Kiderült: kisebb lesz a debreceni kínai akkugyár, kevesebb energiát és vizet fogyaszt majd

2023. augusztus 09. 12:09

Az üzem energiafogyasztása 25 százalékkal lesz kisebb a korábban tervezettnél.

2023. augusztus 09. 12:09
null

Módosult a leendő debreceni üzem terve – erről tájékoztatta a Contemporary Amperex Technology Hungary Kft. (CATH) a Világgazdaságot. A közlés szerint 2023 júniusában a CATH kezdeményezte a Debrecen Déli Ipari Parkjában zajló beruházás egységes környezethasználati engedélyének (IPPC) felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a környezetvédelmi engedélyének tartalmát teljes mértékben összhangba hozza az aktualizált építési tervekkel.

Minderre azért volt szükség, mert az érvényes környezetvédelmi engedélye a még 2022 őszén elkészült környezetihatás-vizsgálaton alapult, csakhogy azóta a beruházás néhány nagyon fontos paramétere megváltozott.

A portál információi szerint az egyes épületek mérete megközelítőleg 13 százalékkal lesz kisebb a korábban tervezettnél. A Világgazdaság azt írja, a benyújtott dokumentáció szerint

a központi cellagyártó alapterülete 152 484 négyzetméterről 135 181 négyzetméterre szűkül.

A leányvállalat úgy indokolta a fejleményt, hogy a gyártóegységeket összevonta a gyártáshoz nem kapcsolódó egységekkel, valamint tovább korszerűsítette a gyártósorokat. Így a debreceni gyár várható ökológiai lábnyoma is csökken. A leányvállalat közlése szerint

az üzem energiafogyasztása 25 százalékkal lesz kisebb a korábban tervezettnél.

A gyár vízigénye kapcsán is fontos információk derültek ki: a 3400 köbméteres napi vízfelhasználás 3075 köbméterre fog csökkenni.

„A 2022-ben bejelentett debreceni beruházást a hatályos uniós és magyarországi jogszabályok betartása mellett, a hatósági engedélyek keretei között valósítja meg” – hangsúlyozza a CATH közleményében.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
esvany-0
2023. augusztus 09. 19:46
Amikor először bejelentették, hogy Debrecenben BMW gyár épül, amely elektromos meghajtású autókat fog gyártani, vajon ki mit gondolt? Majd a fügefán teremnek hozzá az akkumulátorok? Amikor a zöld átállásról és a belsőégésű motorok betiltásáról megy a pofázás az EU-ban, akkor mit gondolnak, honnan lesz hozzá akkumulátor?
gekk
2023. augusztus 09. 16:39
Szegény orbitszoponcok. Nap mint nap új állásokat kell elfoglalnotok a felszopás frontján.
Agricola
2023. augusztus 09. 14:40
A gyár vízigénye kapcsán is fontos információk derültek ki: a 3400 köbméteres napi vízfelhasználás 3075 köbméterre fog csökkenni. A házipatika írja: "A Fővárosi Vízművek Zrt. napi ivóvíztermelő kapacitása mintegy egymillió köbméter, de a tényleges víztermelés - a fogyasztással összhangban - még a legmelegebb napokon sem haladja meg ennek a felét " Az 500000 köbméter/nap. Ehhez képest a debreceni akkugyár vízigénye csekélynek mondható.
B_kanya
2023. augusztus 09. 13:24
" Mandiner444hu 2023. augusztus 09. 13:06 Debrecennek kakukk. " ÉS holnap megbukik a Zorbán is. Holnap is. Meg még egyszer a héten.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!