Tóta W. a gyerekeket veszi célba

2023. augusztus 31. 17:50

Természetesen a amerikai progresszív körök, konkrétan a Soros hálózat támogatásával.

2023. augusztus 31. 17:50
Kötter Tamás
Kötter Tamás
Facebook

„A baloldal balszélén bicikliző, eddig sem a legszalonképesebb megszólalásairól híres Tóta W. – természetesen a amerikai progresszív körök, konkrétan a Soros hálózat támogatásával – a gyerekeket (kit mást) veszi célba, hogy »európai, öntudatos, egészségesen szkeptikus, kérdező gyerekeket« neveljen belőlük.

Mint megtudtuk tőle, hogy az új oldal nem dinoszauruszokról és pónikról mesél (ami mondjuk a kisgyerek értelmi és érzelmi szintjéhez állna közelebb) vagy az idősebbek esetében nem olyan témákat vesz elő, ami a tudásukat gyarapítaná, »hanem ugyanarról, ami apát és anyát foglalkoztatja« – szóval aktuálpolitikával, annak minden leágazásával, természetesen mindez az amerikai woke ideológiával átitatva.

Végül is a donor szervezet, az Action for democracy -nak – tudják, amely több milliárd forintnyi dollárt tolt a magyar választásokba – egyik nem titkolt célja, a magyar kultúra megváltoztatása.

És ezt kivel mással kezdenék, mint a gyermekeinkkel; persze csak ha hagyjuk!”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: YouTube/HVG

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fed74
2023. szeptember 02. 13:01
Ennek a sok fideszes pedofil gecinek, állandóan a Gyerekeken jár az esze! A faszotokat kellene a nyakatokra tekerni!!!
Fed74
2023. szeptember 02. 12:57
Kötter a rühes kurva anyádat, hogy neked egyfojtában a Gyerekek járnak az eszedbe! Hogy a tífusz nem tud már eltakarítani, te náci retek!
nyugalom
2023. szeptember 01. 17:37
Nem lehet betiltani?
jostothu
2023. szeptember 01. 10:43
A gyerekeket is megilleti az egyoldalú tájékoztatás joga, ugye patkányember?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik