem az a probléma, hogy egy vasútvonal tekintélyes, 29 kilométeres szakaszának teljes felújítása, valamint egy évtizedeken át halogatott műszaki probléma megoldása kellemetlenségekkel jár. Vágányzár mindenütt van, ahol jár vasút, s Magyarország másik, pont ugyanabból az állami normatívából gazdálkodó vasúttársasága, a GySEV szintén rendszeresen fárasztja utasait buszos pótlással Lövőig, Csornáig, vagy ameddig a szükség megkívánja.

Az sem probléma, hogy a pótlóbusz lassabb a vonatnál. Ez evidencia; azért van szükség a vasútra, mert az alternatívái rosszabbak, ráadásul a buszos pótlás átszállással, bevárással, dugózással jár. Az sem kifogásolható, hogy egy éppen felújítás alatt álló vonalon lassabban járnak a vonatok, mint békeidőben járnának.

A probléma az, hogy az 1. sz. fővonalon összenőtt városok tanuló-dolgozó lakói közlekednek, és szeretnék tudni, mikor érnek oda. Mindegy, hova, bárhova. Teljesen világos, hogy nem akkor, amikor a MÁV vágányzári menetrendje szerint oda kellene érniük. Más információ pedig nincsen. Egyértelműen látszik: a MÁV-nak lövése sincsen arról, hogy a vágányzár alatt milyen menetrend szerint óhajtja vonatait közlekedtetni, és majd odaérünk akkor, amikor sikerül.

Következésképpen nem adatik meg nekik az az időnyomás nélküli, idilli munkakörnyezet, amely a vasútnál minden bizonnyal megalapozza az ottani dolgozók kitűnő mentális egészségét. Nekünk tudnunk kell, mikor ér oda az a nyamvadék vonat, mert a főnöknek, tanárnak, házastársnak és aggódó nagymamának is tudnia kell, mikortól számolhat velünk. Ilyen elvárással egyébként fellép az osztrák vasút is, teljesen jogosan. Ott is vannak amúgy vágányzárak.

Az 1. sz. fővonal felújítását önök végzik. Önök állítgatják a váltókat, önök ütemezik a munkálatokat, és önök vezetik a vonatokat is, amelyek az érintett szakaszon végigmennek. Ennek következtében önök néhány matematikai alapművelet elvégzését követően birtokába kerülhetnek annak az információnak, hogy a Győr és Kelenföld közötti utat mikor mennyi idő alatt teszi meg az a néhány szerencsés vonat, amely ott áthaladhat. Ezt az információt senki más nem birtokolja, kizárólag önök. Ha önök nem mondanak róla igazat, akkor az igazságot senki nem fogja megtudni,

És ez a teljes időzavar – az önökén kívül – egyetlen más munkahelyen sem elfogadható.

A szóban forgó időtartam – ne bolondozzunk egymással – teljesen nyilvánvalóan nem egy óra hat perc. A felújítás alatt soha nem volt annyi, soha nem is lesz annyi. Úgyhogy fejezzék be a hazudozást, és mondják meg, hogy mennyi. Ennyit kérek összesen. Késni ugyanis lehet. Alulfinanszírozástól szenvedni is lehet. De heteken át a véletlenre bízni, hogy mikor ér oda az a nyamvadt vonat, szobatiszta vállalatnál nem lehet.

Akkor majd mindenki ahhoz tervezi az életét, meg lehet ezt csinálni; hosszú, de konkrét időtartamhoz még az ÖBB is tud railjetet igazítani.

Mondják meg őszintén, mi az ajánlat. Mondják meg, mennyi idő alatt tudnak eljutni Győrtől Kelenföldig, és azt írják a menetrendbe, könyörögve kérem. Ez különböztet meg ugyanis egy tisztességes vágányzárat attól az őskáosztól, amit most művelnek. És ez az a szint, ami fölött kést-villát használni képes országok (mint amilyen például az egyébként kiváló vonatközlekedést üzemeltető Belarusz vagy Üzbegisztán, hogy ne a Fejlettnyugattal jöjjünk, a menetrendi matematika nem a jóléti társadalmak luxusa) vasúttársaságai szóba tudnak önökkel állni mondjuk egy közvetlen müncheni vasúti kapcsolat ügyében.

Nőjenek fel a feladathoz, hölgyek, urak.

Késni, lassan menni, szenvedni lehet; menetrendben hazudni nem. Az utasnak tudnia kell, mikorra ér hova; ha nem is percre, legalább tíz percre pontosan. Alapvetés ez a maguk szakmájában. Ha nem megy, hívják fel a GySEV-et. Csuda dolgokat tudna mesélni.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba