Karikó és Krausz magyarságának méricskélése megbocsáthatatlan bűn ezekben a történelmi pillanatokban.
Karikó Katalin után Krausz Ferenc is részesülhetett a tudományos eredményekért adható legmagasabb nemzetközi kitüntetésben. Velük együtt Nobel-díjasaink száma tizenhétre emelkedett. Legalábbis normális, nemzetközpontú számítások szerint.
Ugyanis Karikó kitüntetésével egyidejűleg elindult a baloldali önkicsinyítéses, szégyengenerálós „merjünk kicsik lenni” program. Karikót elüldöztük (mi). Karikó nem Magyarországon teljesedett ki, sőt Szent-Györgyi és Kertész kivételével a többi Nobel-díjasunk is külföldön lett sikeres. Ebben az országban nem lehet sikeresnek lenni.
Ezt is ajánljuk a témában
A fizikai Nobel-díjat megkapó magyar kutató húsz évvel ezelőtt, önszántából tette át a székhelyét Bécsbe és Németországba.
Elvadult tájon gázolunk, a gaz lehúz, altat, befed.
A nagy magyar Ugar elüldözi, rosszabb esetben elevenen elnyeli a tehetségeket.
Lehetne folytatni, de ennél undorkeltőbb már csak az volt, amikor „magyar származásúnak” címkézték Karikót, illetve nem győzték kiemelni, hogy magyar állampolgársága mellett főképpen amerikai. Krausz Ferencről pedig a 444 képes volt kínszenvedős kimódoltsággal „magyar születésű tudósként” értekezni, miután külön írásban próbálták megrostálni, hogy tulajdonképp kit is tekinthetünk magyar kitüntetettnek.
Friss Nobel-díjasaink magyarságának félszívű, fondorlatos tálalása rávilágít az identitás liberális problémájára: nehéz nekik a magyarsághoz tartozást, a magyar kötődést megfogni, értelmezni, elismerni... ha úgy tetszik, átérezni.
Másfelől a habzó szájjal elindult önostorozási verseny épp attól
az egészséges nemzeti büszkeségtől igyekszik eltántorítani minket, ami katarzist jelenthet a mindennapokban.
Amikor jogosan emelkedhet meg a mellkas, és lélegezhetjük be a „jó magyarnak lenni” euforikus érzését. A teljesen természetes és normális reakció ilyen monumentális pillanatoknál a pozitív nemzetélmény megélése volna. Kicsit jobb lett a világunk, kicsit megint jobb magyarnak lennünk.
A fanyalgás, a magyarságrész patikamérlegen való méricskélése, az ócska politikai hecckampány, a bűntudatkeltés mélységesen méltatlan a tudomány hőseihez és egyáltalán, a történelmi idők ünnepélyességéhez. Érteni vélem, hogy e két Nobel az oltástagadók után a nemzetfogalmat felülírni vágyó haladároknak fáj a legjobban, de
Karikó Katalin és Krausz Ferenc magyarságát relativizálni megbocsáthatatlan.
Szóval magyarként merjünk büszkék lenni rájuk! És ami talán még fontosabb, tegyünk azért, hogy Karikó Katalin és Krausz Ferenc példája sokakat inspiráljon magyar fiatalként a tudományokban való kiteljesedésre.
(Nyitókép: STR / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP)
„Kolozsváron ne beszélj magyarul!” – ordította egy román nő a vasúti pályaudvar környékén.
Nem foglalkoznak Brüsszelben a magyar kisebbséggel.
Az áldozat szerint támadója „bozgornak”, azaz hazátlannak nevezte.
Érdekes felfedezésre jutott Dan Dungaciu.
A valóságtól teljesen elrugaszkodott „elemzés” látott napvilágot.
A magyar kutató szerint az amerikai támogatások megvonása miatt nem áll le az mRNS vakcina fejlesztése.
„Majd jövőre…” – írta az FTC elnöke a közösségi oldalán.
A fiatal nőnek elege lett a társadalmi kitaszítottságból.
