Mese a sikermellényes nyúlról és a lépre csalt polgármesterről

„A pufimellényes nyúl csak úgy sétálgatott az erdő szélén, ahogy szokott, és azt fürkészte, maradt-e még a környéken közbeszerzéssel megszerezhető répamező. Egyszer csak a lába elé gurult egy félig elrohadt narancs, és így szólt hozzá: »tudom, hogy ronda vagyok, de harapjál belém, nyuszika, nem bánod meg«. »Dehogyis harapok!« – mondta a nyúl, és odébb rúgta. Sétált volna tovább, de a rohadó narancs megint a lába elé gurult, és így szólt: »kérlek, nyuszi koma, kóstoljál meg, én tősgyökeres magyar narancs vagyok, nem valami fertőző afrikai gyümölcs«. »És az kit érdekel?« – vágta oda a nyúl, és újra odébb rúgta. De a rohadófélben lévő narancs harmadszor is a lába elé gurult, és így szólt: »ide figyeljél, te nyuszi, én egy magunkfajta, heteroszexuális narancs vagyok, aki eddig úgy beszéltem veled, mint egy rendes magyar narancs egy rendes magyar nyúllal, de vigyázzál, mert ha nem harapsz belém, akkor rosszkedvemben esetleg szólok a megafonos ismerőseimnek, csak nehogy elterjesszék rólad az erdőben, hogy azért nem haraptál belém, mert ferde hajlamú nyúl vagy, aki azonos nemű nyulakkal üzekedik, talán kiskorú nyulakkal is«. »Miért nem ezzel kezdted?« – kérdezte a sikermellényes nyúl, befogta az orrát, és beleharapott a rohadó narancs kevésbé rohadt felébe. A narancs ekkor szertefoszlott, és a helyén megjelent egy hófehér ruhás, fényesen ragyogó tündér varázspálcával a kezében – csodálkozott is a nyúl, hogy miért hasonlít annyira Novák Katalinra.

»Jótett helyébe jót várj!« – mondta a tündér. »Teljesítem egy kívánságodat.« »Miért csak egyet kívánhatok?« – kérdezte a nyúl. »Nemrég még hármat lehetett.« »Egyet elvitt Brüsszel, egyet meg a háborús infláció. Örülj annak az egynek, és gyorsan kérj valamit, mert nem érek rá egész nap.« »Hát jó« – mondta a nyúl, és erősen törte a fejét, hogy mit kívánjon. Egyszer csak eszébe jutott egy régi vágya. »Jachtozni akarok, soha nem láttam még a tengert.« A tündér zavarba jött. »Ez nem fog menni, nyuszika, a politikai családodban nem eléggé magas a státuszod ahhoz, hogy jachtozhass. Mit szólnál inkább egy nemzeti dohánybolthoz Honton?« »Hol? Honton? Az meg micsoda?« – kérdezte a nyúl. »Hont egy szépséges község Nógrád vármegyében, pont egyenlő távolságra mindentől.« »Nekem akkor se kell a honti dohánybolt!« – makacsolta meg magát a nyúl. »Hát egy ceglédi?« – kérdezte a tündér. »Az se kell! Semmilyen dohánybolt nem kell, én jachtozni akarok.« »De konok vagy, te, nyúl« – vágta rá a tündér, és a fejét vakarta. »Figyelj, kitaláltam valamit!« – mondta kis idő múltán. »Átváltoztatlak egy nagy presztízsű magyarrá, és úgy majd jachtozhatsz. Mondjuk, egy vidéki város fideszes polgármesterévé varázsollak.« »Debrecen jó lesz!« – vágta rá a nyúl. »Ne szórakozzál velem!« – felelte a tündér. »Akkora jachtot nem tudok intézni. Tündér vagyok, nem stróman.« »Akkor legyen Győr!« – javasolta a nyúl. »Rendben« – egyezett bele a tündér. »Átváltoztatlak győri polgármesterré, de amint leteszed a lábad a jachtról, visszaváltozol.« Így is lett, és a Borkai Zsolttá vált nyúl boldogan indult el az Adriára.

A Dobrev Klára arcvonásait viselő boszorkány idegesen figyelte a tündért és a nyulat a varázsgömbjében. »Mit játssza az eszét ez a tündér, amikor még egy apró jó cselekedetre se képes felsőbb jóváhagyás nélkül?!« – bosszankodott. Elhatározta, hogy megleckézteti a tündért, mert az ő idegeinek se ártott volna egy kis üdülés a tengeren, de már ciklusok óta nem járt arra. Ajvékolt egyet, mire ott termett a három lánya. Így szólt a legidősebbhez, aki szakasztott Kunhalmi Ágnes volt: »elmész a húgaiddal az Adriára, ahol találkozni fogtok Borkai Zsolttal, az a dolgotok, hogy prostituáltak képében közösüljetek vele úgy, hogy felvételt készítetek róla, amit aztán elhoztok nekem«. »A Borkai Zsolttal soha nem fogunk tudni közösülni, ő egy keresztény családapa, és még olimpiai bajnok is« – vetette közbe a középső lány, aki szakasztott úgy nézett ki, mint Bősz Anett. »Nem baj, én ismerek egy olyan szerelmi bűbájt, amitől a legpéldásabb családapa is félrelép« – mondta a Cseh Katalin vonásait viselő legkisebb lány. »Úgy hívják, búgatópor.« »Az nagyon jó lesz« – egyezett bele a boszorkány. »Mammon, a zsidók istene majd vigyáz rátok a háborgó tengeren.«

