még nem tudtam konkrét munkát találni, persze van ez meg az, dehát az ember feltalálja magát, gondolkodom sok mindenen”
Megtudhattuk azt is, hogy „a visszailleszkedésben nagyon sok minden nehéz”, hiányzik neki az, hogy körül vegyék emberek, „senki nem mondja az arcomba, senki nem világosít fel, senki nem tesz elém akadályt”.
Elmondta, hogy mi lett a sorsa a nyereményének is: „már költöttem a nyereményből, azt alig várom, hogy vegyek egy tetoválószettet, és hogy meglegyen a saját kis gépem. Az a baj, hogy nagyon sok pénz megy el arra, hogy így visszakerüljön az ember az életbe. Beülni is azért drága dolog, én ezt eddig annyira nem engedtem meg magamnak, most pedig ha beülök akkor azért elmegy nem kevés pénz arra, hogy az ember csak iszogat a barátaival, vagy éppen eszeget valamit”.
Megjegyezte azt is, hogy „most már próbálom magamat mutogatni”.
Végezetül, megtudhattuk, hogy mi volt a legdurvább üzenet amit kapott: „a legdurvább bántó üzenet egy édesanyától jött Instagramon, azt írta, hogy 'te büdös, retkes, ***'. Na, ez az ami már nem is fáj, hanem inkább nevetek rajta”.