Tarlós: Nem lehet tudni, hogy valójában ki vezeti a fővárost

2023. augusztus 08. 10:44

„Nemcsak az én időmben, hanem azt megelőzően, Demszky idejében sem merült fel soha az esélye annak, hogy Budapest csődbe jusson, ilyen a rendszerváltozás óta nem volt” – fogalmazott a főpolgármester.

2023. augusztus 08. 10:44
null

Tarlós István korábbi főpolgármester volt a HírTv vendége. Tarlós szerint, ha még mindig ő lenne a főpolgármester nem így nézne ki a fővárosi büdzsé, mint most. Hozzátette: nyilván ebben az esetben más lenne az együttműködés a kormánnyal.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen helyzet

Én annyit tudok, hogy igazán szép summát hagytunk a kasszában, és nagyon jelentős mértékben megemelkedett az iparűzési adó bevétel, tehát, hogy onnan hogyan lehetett eljutni idáig, azt nehezen tudom megérteni” – fogalmazott a főpolgármester.

Rávilágított: „Azt biztosan tudom, 

hogy nem csak az én időmben, hanem azt megelőzően, Demszky idejében sem merült fel soha az esélye annak, hogy Budapest csődbe jusson,

ilyen a rendszerváltozás óta fel sem merült.”

Tarlós szerint nem egészen egyeznek a fővárosi vezetők kijelentései az esetről. Szerinte benne van a pakliban, hogy valóban csődhelyzetbe került a főváros, de azt is el tudja képzelni, hogy csupán műbalhé az egész.

A korábbi főpolgármester szerint nem lehet tudni, pontosan ki vezeti a fővárost. Szerinte nagyon nehéz ezt kívülről megítélni, hiszen a főpolgármester és a helyettesek gyakran egymástól eltérő dolgokat állítanak. Úgy véli: sokszor inkább ideológiák, mint a számok mentén kommunikálnak.

A korábbi pénzügyi helyettesem ott ül a közgyűlésben, amit ezekből a körökből hallok, aszerint a város pénzügyi helyzete valóban nagyon nehéz. Ugyanakkor ezt másképp indokolja a városvezetés, és másképp a kormány. 

Utóbbihoz a számok, a tények és a valóság közelebb áll” 

– fejtette ki.

Lánchíd-ügy és hármas metró

Tarlós szerint a városvezetés részéről egyre kevésbé számít a valóság. Ennek pedig jó példája a Lánchíd-ügy, amelyet a városvezetés úgy kommunikál, hogy a híd határidőn belül elkészült.

Ez szamárság. Azt lehet mondani, hogy a később megkötött szerződés alapján mondható, hogy határidőn belül voltak, de a Lánchíd átadásának eredeti tervezett határideje 2021 vége volt. Aztán jött az a játék, hogy megpróbálták azt kommunikálni, hogy olcsóbban újítják fel a hidat. Ebben az volt a trükk, hogy mi eredetileg fel akartuk újítani a pesti oldali villamosalagutat is, amit ők egy az egyben elhagytak” – világított rá Tarlós.

A volt főpolgármester szerint, Karácsony Gergely virtuális városvezetést művel. Kifejtette azt is: 

az elmúlt négy évben nem sok új kezdeményezés történt a városban.

Volt a hármas metró infrastruktúra rekonstrukciója, amire mi szereztük meg a pénzt, mi készítettük elő, terveztettük meg, engedélyeztettük, sőt több mint egyharmadát de facto meg is valósítottuk, örülök és gratulálok, hogy befejezték, de a szerepük visszafogott volt ebben” – mondta, majd hozzátette: ebbe a projektbe a végére több mint 70 milliárdot adott a kormány, míg a főváros csupán hétmilliárdot, tehát a kormányt szidni, nem elegáns. „Gyakorlatilag a kormány tízszer annyi pénzt adott, mint a főváros” – szögezte le.

Tarlós szerint egyre inkább ott tartunk, hogy ideológiai, indulati, érzelmi síkra terelődött a teljes főváros-politika.

Feltételezésem, hogy a városvezetés nem önálló, legalábbis a főpolgármester nem az, eléggé kiszolgáltatott helyzetben van, nagyon kevés lehet az önálló mozgástere” – fejtette ki. Hozzátette: szerinte arra számítanak, hogy a jövőre esedékes önkormányzati választáson nem a teljesítményé lesz a főszerep. Úgy véli, hangulati befolyáslásra, a kommunikáció szemléletére és a budapesti relatív többség befolyásolhatóságára és agymosására  megy ki a játék.

Nyitókép: HírTv videó

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janika50
2023. augusztus 08. 16:43
Jogos Tarlós I. kérdése. Egy szerény vélemény, összeesküvés elmélet. Felteszem, feltesszük a kérdést nap, mint nap, hol az a rengeteg pénz, amit hátra hagyott és azóta bejött. Lehet, hogy sunyin kiment az országból, -ahogy 1990 előtt is rendszeressen- és egyrésze visszajött, mint támogatás. A nagyrésze azomban kint maradhatott, főleg az oceán másik partján és bármikor vissza kerülhet további kifosztásokra. Az a pénz ami egyébként a miénk, csak mások használják.
FeketeFehér
2023. augusztus 08. 15:32
Mondjuk Tarlós nem igazán foglalkozott a Lánchíddal. Már 2014-ben is katasztofális állapotban volt a híd pályaszerkezete.
drogqueen
2023. augusztus 08. 12:50
A 24.hu-n megjelent Pesty Lacis cikkről lesz majd szó. Ahol elküldi a retket picsába a "klánt", akik késsel-villával nem tudnak enni?
bhölömbika
2023. augusztus 08. 12:30
Eközben az egész országban: "2940 milliárd forintnál tart a költségvetés éves hiánya. Az éves költségvetési hiánycél 86 százalékánál járunk most."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!