Horn Gábor csúnyán leleplezte a komplett baloldalt

2023. október 05. 10:54

Ha Horn elvtárs is például nem csak turistaként látogatna el a magyar vidékre, akkor ő is tisztábban látná a valós helyzetet.

2023. október 05. 10:54
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„Az ATV Csatt című műsora mindig tartogat érdekes dolgokat. Ezúttal az volt az egyik téma, hogy hazánkban a legutóbbi népszámlálás eredményei alapján csökkent a magukat kereszténynek vallók száma és ennek ellenére az állam jelentős összeggel támogatja az egyházakat. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, az SZDSZ egykori prominense természetesen kapva kapott a témán és a következőket mondta:

Ezt is ajánljuk a témában

»Nemzetközi trend ez. Az a fajta vallásos elkötelezettség, ami megnyilvánul egy kérdésre adott válaszban is, jelentős mértékben csökken mindenütt. Ami szerintem speciális Magyarországon, vagy nagyon kevés országban van így , hogy közben az elmúlt tizenhárom évben valami elképesztő összeget költött a magyar állam, a közös pénzünkből, tehát nem a sajátjából, hanem az enyémből is. Én magam, hogy jelezzem, ateista vagyok, tehát a közös pénzünkből elképesztő összegeket kötött az állam az egyház finanszírozására. […]«

Majd az okfejtését tovább görgetve csúnyán leleplezte a komplett baloldalt, hiszen úgy fogalmazott, hogy sokat jár vidékre turistaként, mert nagyon szeret turistáskodni, és azt tapasztalta, hogy óriási különbség van színvonalban és felszereltségben egy egyházi és egy állami fenntartású iskola között, természetesen az előbbi javára. Ez az alapvető baj, hogy ezek az ateista, baloldali megmondóemberek vidéken csak turistaként járnak.

Pont ezért nem ismerik, nem ismerhetik a vidéki emberek gondolatait, érzéseit, szokásait. Ezért kürtölik tele a médiát azzal a hazugsággal, hogy vidékre nem jutnak el az információk, ezért szavaznak tudatlanul az ott élők nagy arányban a kormánypártra. Ha Horn elvtárs is például nem csak turistaként látogatna el a magyar vidékre, akkor ő is tisztábban látná a valós helyzetet. Érdemes lenne megfontolni.”

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hegyivadász
2023. október 05. 17:48
OK. Horn pénzéből támogatják az egyházakat is, az én pénzemből meg a művészfilmeket és fesztiválzenekarokat is. Mégsem nyavalygok.
Box Hill
2023. október 05. 17:22
A kommunisták által elrablott teljes egyházi vagyont vissza kell adni. Kamatostul és a bitorolt használat bérével.
connorj
2023. október 05. 16:53
Balázs! Tóalmás 1000-el.
Kamcsatka5
2023. október 05. 15:10
Mit csodálkozol? horn gábor egy Fasz, nem kell szépíteni, ha nem lenne belga, még a szakintézményben sem lehetett volna helyettesítő
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!