Így is lett. A három boszorkánylány elutazott az Adriára, ahol már a hajón ringatózott Borkai Zsolt alakjában a nyúl. Csodálkozott is, hogy nők is utaznak vele együtt a jahchton, de nem volt ideje ezzel foglalkozni, mert lenyűgözte az a sok földi jó, amit a fedélzeten talált. Az asztalokon finom falatok sorakoztak, a levegő csak úgy forrt a kommersz vermuttól, a hangszórókból Fekete Pákó dübörgött. »Eddig csak elképzelni tudtam, hogyan szórakoznak az igazán magas státuszú magyarok« – mondta meghatódva a nyúl, és belekortyolt a vermutba. Nemsokára kihajóztak. A legkisebb boszorkány épp be akarta vetni a bűbájt, de a két nővére épp csak megriszálta magát, és a nyúl máris úgy kezdett közösülni az idősebbel, ahogy az egy nyúltól elvárható volt, még Borkai Zsolt zokniját se vette le. 

A másik két boszorkánylány döbbenten szemlélte a jelenetet, hiszen nem tudták, hogy nem a keresztény polgármester és családapa közösül a nővérükkel, hanem a nyúl, akinek szintén voltak kölykei, de Borkai Zsolttal ellentétben annyi köze volt a keresztény értékrendhez és a házastársi hűséghez, mint Pintér Sándornak a közoktatáshoz és a közegészségügyhöz.

Amíg a nyúl jól szórakozott a jachton, Borkai Zsolt a feleségével és a gyerekeivel a Pannonhalmi Apátság arborétumában töltötte az időt. A boszorkánylányok annak rendje-módja szerint elkészítették a felvételt, és repültek haza seprűnyélen az anyjukhoz, aki nyomban felhívta jóbarátját, az ördögöt. »Segíts nekem, van egy felvételem valakiről, amit nyilvánosságra akarok hozni, de nem kéne, hogy hozzám kötődjön.« »Mindjárt elküldöm az ügyvédemet, majd ő kézbe veszi a dolgot« – felelte az ördög. Így is lett: a felvétel másnap nyilvánosságra került, ország-világ erről beszélt.

Nem győzte fogadni a döbbent hívásokat a családjával épp a Szigetközben kiránduló Borkai Zsolt. »Nem én vagyok azon az átkozott felvételen« – dühöngött, de a feleségén és a gyerekein kívül senki nem hitt neki. Megkereste hát a varázslót, aki nagyon hasonlított Kubatov Gáborra. »Nagy bajban vagyok egy felvétel miatt, amin prostituáltakkal közösülök egy hajón, de én még csak nem is jártam ott. Mit tanácsolsz? Adjak ki egy közleményt?« »Eszedbe ne jusson!« – felelte a varázsló. »Magaddal akarod rántani az egész politikai családodat? Mondj nekem egyetlen embert, aki elhiszi, hogy nem te voltál azon a jachton.« »A feleségem és a gyerekeim hisznek nekem« – vágta rá Borkai. »Ugye csak viccelsz?« – hüledezett Kubatov. De Borkai Zsolt kötötte az ebet a karóhoz. »A feleségem egy tisztességes magyar asszony, aki a férjének hisz, és nem a szemének, a gyerekeimnek meg az, amit mondok, szentírás« – felelte. »Ne légy nevetséges!« – vágta rá a varázsló. »Most már nem cserélünk le, mert az a gyengeség jele lenne, de ahogy megnyered a választást, lemondasz, és egyszerű győri polgárként élsz tovább a családoddal.«

Mit tehetett szegény Borkai Zsolt, megnyerte a választást, aztán lemondott. Sokáig tanakodott, hogyan vehetne elégtételt az őt ért igazságtalanságért. »Elindulok független jelöltként a polgármesteri székért« – ragyogott fel az arca, amikor a gyerekeivel épp a Győrkőcfesztivál egyik programján vett részt. »Elzavarom én azt a fideszest, aki a helyemre ült. De azt tényleg nem mondhatom, hogy nem én voltam a jachton, mert senki nem hinne nekem a drága családomon kívül. Inkább azt mondom, hogy prostituáltakkal közösülni még mindig jobb, mint elválni.« Nem is volt rest: kiállt, és elmondta ezt a város lakóinak. 

A győriek döbbenten néztek egymásra, és azt érezték, hogy a félreállított polgármesterüknek igaza van. Az elvált férfiak hajukat tépve zokogtak: bárcsak ők is prostituáltakkal közösültek volna, még mindig a gyerekeikkel élhetnének.

A város népe meg is választotta Borkai Zsoltot független polgármesternek, Győr pedig újra a keresztény Európa fellegvára lett, amelynek környékén a magyarok Istene napról napra változtatja ipari területté a földeket. Akkora dáridót csaptak a városházán Borkai Zsolt visszatérésének az örömére, hogy még a pufimellényes nyúl is az asztal alatt okádott. Itt a mese vége, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.”

Nyitókép: Facebook