Csábító, de hazug ígéret, hogy, ha eltüntetjük a hajléktalanokat, a palackozókat, a „drogosokat”, megoldódnak a problémáink

„A probléma azonban nem most kezdődött. Nem csupán a felső-középosztály tagjai, hanem a nem-felső-középosztálybeli, egyedülálló fiatal értelmiségiek és dolgozók is gyakran találkoznak vele lakókörnyezetünkben, vagy az agglomerációba hazafelé tartva, a tömegközlekedési eszközökön. Ismerőseink, barátaink gyakran számolnak be arról, hogy nem érzik magukat biztonságban otthonuk környékén, vagy az éjszakai buszon.

Az, hogy ez mindenkit érintő szociális probléma, ami – legalábbis azt ígérik – meg fog változni a gazdasági növekedéssel, az egészségügy, a gyermekvédelem rendbetételével, illetve más régóta halogatott reformokkal, aligha csökkenti a szorongását azoknak, akik nap mint nap szembesülnek a helyzettel.

A dilemmát talán egy keserű parafrázis foglalja össze: „rendőrt hívnotok nem kell, félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.” A társadalmi elvárások és saját értékeink közötti feszültséget keveseknek sikerül feloldaniuk.

Ez sok átlagos baloldali vagy nyitott gondolkodású polgár dilemmája is, akik nem érzik jól magukat attól, ha szegénység, függősség, avagy együttélési normák szélsőséges megsértése miatt egy erőszakszervezethez fordulnak.

Mégis kihez forduljon? És van-e értelme bárkitől segítséget kérni?

Ez a dilemma kísértetiesen emlékeztet a családon belüli erőszak segítői szempontú tapasztalataira. Valaki lehet a családtagjaival erőszakos, s így eltávolítandó, más szempontból viszont segítségre, támogatásra szoruló ember. Ugyanígy a bódult ember lehet magára és környezetére veszélyes, ugyanakkor egészségügyi ellátásra szoruló valaki – hiszen függő, hiszen beteg, akár mentális nehézségekkel is küzd, ezek teszik kiszámíthatatlanná.

És valljuk be: sokunk tapasztalata az, hogy a hatóságok gyakran a könnyebbik utat választják. A konfliktus érdemi kezelése helyett legfennebb annyi hangzik el: „Halkabban vígadjanak”, „békésebben legyenek”, vagy adott esetben nem is reagálnak.”

(Nyitókép: Mandiner-archív)