Majd ha Ungár Péter lesz az ellenzék vezére, a Fidesz kezdhet izgulni – de egyelőre teljes nyugi van

Szokás nem érteni, hogy mit, de tényleg mit eszik még mindig annyi ember ezen a kormányon; miért nem esik le már végre annak a sok idiótának, hogy mennyire gyengén vezetett ország ez.

Ilyenkor persze az embernek eszébe juthat a régi történet: „Egy püspök egyszer faluról falura járt látogatni az egyházakat, s csudálkozék, hogy eleibe nem harangoztak valamelyik egyházban. Kérdőre vevén az egyházfit, miért nem harangoznának, ez egyszerűen felelé: »Annak, méltóságos uram, harmincz két oka van. Első, mert nincs harangunk.« »Elég! – mondá a püspök. – Ez harmincz két ok.«”

Az átlagos kormánypártinak is akadhat vagy harminckét oka, de bőven elég indokként az első: hogy

Lássuk például a szlovák és a lengyel választások fogadtatását.

„Gratulálunk Robert Ficónak a szlovákiai parlamenti választásokon aratott vitathatatlan győzelméhez. Mindig jó egy hazafival együtt dolgozni. Várom a folytatást!” – írta október elsején Orbán Viktor. „A választások eredménye esélyt ad arra, hogy Szlovákiában újra stabil kormány alakuljon és a szlovák-magyar kapcsolatok tovább fejlődjenek. (…) Robert Fico emellett ugyanúgy gondolkodik a háborúról, a migrációról és a gender ügyről, mint mi. Győzelme komoly esélyt kínál a V4 szövetség megerősödésére” – elemezte a helyzetet ugyanaznap Szijjártó Péter.

„Várom”, „esély van arra”, hogy konkrét ügyekben, a mindkét fél által hasonlóan megítélt kérdésekben a két ország számára kölcsönösen előnyös módon együtt dolgozzunk és erősödjünk. Ennyi. „A magyar jobboldal nem imádja Ficót – csak képes elszámolni kettőig”, úgymond.

„Gratulálok a lengyel ellenzéknek! Megmutatták, van visszaút Európába” – posztolta ki hétfő este Dobrev Klára. „Szeretem Lengyelországot. Ma egy (…) lengyel népművész által készített bögréből ittam meg a szokásos tejeskávémat. (…) úgy tűnik lengyel barátaink visszatérnek az európai útra” – merengett Karácsony Gergely.

Az „európai útra” való „visszatérés” feletti tucatörömködés, érzelmi alapú, haboskávés szimbólumpolitizálás, biankó csekk kiállítása csillogó szemmel egy nálunk jóval nagyobb és erősebb ország még meg sem alakult kormányának.

Milyen elképzelések vannak a közös érdekérvényesítésről? Menetelünk együtt az „európai úton” kéz a kézben, bamba tekintettel Brüsszelbe, ahol adott esetben Abdeslam Lassouedek várnak ránk hidegvérrel, akikről az oly európai országok oly európai hatóságai hiába tudják, hogy jogellenesen az országban tartózkodó, az állambiztonság aláásásával konkrétan gyanúsítható emberkereskedők, akiknek radikalizálódásáról még jelzések is érkeznek, mégse vélik úgy, hogy akut fenyegetést jelentenének a társadalomra?

A mai Schaerbeek, amelynek kávézójában tettének elkövetése után egy terrorista ücsörgött a fegyverével, miközben a helyi gyerekek iskolába se mehettek el otthonról a fenyegetettség miatt, és amely „egyike a dzsihadista toborzás által leginkább érintett településeknek”, vajon európaibb hely, mint Częstochowa és Krakkó múlt szombatig volt?

Abdeslam Lassoued menedékkérelmét 2020-ban utasították el, csakhogy a kiutasítási határozatot azóta se sikerült szabályszerűen kézbesíteni neki (nem mintha a kézbesítés sokat változtatott volna a helyzeten). Az arrasi gyilkos hatévesen, 2008-ban érkezett Franciaországba, ezért bár radikalizálódása ismert volt, őt nem is lehetett kiutasítani, mivel a jogszabályok szerint a 13 éves koruk előtt bevándoroltak védelmet élveznek e tekintetben. A jogállamiság, a jog uralma szempontjából tehát minden rendben van arrafele, az igazságszolgáltatás is jóval illatosabb, mint a lengyeleknél volt eleddig –

Csoda, hogy az efféle hírek sokasága láttán számos gondolkodó magyar polgár szkeptikus az európai jogállamisággal kapcsolatban? Vajon mennyire érzi az átlag magyar rezdüléseit az a politikus, aki egy brüsszelista politikai erő sikere láttán reflexből azt kiabálja, hogy éljen az európai út? És mennyiben teszi hitelesebbé az uniós jogállamisági kritériumokat az, ha egy kormány még fel sem áll, de máris példásan európainak és demokratikusnak minősítik a ténykedését? Ettől elhiggye a Fidesz-szavazó, hogy az uniós intézmények szigorúan objektív kritériumok alapján, nem pedig pofára büntetnek?

Ráadásul a kormányképességhez sose árt, ha egy politikai erő értelmezhető másod- és harmadvonallal, valamint szellemi hátországgal rendelkezik. Amely okos gondolatokkal és figyelemreméltó szempontokkal segíti a vezető politikusok munkáját,

Miként Jávor Benedek a szintén remek ellenzéki ütemérzékről tanúskodó elhíresült posztjában a „Szlovákia minden bizonnyal halad tovább az európai úton” mondattal ünnepelte Fico vélt kudarcát, Somogyi Zoltán most a „Tusk visszavezeti az országot az európai útra” meglátással elemzi a helyzetet, míg a DK teológusa a „Lengyelország október 15-én visszatért Európába!” felkiáltással üdvözli a fejleményeket. A momentum oktatáspolitikusa, Tóth Endre szerint „Visszatérhet Lengyelország az európai útra”, a dékás Szabó Zoltán pedig úgy véli, „Lengyelország visszatért Európába”.

Reméljük, hiszen az még kínosabb lenne, ha az ellenzéki nyilvánosság zömének agyából pontosan ugyanaz a semmitmondó és az átlag magyar konkrét problémáira semmiben nem rezonáló mondat pattanna ki. Ehhez képest üdítően eredetinek minősíthető Kaltenbach Jenő, aki hétfőn délután, az újabb brüsszeli terrorcselekmény előtt néhány órával veszélynek nevezte, hogy Kaczyński nem lesz hajlandó átadni a hatalmat, ellenben az idézőjelbe tett muszlim „veszéllyel” kapcsolatban kijelentette: túlnyomórészt integrálódott emberekről beszélünk, „a pánik reakció (sic!) tehát igencsak indokolatlan”.

De ne legyünk igazságtalanok: Ungár Péter, aki a kollégáival ellentétben képes volt várni egy kicsit és összeszedni a saját (ráadásul létező) gondolatait, egyedüliként leszögezte, „nem, nem tudott olyan eredménnyel végződni az idei lengyel kampány, aminek következtében Lengyelország visszatér Európába”, továbbá „Magyarország számára jelenleg Lengyelország a legfontosabb kétoldalú kapcsolat, ezért érdemes az eredményre ebből a szempontból tekinteni”. 

Amíg viszont az osztályközösséget is bármikor beáruló nyalizós stréberre emlékeztető, a mai Magyarországot Európa részének nem tekintő politikusok és megmondóemberek határozzák meg az alternatív irányvonalat, a választónak továbbra is lesz harminckét oka, hogy ne nekik szavazzon bizalmat.

(Nyitókép: képernyőfotó)