Szijjártó Péter elárulta, mikor nyerhet felvételt a NATO-ba Ukrajna (VIDEÓ)

2023. július 11. 13:42

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Ukrajnának minden feltételt teljesítenie kell.

2023. július 11. 13:42

Élőben jelentkezett be a vilniusi NATO-csúcsról Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője elmondta, „világos üzenet, hogy a NATO nem tagja a háborúnak, és 

mindent megtesz azért, hogy ne is eszkalálódjon a helyzet. 

Ez Magyarországnak a legfontosabb, hogy tartsák érvényben azt a döntést, hogy a NATO nem részese a háborúnak és megtesz mindent az eszkalálódása ellen” – húzta alá a miniszter.

„Két csoport van, a felelőtlenül gondolkodók már most időpontot adnának Ukrajna csatlakozására, de vannak a felelősen gondolkodók, akik óvatosságra intettek – akik közül sokáig csak a magyarok vállalták fel nyíltan a véleményüket, de már egyre többen állnak elő –, hogy egy háborúban álló ország azonnali háborús helyzetet hozhatna, ez akár világháborúig is vezethet” – hangsúlyozta Szijjártó.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kohán Mátyás

Mandiner

Idézőjel

Bulgária elnökével finoman szólva sem sikerült megetetni az ukrán vezetés álomvilágát. Kohán Mátyás írása.

Ukrajnának minden feltételt teljesítenie kell

A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a kedden kezdődő NATO-csúcs zárónyilatkozatának jelenlegi tervezetében

 nem szerepel időpont Ukrajna NATO-csatlakozására, nincs konkrét menetrend.

A bejelentkezésből kiderült, hogy az ukrán éves programokat majd a tagállami külügyminiszterek értékelik.

Szijjártó kiemelte, „fontos érték a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és tisztelete és ezen jogok folyamatos fejlesztése. Ez szerepel is az éves nemzeti programjában mint elvárás, amit támasztunk Ukrajnával szemben. Mi majd kiemelt figyelmet fogunk erre fordítani, és ez pedig majd eldönti, milyen véleményt fogunk alkotni egy-egy ilyen értékelésnél.”

Arról is szól a dokumentum, hogy Ukrajna akkor kaphat adott esetben meghívást, ha minden feltételt teljesít, és ezeket minden tagállam elfogadja – húzta alá.

A kormány támogatja Svédország csatlakozását

Svédország NATO-csatlakozásáról Szijjártó Péter úgy nyilatkozott: a magyar kormány már hosszú hónapokkal ezelőtt benyújtotta a parlamentnek a ratifikációs előterjesztést, ami jól mutatja, hogy a kormány támogatja a ratifikációt, és már csak technikai kérdés, mikor fogadhatják el azt.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
P_F_Juli
2023. július 11. 20:14
Ukrajna csatlakozása a NATO-hoz jelen idő szerint nem aktuális, ezért minden ország a saját érdeke szerint mondhatja el a saját véleményét. És azért, mert a ----- "NATO nem tagja a háborúnak, és mindent megtesz azért, hogy ne is eszkalálódjon a helyzet." ---- aktuálisan csatlakozási időpont Ukrajna részére nem is adható még. Apránként nyitják fel az ukik szemét csatlakozási lehetőségükről. Ez nagyon is jellemző nyugati felállás, először jön a mézesmadzag, majd pedig a zuhany (hideg). Kedves ukránok ez itt a helyzet, szokni kell a légkört.
Nemkellnév
2023. július 11. 17:54
Amennyiben a mezei olvasóhoz eljut bármilyen provokatív hír, akkor miért nem jut el hozzá annak fölvezetéseként az előzmény, az ok?
KBA98
2023. július 11. 17:01
SOHA!
Vermacska
2023. július 11. 16:34
Ugye úgy van, hogy amint nem áll háborúban és megtörtént a békekötés azonnal felvesszük őket! PS: Oroszo. a mai napig nem kötött békét Japánnal. É. Korea és D. Korea között nincs béke 70 éve!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!