Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az élelmiszerek, az üzemanyagok, a háztartási energia húzzák majd lefelé a pénzromlást.
A harmadik egymást követő hónapban is mérséklődhetett az infláció Magyarországon – állítják a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők. A KSH szerdán teszi közzé a legújabb inflációs adatokat – ebben már megjelenhettek az elmúlt időszak akciói –, a januári csúcspont után most először láthatunk markánsabb lassulást az éves bázisú indexben.
A pénzromlás a múlt hónapban a márciusi 25,2 százalék után az előző év azonos időszakához képest 24, míg havi alapon 0,8 százalékkal emelkedhetett.
„A várhatóan 24 százalékra lecsúszó éves index azonban még így is extrém magas inflációs környezetet jelent.
A fékeződés elsősorban a tavalyi évi magas bázis érdeme, hiszen havi alapon továbbra is magas, 0,7 százalékos inflációval számolunk. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ha valóban »csak« ennyi lenne a havi árváltozás mértéke, az 2021 vége óta nem látott, lassú ütemű drágulást hozna” – mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, aki arra is rámutatott, ahhoz, hogy a háromszázalékos jegybanki inflációs cél tartható legyen, a havi árváltozás ütemének nagyjából 0,25 százalék körül kellene alakulnia hónapról hónapra egy éven keresztül.
Virovácz Péter szerint a következő hónapokban is folytatódhat az infláció mérséklődése a magas bázis következtében, így tehát az élelmiszerek, az üzemanyagok, a háztartási energia húzzák majd lefelé az inflációt, miközben a szolgáltatások esetében további erősödésre lehet számítani.
Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet,
aminek hátterében elsősorban a nyers tej átvételi árának meredek zuhanása, a termény-, gabona- és energiaárak zuhanása áll, valamint a szállítási költségek is csökkentek. Mivel ezek a folyamatok nem álltak meg, az élelmiszerek esetében idővel nem zárható ki, hogy egyre szélesebb körű árcsökkenésekkel fogunk találkozni, ami a bázisárak meredek emelkedése miatt a vártnál is gyorsabb mérséklődést okozhat az élelmiszerek inflációjában.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt