Drága balosok, most komolyan, ez valami központi utasítás, hogy az „európai útra” való hivatkozás nélkül nem mehet ki poszt a lengyel választásokról?
Szokás nem érteni, hogy mit, de tényleg mit eszik még mindig annyi ember ezen a kormányon; miért nem esik le már végre annak a sok idiótának, hogy mennyire gyengén vezetett ország ez.
Ilyenkor persze az embernek eszébe juthat a régi történet: „Egy püspök egyszer faluról falura járt látogatni az egyházakat, s csudálkozék, hogy eleibe nem harangoztak valamelyik egyházban. Kérdőre vevén az egyházfit, miért nem harangoznának, ez egyszerűen felelé: »Annak, méltóságos uram, harmincz két oka van. Első, mert nincs harangunk.« »Elég! – mondá a püspök. – Ez harmincz két ok.«”
Az átlagos kormánypártinak is akadhat vagy harminckét oka, de bőven elég indokként az első: hogy
körültekintve nem lát egy épkézláb, kormányképes ellenzéki konglomerátumot, amely alkalmas lenne arra, hogy a világ eseményeire a megfelelő időben, a megfelelő ritmusban, a megfelelő hangon reagálva szolgálja a közösséget.
Lássuk például a szlovák és a lengyel választások fogadtatását.
„Gratulálunk Robert Ficónak a szlovákiai parlamenti választásokon aratott vitathatatlan győzelméhez. Mindig jó egy hazafival együtt dolgozni. Várom a folytatást!” – írta október elsején Orbán Viktor. „A választások eredménye esélyt ad arra, hogy Szlovákiában újra stabil kormány alakuljon és a szlovák-magyar kapcsolatok tovább fejlődjenek. (…) Robert Fico emellett ugyanúgy gondolkodik a háborúról, a migrációról és a gender ügyről, mint mi. Győzelme komoly esélyt kínál a V4 szövetség megerősödésére” – elemezte a helyzetet ugyanaznap Szijjártó Péter.
„Várom”, „esély van arra”, hogy konkrét ügyekben, a mindkét fél által hasonlóan megítélt kérdésekben a két ország számára kölcsönösen előnyös módon együtt dolgozzunk és erősödjünk. Ennyi. „A magyar jobboldal nem imádja Ficót – csak képes elszámolni kettőig”, úgymond.
És mi ehhez képest az alternatíva?
„Gratulálok a lengyel ellenzéknek! Megmutatták, van visszaút Európába” – posztolta ki hétfő este Dobrev Klára. „Szeretem Lengyelországot. Ma egy (…) lengyel népművész által készített bögréből ittam meg a szokásos tejeskávémat. (…) úgy tűnik lengyel barátaink visszatérnek az európai útra” – merengett Karácsony Gergely.
Az „európai útra” való „visszatérés” feletti tucatörömködés, érzelmi alapú, haboskávés szimbólumpolitizálás, biankó csekk kiállítása csillogó szemmel egy nálunk jóval nagyobb és erősebb ország még meg sem alakult kormányának.
Esetleg egy fél karakter arról, hogy ez a helyzet konkrétan és per pillanat miért jó Magyarországnak? Az addig oké, hogy így hátha gyorsabban bukhat az Orbán – és azután?
Milyen elképzelések vannak a közös érdekérvényesítésről? Menetelünk együtt az „európai úton” kéz a kézben, bamba tekintettel Brüsszelbe, ahol adott esetben Abdeslam Lassouedek várnak ránk hidegvérrel, akikről az oly európai országok oly európai hatóságai hiába tudják, hogy jogellenesen az országban tartózkodó, az állambiztonság aláásásával konkrétan gyanúsítható emberkereskedők, akiknek radikalizálódásáról még jelzések is érkeznek, mégse vélik úgy, hogy akut fenyegetést jelentenének a társadalomra?
A mai Schaerbeek, amelynek kávézójában tettének elkövetése után egy terrorista ücsörgött a fegyverével, miközben a helyi gyerekek iskolába se mehettek el otthonról a fenyegetettség miatt, és amely „egyike a dzsihadista toborzás által leginkább érintett településeknek”, vajon európaibb hely, mint Częstochowa és Krakkó múlt szombatig volt?
Az őrségi Szalafő kevésbé civilizált és jogállami, mint az észak-franciaországi Arras, ahol már megint egy tanár vált „Allah Akhbar” kiáltással végrehajtott iszlamista támadás áldozatává, ami miatt ezért hétfőn országszerte kétórás traumafeldolgozással kezdődött a tanítás?
Abdeslam Lassoued menedékkérelmét 2020-ban utasították el, csakhogy a kiutasítási határozatot azóta se sikerült szabályszerűen kézbesíteni neki (nem mintha a kézbesítés sokat változtatott volna a helyzeten). Az arrasi gyilkos hatévesen, 2008-ban érkezett Franciaországba, ezért bár radikalizálódása ismert volt, őt nem is lehetett kiutasítani, mivel a jogszabályok szerint a 13 éves koruk előtt bevándoroltak védelmet élveznek e tekintetben. A jogállamiság, a jog uralma szempontjából tehát minden rendben van arrafele, az igazságszolgáltatás is jóval illatosabb, mint a lengyeleknél volt eleddig –
csak épp kósza mellékhatásként egy ismert bűnöző a sikoltozó diákok szeme láttára leszúrt egy pedagógust.
