Egy.
Szöllősit Györgyöt 2017. márciusában Áder János, Magyarország akkori köztársasági elnöke rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki, feladatául a magyar futball nemzetközi népszerűsítését és Puskás Ferenc, a világ legismertebb magyar embere örökségének ápolását tűzte ki. Szöllősi György nagyköveti kinevezése tehát nem egy állomáshelyre (például Dániába, Indonéziába vagy Argentínába), hanem egy »általános«, a magyar kormány – hiszen külügyminisztere révén az kezdeményezte a kinevezést – számára fontos ügy nemzetközi képviseletére szólt és szól a mai napig is. A nagykövet pedig diplomata – a világon mindenhol.
Kettő.
Ez a »típusú« nagyköveti megbízás egyáltalán nem szokatlan, a mindenkori kormányok és államfők éltek és élnek vele itthon és külföldön is. Hogy egy, a hazai pártpolitikai térképen Áder Jánossal ellenkező póluson álló, egykori köztársasági elnököt, néhai Göncz Árpádot hozzam példaként: ő 1994-ben Josef von Ferenczyt gazdasági ügyekben eljáró, 1999-ben Osváth Györgyöt európai integrációs ügyekben eljáró rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki. És sorolhatnánk a példákat a demokratikus Magyarország több mint három évtizedes történetéből.
Három.
A kinevezett nagykövet – többek között – diplomata útlevélre jogosult. Ez egyszerre igazolja őt a külföldi és hazai hatóságok előtt és bizonyos könnyebbségekkel jár. Nem érdemes semmi extrára gondolni: még a reptéri biztonsági ellenőrzés gyors sávján sem lehet bemenni vele mindenhol, másra meg tulajdonképpen nem is lehet használni.
Négy.
A diplomata útlevél tehát pusztán csak egy »eszköz«. Akik Szöllősi György »kitiltásával« kapcsolatban azt emlegetik – mellesleg kitiltásról természetesen nincsen szó, az egy nagyon kemény diplomáciai/politikai eszköz, és alkalmazásának általában nemzetbiztonsági okai vannak –, hogy minek van neki diplomata útlevele, azok nem értik, hogy ennek semmi jelentősége nincsen, nem a »diplomata útleveles« nem kapott diplomata vízumot, hanem egy diplomata. De hát: ki más kapna diplomata vízumot, mint egy diplomata?