Megszületett az ítélet Berki Krisztián ügyében

2021. július 13. 10:42

Az elsőfokú bíróság kimondta Berki Krisztián bűnösségét, és két év szabadságvesztésre ítélte, négy év próbaidőre felfüggesztve.

2021. július 13. 10:42
null

Döntés született Berki Krisztián büntetőfékezéses ügyében. A bíróság bűnösnek találta a Ferencváros egykori focistáját: Berki Krisztián bűnös közúti veszélyeztetés, rongálás bűntettében és a kirótt büntetés két év szabadságvesztés, négy év próbaidőre felfüggesztve. Ezen felül 2 évre eltiltották a vezetéstől, illetve 625 ezer forint pénzbüntetésre is ítélték. 

Berki Krisztián ügyvédje szerint az eljárás alatt a vád úgy próbálja beállítani védencét, mint aki pitiáner módon veszélyeztetni akarta a saját, a felesége és a buszon utazók épségét. Mint mondta, valótlan képet festettek a vádlottról, aki mindössze a szerencsétlen véletlenek összessége miatt járt el úgy, ahogy. Szerinte nincs bizonyíték arra, hogy Berki bűncselekményt követett volna el, szó sem volt büntetőfékezésről – írta meg a Blikk. 

„Azt a látszatot akarták kelteni, hogy a vádlott egy pitiáner közlekedési konfliktusból adódóan előzte meg a buszt, ezzel saját és mások épségét is veszélyeztette. A vádlott a körülmények szerencsétlen állása miatt szenvedett balesetet. Az interneten közzétett videóval próbálják befolyásolni a közhangulatot” – kezdte beszédét a védő. Ezek után a vádlott szólalt fel:

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
artfx
2021. július 14. 10:26
ROgán haverja mindent megúszott eddig is :(
Anonymtalan
2021. július 13. 23:28
Részemről majdnem oké, de nem 2 évre kellett volna eltiltani, hanem örökre és azért egy fél évet kicsit hűsölhetne is.
iIonah
2021. július 13. 22:43
Menjetek már a kurva anyátokba ezzel a felfüggesztett büntivel, köcsög komcsi bírók!
púpos
2021. július 13. 18:34
A Bíróság megint kitett magáért. Pedig halmazatiként ott volt a jogosítvány nélküli vezetése is. Vajon mi játszódott le az ítélkezés előtt? Nekem egy film címe jut eszembe: Fogd a pénzt és fuss!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!