A politika vallás lett, a vallás csak hobbi

„Mikor volt utoljára saját politikai véleményed? Mármint olyan, ami nem egyezik okvetlenül annak a pártnak, politikai oldalnak a véleményével, amelyet támogatsz. Annyira ki van sarkítva a politika, hogy valószínűleg elég ritkán fordul elő ilyesmi. Pedig előfordulhatna, hiszen a pártszimpátia nem vallás. Ahol viszont mégis előfordul ilyen tetszőleges válogatás a különböző nézetek között, az éppen a vallás, noha ennek nemcsak egyszerűen nem így kéne lennie, hanem ez maga a következetlenség.

A legtöbb parancsolatot betartom. A »ne lopj!«, az különösen tetszik, azt szeretem. Bár, ha belegondolok, lehet, hogy néha nem teljesen tartom be, de másoktól olyan jó elvárni. 

Valahogy így vannak a legtöbben a tízparancsolattal; kereszténynek vallják magukat, és úgy élik meg, hogy alapvetően nagyjából betartják a parancsolatokat, ám ha jobban megkapirgálnánk, nem biztos, hogy van olyan, amelyet betartanak. Istenkáromlás? – be-becsúszik olykor. Vasárnapi mise? Hát az meg ritkán (se). A szülők tisztelete? Többnyire remélhetőleg megvan. Ne ölj, azaz ne gyilkolj, amibe az indirekt gyilkolás és az önpusztítás is beletartozik – nem is olyan könnyű betartani. A paráználkodás tilalma, illetve felebarátod házastársának megkívánása pláne sokkal kevésbé népszerű, mint például a válás.

A tízparancsolat szerint élni valójában lehetetlenül nehéz és iszonyú kényelmetlen, ezért a legtöbben meg sem próbálják igazán. Közben pedig a saját szemükben kereszténynek számítanak.
Ők az á’ la carte keresztények, akiknek egyik parancsolat tetszik, a másik nem, és mazsoláznak, válogatnak, mint a svédasztalnál. A mindent megelőző parancsolatra fittyet hányva, akár Buddha-szobrok meg mindenféle más figurák is mosolyognak a lakásukban, akik gyökeresen mást és máshogy tanítottak a világról, mint Jézus Krisztus. Itt köszön be a következetlenség.”

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt