Jogosítványárak 2023-ban: hatalmasak a különbségek a budapesti és a vidéki tarifák között

2023. július 05. 06:06

Két év alatt 45 százalékkal emelkedett az autóvezetői tanfolyamok ára idehaza. Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke a Mandinernek részletes képet adott az ágazat helyzetéről.

2023. július 05. 06:06
Helmeczi Zoltán

Budapesten stabilnak mondható a tanulóvezetők száma, vidéken viszont némi visszaesés tapasztalható, pedig a fővároson kívül jóval kedvezőbbek a képzési díjak – tudtuk meg Böröcz Mátyástól, aki a számokba is beavatott.

Mennyibe kerül a jogosítvány?

„A tarifákban nagyon nagy szórás tapasztalható: vidéken nagyjából 6000 forint körüli óradíjakkal lehet kalkulálni, Budapesten viszont – függően attól, hogy gyorsított képzést kér-e a jelentkező, valamint más, például a hétvégi feláraktól – 10 000 forint fölé is felmehet az egy vezetési óráért elkért összeg” – fejtette ki a szakember.
A Központi Statisztikai Hivatal szerint 

egy személygépjármű-vezetői tanfolyam átlagos ára 2023 májusában 334 820 forint volt, 

ami jókora emelkedés az egy évvel korábbi 270 ezerhez vagy a 2021. májusi 230 ezer forinthoz képest. A végső fizetendő összegből nagyságrendileg 30 ezer forintot tesznek ki a vizsgadíjak – KRESZ-, forgalmi és elsősegélyvizsga –, a fennmaradó rész az elméleti és a gyakorlati képzés költsége. Előbbit online formában jellemzően 30-50 ezer forintért kínálják az autósiskolák, utóbbi kiadás pedig értelemszerűen az óradíjon múlik. Ennek pontos összege könnyen kiszámítható, hiszen minimum 30 órát – illetve 580 kilométert – kell vezetnie a forgalomban egy tanulónak a vizsga előtt. Mindezen felül még számolni kell az elsősegélynyújtó tanfolyam és az orvosi alkalmassági vizsgálat díjával, a kettő együtt valamivel kevesebb mint 20 ezer forint.
Az óradíjak közötti területi különbségek következményeként érezhetően megindult az országon belüli „vándorlás”. A autósiskolák szövetségének vezetője példaként említi, hogy vidéki felsőoktatási intézményben tanuló budapesti fiatalok most már egyre többször inkább az egyetemvárosukban tanulnak vezetni, nem pedig a fővárosban, mert így jóval kevesebből megvan nekik a jogosítvány.

Autósiskolai képzés – kihívás az online KRESZ-tanfolyam

A gépjárművezetői tanfolyamok esetében már évek óta tart az online elméleti oktatás térhódítása, és ezt a folyamatot a jogalkotó tovább erősítené, azt szeretné, hogy minél többen az interneten keresztül végezzék el a KRESZ-tanfolyamot. Ám ennek is megvan az árnyoldala – hívja fel a figyelmet Böröcz Mátyás –, a gyakorlati képzés során ugyanis sokszor tapasztalják az oktatók, hogy az elméletet online formában elsajátítóknak több forgalmi órát kell venniük, mert 

egész egyszerűen nem ismerik például a táblák jelentéstartalmát.

A probléma szerinte az, hogy a digitális képzésből hiányzik a menet közbeni kontroll, amit többek közt úgy lehetne orvosolni, ha az oktatás során valamilyen csevegőfelületen keresztül folyamatos kérdezési lehetőség lenne biztosítva a tananyagban megakadó tanulóknak.

Forrás: Attila Kisbenedek/AFP

Fontos jogszabályváltozás jön

Böröcz Mátyás arról is beszélt, hogy a Magyar Közlönyben már megjelent az az új jogszabály, amely egy rövid átmeneti időszak után szeptember 4-től bevezeti az oktatás és vizsgáztatás teljesen elektronikus korszakát. Ez egyrészt azt jelenti, hogy e-azonosító jellel kell majd ellátni a vezetési kartonokat, másrészt módosulnak a forgalmi vizsgára bocsátás feltételei is. Utóbbival kapcsolatban az egyik legfontosabb változás, hogy az éles vizsga előtt hat órával mindenképpen le kell zárni a tanuló e-papírjait, vagyis „innentől fogva nem tudjuk azt megtenni, hogy vizsgára menet még vezettetem a tanulómat” – magyarázta az elnök.
Újdonság továbbá – folytatta –, hogy a vezetési gyakorlat előtt két órával már nem lesz lehetőség cserélni a tanulók között még betegség vagy egyéb váratlan elfoglaltság esetén sem. A tanórákkal kapcsolatban egyébként alapos kontroll várható: a hatóság ellenőrizni fogja azt is, hogy az oktató valóban ott kezdte-e és ott fejezte-e be a tanórát, amit előzetesen bejegyzett.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Attila Kisbenedek/AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
karakter-2
2023. július 05. 07:36
Azt hiszem megvan a módszerűk, hogy sajtoljanak ki a legtöbbet a tanulókból. Néha úgy tűnik, mintha egy maffia tartaná kézbe a jogosítvány piacot.
Józsi6
2023. július 05. 07:13
Nos ezek után csodálkozik valaki, hogy Borsod, Szabolcs jellemző lakói jogosítvány nélkül veszélyeztetik ön és mások életét ? Szerintem egyre több lesz a jogsi nélküli vezető. Más: dunántúli kisváros: ha nő vagy +10 óra kötelező az egyik oktatónál.
Tibibácsi
2023. július 05. 07:04
"Két év alatt 45 százalékkal emelkedett az autóvezetői tanfolyamok ára idehaza." ...és ez most meglepő, vagy mulatságos? Elvégre Magyarország jobban teljesít!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!