Hazai terep: egy évvel a választás után és az újabb választások előtt lát esélyt arra, hogy kialakul egy potens ellenzéki erőközpont, valódi ellensúlyt kap a Fidesz?
Azt, hogy az ellenzékben nincs intellektuális potenciál, még a vele szimpatizáló oldalon is el szokták ismerni. Azért vannak gondban, mert nem tudják alkalmazni a nyugati receptet. Az ugyanis az, amit woke kultúrának neveznek, minden, ami az eltörléskultúrából jön – de ez Magyarországon nem adható el. A magyar társadalom konzervatív, ám nem feltétlenül politikai értelemben, kulturálisan és lelkileg viszont igen. Az ellenzék szeme előtt a saját intellektuális múltjából és történelméből fakadó minták lebegnek,
folyton szeretné megismételni a Bastille ostromát – most épp a Karmelitánál.
Csakhogy a helyzet így nevetségessé válik. Jelmezek nélküli történelmi színjátékok zajlanak a szemünk láttára a progresszió eszméjének egyre gyengülő erejével.
Van azonban egy terület, ahol nagy a társadalmi elégedetlenség, és az ellenzék ebből igyekszik is profitálni: az oktatás. Tüntető tanárok és diákok, sztrájk, ellenállás – jogosak a követelések, helyesek az eszközök?
1981-ben kezdtem tanítani a Madách Imre Gimnáziumban, jól emlékszem, hogy már akkor is napirenden voltak ezek a problémák. Ennyi évtized után tudom, hogy valamennyi pedagógusnemzedéknek egzisztenciálisan szüksége volt arra, hogy második, harmadik állást vállaljon az iskola mellett. Most azonban azt állítják, nem egyszerűen anyagi kérdésről van szó – ám annyira türelmetlenek, hogy odáig sem jutnak el, hogy intellektuális értelemben is cizellálják a követeléseiket, mit gondolnak a nevelésről és az oktatásról. A napi politikai indulat lett a fő mozgatórugó, nem hajlandók tárgyalni, mondván, az egész úgy rossz, ahogy van. Csakhogy ahogy beszűkül a mondanivaló, a követelések súlya, úgy csökken a támogatottság. A magyar társadalomban sosem volt túl magas presztízsük a pedagógusoknak. Ez nem azt jelenti, hogy az utóbbi évtizedekben ne lett volna sok jó tanár, de mint társadalmi kérdés az ügyüknek nem volt nagy támogatottsága. Az ellenzék pedig politikai célból most épp az oktatás ügye mögé állt be. Vájkálnak a sebben, mélyítik, provokálnak, így azonban már az egész nem a pedagógusokról szól. Megértem, hogy elégedetlenség van a tanárokban, és el tudom fogadni, hogy ez az ügy többet igényel, mint egyéni megoldásokat. De akkor megfelelően kellene artikulálni, nem pedig úgy, hogy politikusok használják a diákokat. A helyzet kezd hasonlítani ahhoz, amikor néhány éve elborzadva néztük, ahogyan a migránsok a kerítésen csecsemőket nyújtottak át – kis túlzással így tolják most maguk előtt az ellenzéki pártok a diákokat. Visszatérve arra, hogy nincs receptjük: próbálkoztak már az amerikai módszerrel is, ami sok helyen bejött Közép- és Kelet-Európában, vagyis hogy amerikai nyomással, megfelelő támogatással olyan személyeket próbálnak előtérbe állítani, mint amilyen itthon Márki-Zay Péter volt a választás előtt – Magyarországon ez sem működött. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mit lehet még tenni. Csak egyre nem hajlandók: arra, hogy az országot valóban egyben lássák, s hogy a vidéket is egyenrangúnak tekintsék a főváros világával, nem is beszélve a határon túliakról. Amíg nem képesek politikailag hitelesen mindezt felvállalni, addig az előző évek választási mintázata nem fog megváltozni. Ráadásul a háborútól való félelmet is alábecsülik.
Lánczi András
1956-ban született Budapesten. Széchenyi-díjas politológus, filozófus, egyetemi tanár. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–történelem szakán szerzett diplomát 1981-ben. 1993-ban a filozófiatudományok kandidátusa lett, 2002-ben habilitált. 1986-ig a Madách-gimnáziumban tanított. 1991-ben lett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (2003-tól Budapesti Corvinus Egyetem) oktatója, 2002-ben a politikatudományi tanszék vezetője, a tanszék intézetté való átszervezése után igazgatója. 2016 és 2021 között a Corvinus rektora volt. 1997-ben Fulbright-ösztöndíjas volt az amerikai Louisiana State Universityn, 1999 és 2003 között Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült. 2010-től a Nézőpont Alapítvány, 2016-ig a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Kutatási területe többek közt a politikai filozófia, a politikai tudás ismeretelméleti kérdései, a demokráciaelméletek, valamint a 20. századi, elsősorban a két világháború közti magyar politikatudományi hagyomány. 2003-ban Bibó István-díjjal tüntette ki a Magyar Politikatudományi Társaság, 2009-ben a Budapesti Corvinus Egyetem Aranyérmét vehette át. 2018 óta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának tagja. Az MCC kuratóriumának tagja, az intézmény Európai Politikai Filozófiai Központjának vezetője.
1956-ban született Budapesten. Széchenyi-díjas politológus, filozófus, egyetemi tanár. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–történelem szakán szerzett diplomát 1981-ben. 1993-ban a filozófiatudományok kandidátusa lett, 2002-ben habilitált. 1986-ig a Madách-gimnáziumban tanított. 1991-ben lett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (2003-tól Budapesti Corvinus Egyetem) oktatója, 2002-ben a politikatudományi tanszék vezetője, a tanszék intézetté való átszervezése után igazgatója. 2016 és 2021 között a Corvinus rektora volt. 1997-ben Fulbright-ösztöndíjas volt az amerikai Louisiana State Universityn, 1999 és 2003 között Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült. 2010-től a Nézőpont Alapítvány, 2016-ig a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Kutatási területe többek közt a politikai filozófia, a politikai tudás ismeretelméleti kérdései, a demokráciaelméletek, valamint a 20. századi, elsősorban a két világháború közti magyar politikatudományi hagyomány. 2003-ban Bibó István-díjjal tüntette ki a Magyar Politikatudományi Társaság, 2009-ben a Budapesti Corvinus Egyetem Aranyérmét vehette át. 2018 óta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának tagja. Az MCC kuratóriumának tagja, az intézmény Európai Politikai Filozófiai Központjának vezetője.
Egy világméretű alternatíva keletkezett, ennek a letörése zajlik most - mondja a Széchenyi-díjas filozófus a háborúról. Interjú a választásról, a Boston Politicsről és az egyetemek jövőjéről.
Nyitókép és képek: Földházi Árpád