Csoda, hogy az efféle hírek sokasága láttán számos gondolkodó magyar polgár szkeptikus az európai jogállamisággal kapcsolatban? Vajon mennyire érzi az átlag magyar rezdüléseit az a politikus, aki egy brüsszelista politikai erő sikere láttán reflexből azt kiabálja, hogy éljen az európai út? És mennyiben teszi hitelesebbé az uniós jogállamisági kritériumokat az, ha egy kormány még fel sem áll, de máris példásan európainak és demokratikusnak minősítik a ténykedését? Ettől elhiggye a Fidesz-szavazó, hogy az uniós intézmények szigorúan objektív kritériumok alapján, nem pedig pofára büntetnek?
Ráadásul a kormányképességhez sose árt, ha egy politikai erő értelmezhető másod- és harmadvonallal, valamint szellemi hátországgal rendelkezik. Amely okos gondolatokkal és figyelemreméltó szempontokkal segíti a vezető politikusok munkáját,
egyfajta agytrösztként munícióval látja el az ország vezetőit. Erre mit látunk?
Miként Jávor Benedek a szintén remek ellenzéki ütemérzékről tanúskodó elhíresült posztjában a „Szlovákia minden bizonnyal halad tovább az európai úton” mondattal ünnepelte Fico vélt kudarcát, Somogyi Zoltán most a „Tusk visszavezeti az országot az európai útra” meglátással elemzi a helyzetet, míg a DK teológusa a „Lengyelország október 15-én visszatért Európába!” felkiáltással üdvözli a fejleményeket. A momentum oktatáspolitikusa, Tóth Endre szerint „Visszatérhet Lengyelország az európai útra”, a dékás Szabó Zoltán pedig úgy véli, „Lengyelország visszatért Európába”.
Ez vajon valami központi utasítás, hogy az európai útra való hivatkozás nélkül nem mehet ki poszt a lengyel választásokról?
Reméljük, hiszen az még kínosabb lenne, ha az ellenzéki nyilvánosság zömének agyából pontosan ugyanaz a semmitmondó és az átlag magyar konkrét problémáira semmiben nem rezonáló mondat pattanna ki. Ehhez képest üdítően eredetinek minősíthető Kaltenbach Jenő, aki hétfőn délután, az újabb brüsszeli terrorcselekmény előtt néhány órával veszélynek nevezte, hogy Kaczyński nem lesz hajlandó átadni a hatalmat, ellenben az idézőjelbe tett muszlim „veszéllyel” kapcsolatban kijelentette: túlnyomórészt integrálódott emberekről beszélünk, „a pánik reakció (sic!) tehát igencsak indokolatlan”.
De ne legyünk igazságtalanok: Ungár Péter, aki a kollégáival ellentétben képes volt várni egy kicsit és összeszedni a saját (ráadásul létező) gondolatait, egyedüliként leszögezte, „nem, nem tudott olyan eredménnyel végződni az idei lengyel kampány, aminek következtében Lengyelország visszatér Európába”, továbbá „Magyarország számára jelenleg Lengyelország a legfontosabb kétoldalú kapcsolat, ezért érdemes az eredményre ebből a szempontból tekinteni”.
Majd ha Ungár Péter lesz az ellenzék vezére és az úgynevezett szekértoló ellenzékkritikus liberális elemzők lesznek mellé a szellemi hátország, a Fidesz kezdhet izgulni.
Amíg viszont az osztályközösséget is bármikor beáruló nyalizós stréberre emlékeztető, a mai Magyarországot Európa részének nem tekintő politikusok és megmondóemberek határozzák meg az alternatív irányvonalat, a választónak továbbra is lesz harminckét oka, hogy ne nekik szavazzon bizalmat.
(Nyitókép: képernyőfotó)
Ezt is ajánljuk a témában
„Az ilyen elkövetők gyakorlatilag a környezetük számára is észrevehetetlen módon radikalizálódnak, és lényegében az elkövetés időpontjáig minimális jelét mutatják annak, hogy támadásra készülnek” – értékelt lapunknak a biztonságpolitikai szakértő.
Több fontos területen lehet komoly változás.
Szimbolikus látogatásról beszélnek.
Az uniós pénzből brüsszeli és strasbourgi munkára alkalmazott asszisztens mit keresett munkaidőben folyton Budapesten? Francesca Rivafinoli írása.
Magas szintű magyar delegáció utazik Donald Tuskékhoz.
Bár nyílvesszők záporoztak volna körülöttünk, nem pedig az egymilliós fizetések, például Tarr Zoltáné! Francesca Rivafinoli írása.
A La Croix szerint már csak néhány vezető ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását.
A Pentagon váratlan döntése komoly zavart okozott Lengyelországban.
Az ügyvéd szerint nem zárható ki, hogy jogi következmények vizsgálata is indokolt lehet.
Az Unió reformja radikálisan felgyorsítaná az elutasított menedékkérők kitoloncolását, a szigorúbb bevándorlási politika pedig egyezhet Magyarország álláspontjával.
