Ujhelyi úr, Farkasházy úr! Baloldaliak! Hát már egy elvbaráti találkozót se tudnak megszervezni rendesen, sárdobálás nélkül?

Papírom van róla: kompetens ellenzéket szeretnék. Az mégsem állapot, hogy közös hazánkban pont akkor ne legyen politikai verseny, amikor córesz van; a jó kormányzáshoz kell egy ellenzék, amely állandóan a kormánypártok nyakába liheg. A Fidesz, ez a vérprofi, grammra kimért, küldetéstudatos hatalomgyár

Persze nem kis ellenfél a külvilág, fel kell kötnie a nadrágot annak, aki az Egyesült Államokkal vagy az Európai Bizottsággal bajszot mer akasztani – de ez nem pótolja az ellenzéket. Az ellenzék dolga, hogy máshogy akarjon jót a hazának, mint a kormány. A külföld meg definíció szerint nem a hazának fog jót akarni.

Hogy miért mondom ezt? Azért, mert már vihogni sem tudok jóízűen azon a kutyakomédián, ami Ujhelyi István Szárszó-újrajátszása, a SzázSzó körül zajlik.

Van egyfelől az ellenzék hajdanvolt legnagyobb pártjának hajdanvolt erős embere, aki pártnélküliként parázslik még a magyar politikában jövő nyárig, amíg az EP-ciklusa le nem jár. Van másfelől az ellenzék 2000-es évekbeli hajdanvolt aranykorának népszejű, elismejt megmondóembeje, fanyaj humojistája. Teljes közös politikai tirázsukat négyzetre emelve sem látszik, kire jelenthetnének valaha is veszélyt; egymásra pláne nem. Még az ellenzéki térfélen sem fajsúlyos szereplői ők a magyar politikai térnek, nem rendelkeznek jóformán semmilyen erőforrás fölött.

Elvbaráti találkozót szerveznek, ellen-Tranzitot – nagyon helyesen. Szedje csak össze magát szellemileg a magyar ellenzék, a meghívottjaik egyáltalán nem buta emberek.

És két súlytalan politikai aktor légynek sem ártó elvbaráti találkozóját, a szárszói kvaterkák utóérzését sem képesek belháború, egymásnak ugrás, Népszava-publicisztikák és értetlen Facebook-posztok nélkül megszervezni. Összevesznek azon – ha betűkkel leírva nem olvasom, el sem hiszem –,

s hogy licet-e Farkasházy nevében is kiküldeni a Farkasházy által színre-szagra-nyelvtanra jóváhagyott meghívókat. Uram, Teremtőm!

Ki is mondják mindketten a keserű valóságot: Farkasházy szerint „a mostani ellenzéknek nem az Orbán rendszer (sic!, de amúgy kötőjellel írandó) a legnehezebb ellenfele, hanem saját maga”, Ujhelyi pedig sajnálattal konstatálja, „hogy akarunk mi rendszerváltoztatást, ha mi magunk belül ilyen állapotban vagyunk”.

És ha ebben az országban kormányt vált a nép, az Egyesült Államok vagy a biológia, ezeknek a figuráknak minisztériumot kellene szervezniük, kulturális kormányzatot, iparstratégiát, meg egységes álláspontot az Európai Unió tanácskozásain. Kezdi az ember egészen más fényben látni az itt-ott megbotló Fideszt. Ők sem hoznak le mindig minden kormányzati teendőt tökéletesen, de legalább nem olyan távolságra vannak a jó kormányzástól, mint doktori iskolától a Süni csoport.

Szeretném tisztelettel jelezni: ha ma távozna az Orbán-kormány, nem vinné magával az inflációt, a recessziót és a külpolitikai nehézségeket. Azok bizony velünk maradnának mind – azon reménység nélkül, hogy egy kompetens csapat egyszer majd úrrá lesz rajtuk. Ennek a csapatnyi gondtalan, táborok és baráti találkozók megszervezésére is csak részben alkalmas kisdednek kellene ugyanis megoldania őket, ha nem lenne a kormány. Belegondolni sem akarok.

Furcsa mondat lesz ez innen, jobbról, de: szedjék össze magukat, fiúk! A nemzetnek szüksége van Önökre.

Közvetlen, pozitív hatással lehetnek az inflációra, az oktatásegészségügyre és a külügyekre, ha hajlandóak végre kompetensen ellenzékieskedni, s ezzel kikényszerítik a jó kormányzást.

Vagy homokozzanak csak tovább nyugodtan, de az kockázatos. Vannak a történelemben példák arra, hogy az ellenzék kiírja magát a politikából. Ezekből jó esetben Szingapúr lett, rossz esetben nagy baj. Szingapúr messze van. Ne rizikózzunk.

Nyitókép: MTI/Nagy Lajos