a posztot 2005. december 31-ig töltötte be.
Perjésről ezután sokáig nem lehetett hallani, 2013-ban azonban a Népszava azt írta, „az országban elsőként közös önkormányzati frakció létrehozását jelenti be ma az Együtt–PM és az MSZP Budapest II. kerületében”. A tagok egyike Perjés Gábor volt, aki 2010-ben LMP-színekben indult a 9. számú körzetben, de csak a harmadik helyen végzett Gór Csaba mögött, kilencszázalékos eredménnyel. Karácsonyék LMP-ből való távozásakor Perjés is a Bajnaihoz csatlakozók között volt, ami a közös céges múlt alapján is logikus fejlemény volt.
Mindenki Budapestért Egyesület
A bajnaista politikus aztán 2014 októberében immár a II. kerületi – új – 8. számú körzetben végzett a második helyen az önkormányzati választáson, „MSZP–DK–PM”, tehát immár Gyurcsány–Bajnai-színekben, 5 százalékponttal lemaradva a kormánypárti vetélytársa mögött. Perjés végül 2019-ben nyert egyéni választókerületet a II. kerületben. Arról épp a Mandiner hetilap számolt be 2019 októberében, hogy Perjés a 2019 januárjában bejegyzett Mindenki Budapestért Egyesülettel „mikroadományokat” gyűjtött Karácsony kampányára. A Magyar Nemzet szerint a 2019-es kampányban az egyesület összefonódott a fővárosi balliberális kampánnyal.
Perjésék a 2019-es bírósági beszámolójukban a Mindenki Budapestért Egyesület nevében több, mint 57 millió forint bevételről számoltak be, amely teljes egészében adományból érkezett, tehát még tagdíjat sem szedtek, miközben az összes ráfordításuk 61 millió forint volt, azaz mínuszban zártak, 2020-ban viszont már csak 229 ezer forint volt a bevételük, tehát