Budapest környékéről a gyáli Fundy-tavat és a Délegyházi-tavak kutyabarát strandját, valamint a dunakeszi Duna-part egyik szakaszát ajánlja a portál,
ha pedig a Velencei-tónál keres valaki kutyás fürdőhelyet, a hozzáértők szerint a Drótszamár kemping az ideális választás.
A különleges strandok közül a leginkább „klasszikusoknak” talán a nudista fürdők mondhatók, amelyekből szintén nincs hiány Magyarországon. Az egyik legismertebb hazai naturista strand a Balatonnál található, Balatonberényben, ahol már több évtizede fogadják azokat, akik a „természetes fürdőzésnek” hódolnak. A kemping tájékoztatójában külön kiemelik, hogy a terület jól lehatárolt a kíváncsi tekintetek elől. A Naturisták Berényi Baráti Körének Egyesülete azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy aki a kikapcsolódásnak ezt a fajtáját választja, annak több írott és íratlan szabállyal is érdemes tisztában lennie. A fürdőruha-viselés tilalma mellett alapszabály, hogy nem szabad fényképezni, megbotránkoztatóan viselkedni, és mindenkitől elvárt a tegeződés. A balatonberényi mellett ismert még a Budapesthez közeli Délegyházi-tavak naturista kempingje, amely a legnagyobb területtel és saját kezelésben lévő vízfelülettel rendelkező magyarországi naturista létesítmény. A szabadidőközpontot a Magyar Naturisták Egyesülete is ajánlja, amelynek tagjai – mint írják – „a meztelenséget természetes állapotnak tekintik, és a meztelenül folytatott napi közösségi tevékenységet nem hozzák összefüggésbe szexualitással”.