Ha Hodász András esete rendben volt, akkor Tóth Gabit most milyen alapon szekáljátok? Hogy is van ez, drága baloldaliak?

Akár valami sovány pozitív hozadéka is lehetett volna a dolognak. Például legkésőbb akkor, amikor Tóth Gabi a progresszív körökből ismert frázissal élve kijelentette, „merek önmagam lenni, merek szabadon szeretni és felvállalni magam”, akár magukba is nézhettek volna a #loveislove és a szabad szerelem lelkes szószólói, mondván: várjunk csak, ezt azért nem egészen így értettük, szlogenünk ebben a kontextusban történő felhasználását a továbbiakban nem javasoljuk, egyszersmind ezúton finomítanánk eredeti üzenetünket arról a bizonyos szabad szerelemről – mert ugye lásd 1Kor 10: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden szolgál javunkra”.

Belátjuk továbbá – folytathatták volna –, hogy hibáztunk, amikor felszentelt papok, sokak által tisztelt lelkivezetők kilépésekor a korábbi tanításukkal ellentétes életmódjuk felett ujjongtunk, méghozzá kifejezetten és határozottan.

De nem. Ehelyett a kereszténység-szakértők és a hiteles életvezetés tudorai (különösen a magát szerény átlagcsaládként eladni igyekvő dúsgazdag balos házaspár rajongói klubja, valamint a szeretőjével való lebukása előtt néhány hónappal még az „én bezzeg »nem csalok, nem hazudok«, »keresztény vagyok, nem álszent«” szavakkal mások félrelépésén rugózó exjobbikos követői) egyfelől nekilátnak hevesen szájerborkaizni, másfelől mindenkit megnyugtatnak: nem az a problémás, amit az énekesnő most tesz, hanem amit korábban mondott. A házasságtörés önmagában véve rendben van, előfordul, magánügy; a botrányos az, hogy korábban a család szépségéről blogolt és a hitéről vallott – érkezik a verdikt.

Miközben érthetetlen, hogy amennyiben egy „mérvadó” körökben agyonhájpolt teológus [Perintfalvi Rita – a szerk.] szerint a vágyakat gondosan meg kell élni, mert az, hogy az ember mondjon nemet a bűnre és „tagadja meg magát”, egy végtelenül elavult középkori felfogás (Jézus Krisztus a Máté 16,24-nél nyilván félrebeszélt), nem szólva (úgymond) arról a nevetséges és „elnyomó” mániáról, hogy a szexualitást érdemes a házasságon belül tartani – tehát ha egy magát kereszténynek valló teológus szerint ez így van,

Ha valaki ma határozottan kereszténynek nevezi magát, annak másnap adott esetben meg kell tagadnia magát, különben ellentmondást érzünk? Én ezt adom, ahogy manapság mondani szokás, csak akkor szóljunk a teológusnak, hogy ő beszél félre.

Az ehhez képest már-már jelentéktelen részletkérdés, hogy Tóth Gabi annyiban énekelt „a pápa előtt”, hogy az eucharisztikus kongresszus zárómiséje, azaz a pápa érkezése előtti, közel három és félórás programban a második óra közepe táján ő is színpadra lépett (az egyházra jellemzően sokszínű és az állandó újrakezdés lehetőségéről tanúskodó társaságban, így például egy magát „nem vagyok fegyelmezett katolikus”-ként minősítő ghánai-magyar énekesnő, egy, a luxus hajszolásának zsákutcájával kapcsolatos tapasztalatairól beszámoló színész, valamint egy korábban öngyilkosságot megkísérelt, majd megtért, majd évtizedekre ismét eltávolodott, ma pedig szentségi házasságban gyermeket nevelő paralimpikon mellett – érdekelnek esetleg ők is valakit, vagy fontos mindig arra összpontosítani a figyelmet, ahonnan valami jó kis savaznivaló remélhető?).

Ha a Megváltó se csupán Jánosokat válogatott be a legszűkebb körébe, hanem még a karióti Simon haszonleső, pénzsóvár fiát is meghívta, akire ráadásul a közös kasszát is rábízták, miközben folyamatosan sikkasztott, akkor talán megállapítható, hogy a kockázatos személyi döntések egyidősek a kereszténységgel. Már csak azért is, mivel még a legszentebbnek induló szolid katolikus esetében sem zárható ki a potenciális botrány – lásd ismét az 1Kor 10-et: „Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék”.

A mások baján való öntelt csámcsogás helyett ezért talán előremutatóbb lenne azt vizsgálni (mintegy preventív jelleggel), hogy min múlik, kinek az esetében realizálódik a kockázat, és kiében nem (már ha a cél az, hogy a világ jobb, az emberi élet pedig problémamentesebb legyen). Talán adalék lehet ehhez, hogy a Harvard Egyetem közel 20 éven át végzett nagymintás kutatása szerint az istentiszteleteken való részvétel hosszú távon felére csökkentheti a válás valószínűségét – ami nem azt jelenti, hogy aki templomba jár, abszolúte védett, arra azonban utalhat, hogy mégis mennyiben van oka másokat álkeresztényezni annak, aki nemhogy egy megtartó templomi közösségbe nem invitálja az útkeresőt felebarátilag, de még jól ki is neveti, valahányszor egyházi rendezvényeken talál felbukkanni.

noha könnyen lehet, hogy a balliberális portálokról tájékozódó közönség kiemelten vele találkozott az elmúlt években a katolikus egyház megtestesítőjeként, hevenyészett közvélemény-kutatásom során például a 444-et nem olvasó, keresztény tartalmakat viszont napi szinten figyelő és katolikus körökben jártas anyám arra a kérdésre, hogy tudja-e, ki Tóth Gabi, némi gondolkodás után annyit tudott mondani, hogy így a névről egy „szőke rövid hajú nő” rémlik neki, de gőze nincs, kicsoda és mit csinál. Cserébe a 444-ről tájékozódók beszámolhatnak arról, tudják-e, ki (teszem azt) Kerényi Lajos atya – róla ugyanis véletlenül semmiféle cikket nem találni arrafelé. Ami nem dráma, csak nyugtázzuk, hogy aki alapos hittani ismeretei alapján álkereszténynek tart egy elétolt celebet, bármikor szabadon rákattinthat valamely vonatkozó portálra vagy Youtube-csatornára, és kedvére keresgélhet, hátha talál olyat, akitől még ő is tanulhat egy keveset.

Csak arra kell figyelni, hogy aki szerint semmiképp se szabadna olyasvalakinek blogolnia és hit kérdésében megszólalnia, aki minden kritikát (valamiféle ellene zajló folyamatos karaktergyilkosságra hivatkozva) a személye elleni gonosz támadásnak állít be, az mindenképp vegye észre, ha az általa esetlegesen lájkolt progresszív véleményvezér teszi permanensen ugyanezt.

(Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád)