A híresség Instagram-oldala jelenleg is aktív, majdnem 330 ezer követője van.
A posztok többségéből pedig egy dolog vonalazódik ki: a magamutogatás. Luxusautók, méregdrága karórák, a legnagyobb divatmárkák ruháiban való pózolás, drága hobbik.
A labdarúgó botrányainak csúcsa egy 2018-as, büntetőfékezéses ügy volt. A vád pedig így hangzott: Berki Krisztián az arany és fekete Bentley luxusautójával 2018. március 17-én, Budapest, III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg.
A vádlott záróvonal és előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Mind a vádlott, mind a busz vezetője dudált egymásra. A vádlott ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével, megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt.
Végül 2021 nyarán egyrendbeli közúti veszélyeztetésért és egyrendbeli rongálásért első fokon Berkit bűnösnek találta a bíróság, két év szabadságvesztésre ítélték, négy év próbaidőre felfüggesztve, emellett pedig két évre elvették a jogosítványát is, valamint 625 ezer forint pénzbüntetést kapott.
Bármi történt az életében, akár az agresszív viselkedés miatt, utólag lehet, hogy a tanácsadói hatására megpróbálta a saját imidzsébe építeni”
– fogalmazott Ómolnár Miklós, aki szerint minden rossz ügyet is arra próbáltak kihasználni, hogy a fenegyerek-látszat tovább épüljön.
A bulvárpápa hozzátette, hogy a celebipar sokszor így működik: az élet hozta helyzeteket, legyenek akár negatívok is, beleépíteni a róluk alkotott képbe, hogy ez téglaként építse tovább azt, amit sugallni akarnak saját magukról.
Nem minden arany, ami fénylik
Köztudomású volt, hogy Berki sokszor gazdagabbnak, sikeresebbnek próbálta mutatni magát, mint ami esetenként a valóság volt. Ómolnár szerint Berki Krisztián nem nélkülözött, csak a kifelé sugallt kép, a szándékosan megteremtett látszatok, illetve a valóság között elég nagy szakadék volt.
Elmondása alapján
idővel a celebvilágban Berki megkerülhetetlen lett,
ebben a környezetben pedig az elsődleges értékmérő az, hányan kíváncsiak az adott illetőre, Berki életét pedig milliók követték a különböző platformokon.
Ómolnár szerint az influeszeripar is erre a logikára épül: akár kinevetik, akár gúnyolják az adott illetőt, ha mégis kíváncsiak rá, máris reklámhordozóvá válik és használható lesz. Nem véletlen, hogy a reklámipar is hasznosította Berki Krisztiánt és feleségét, akivel közösen szerepeltek plakátokon és
milliókat kerestek ezzel.