A jelentések szerint a férfi május 16-án is ezt tette, valamint be is rúgott egy zalaegerszegi vendéglátóhelyen partnerével. Éjjel egy óra körül a férfi a volán mögé ült, utasként pedig nőismerősét szállította. Az ittasságából és a bódultságából eredő figyelmetlensége miatt a járművel egy kanyarban letért az úttestről, és kidöntött egy tűzcsapot, az ütközést követően azonban tovább vezette a személygépkocsit.
Nagyjából egy kilométerrel távolabb egy kereszteződésben balra akart kanyarodni, mégis egyenesen haladt tovább, felhajtott a járdára, majd egy ingatlan – a rendőrség akkori közlése szerint egy üres étterem – nyílászáróin keresztül az épület földszinti részébe hajtott.