„A NÖF az elmúlt években elvégezte azt a fontos munkát, hogy a hálózatába tartozó kastélyokat és várakat felújíttatta. Most eljött annak az ideje, hogy megtaláljuk ezeknek műemlékeknek a fenntartható működési modelljét” – mondta el Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője a Mandinernek.
Majd azzal folytatta: „arra törekszünk, hogy a megnyitott interaktív kiállításokon túl, olyan programokat vigyünk partneri együttműködések keretében ezekbe az új turisztikai célpontokba, amelyek meg tudják tölteni élettel a létesítményeket, legyen szó filmes produkciókról, esküvőkről, tematikus rendezvényekről.
Mindettől azt várjuk, hogy fenntarthatóvá válik a működésük!”
Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a partnerekkel eleve úgy kötnek szerződést, hogy a programok megvalósítása során nem sérülhetnek sem az épületek, sem az ott őrzött műtárgyak.
Minél szélesebb körben ismertté akarják tenni a Festeticsek örökségét