Pénzügyminisztérium: A főpolgármester valótlan állításokat tesz arról, mennyi megtakarítással vette át Budapest vezetését

2023. május 10. 17:20

A tárca a főváros hivatalos dokumentumaival cáfolta meg Karácsony Gergely állításait.

2023. május 10. 17:20
null

A főváros hivatalos dokumentumai bizonyítják, hogy Karácsony Gergely valótlan állításokat tesz arról, mennyi megtakarítással vette át 2019-ben Budapest vezetését Tarlós Istvántól – tájékoztatta a Világgazdaságot a Pénzügyminisztérium. A lap hangsúlyozta, hogy a tárca a főváros éves költségvetési beszámolójára hivatkozik, Karácsony szerint azonban ezek a számok „egyszerű hazugságok”. 

A cikk felidézte, „éles szócsata” alakult ki a napokban a kormány és a főpolgármester között arról, miként is állt pénzügyileg Budapest, amikor Karácsony Gergely 2019-ben átvette a város irányítását Tarlós Istvántól. Mint ismert, Karácsony a minap egy Facebook-bejegyzésben azt közölte, hogy Budapestnek 2019-ben 186,2 milliárd forint le nem kötött tartaléka volt. Ehhez képest Varga Mihály pénzügyminiszter arról tájékoztatta nemrég a nyilvánosságot, hogy

a főváros baloldali vezetése 214 milliárd forintot örökölt az előző, fideszes városirányítástól.

A főváros hivatalos dokumentumaira hivatkozik a pénzügyi tárca

A Világgazdaság szerette volna feloldani ezt a mintegy harmincmilliárd forintos ellentmondást, ezért felkereste a Pénzügyminisztériumot, az iránt érdeklődve, hogy mire alapozza a tárca, hogy a főváros 2019-ben 214 milliárd forinttal rendelkezett. Mint kiderült, nem másra, mint Budapest hivatalos dokumentumaira – hangsúlyozták.

A minisztérium ismertette, hogy a főváros 2019-es pénzügyi beszámolója világosan mutatja, hogy Karácsony Gergely városvezetése 214 milliárd forint megtakarítást örökölt Tarlós Istvánétól: rövid lejáratú államkötvényben 82 milliárd forint, hosszú lejáratú államkötvényben 77 milliárd forint, pénzeszközállományban 48 milliárd forint, továbbá a főváros intézményeinél 7 milliárd forint volt.

A tárcánál arra is felhívták a figyelmet, hogy a hivatalos adatokból egy következtetés vonható le, mégpedig az, hogy

a baloldali városvezetés felélte Budapest pénzügyi tartalékait.

A Pénzügyminisztérium mindezen felül arra is rámutatott, hogy a főváros iparűzésiadó-bevételei idén várhatóan meghaladják a 271 milliárd forintot, ezenfelül Budapest további 46 milliárd forint támogatást kap a költségvetésből. A két tétel együtt meghaladja a 317 milliárd forintot, ami 130 milliárd forinttal több a 2019-es adatnál

A világgazdaság szerint Karácsony Gergely nem akar tudomást venni a beszámolóban szereplő számokról, egy minapi nyilatkozatában a Hvg.hu-nak egyenesen úgy fogalmazott: „A 214 milliárd hazugság, ilyen sose volt.” 

A szóban forgó dokumentumokat, amelyek a Pénzügyminisztérium szerint cáfolják Karácsonyt, és amely tételek éppen 214 milliárd forintról szólnak, alább tekinthetik meg:

Forrás: Pénzügyminisztérium
Forrás: Pénzügyminisztérium
***

Forrás: Pénzügyminisztérium
Forrás: Pénzügyminisztérium

***

Forrás: Pénzügyminisztérium
Forrás: Pénzügyminisztérium
***

Forrás: Budapest Főváros Önkormányzatának éves költségvetési beszámolója, 2019
Forrás: Budapest Főváros Önkormányzatának éves költségvetési beszámolója, 2019

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

***

 

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. május 11. 18:49
Öngyilkos hülye. Megkérdezi a budapestieket, járjon e a villamos. Az kérdezi meg, akit már elütött a villamos. A te érdekedben ne járjon a villamos! Hogy még éljél egy kicsi. Ez az igazi Fidesz filantrópia ám!
Secnir
2023. május 11. 08:36
ühüm ez a fogalmatlan parasztoknak készült vetítés. itt a 2019-es teljes ktsgvetése budapestnek: einfoszab.budapest.hu/form/szamviteli-beszamolok-onkormanyzat;id=1710 ajánlanám, hogy olvassátok végig, akár csak a 12/a-t is, amiből kimazsolázott pár sort varga mihály, de tudom, fölösleges. (07/A, 13/A, 15/A, tarlós elég jól keresett, lásd 8/90.sor) aki ráér, az kérdezzen meg egy könyvelő ismerőst.
fado
2023. május 11. 07:48
Gelgő hol a pénz? Tegyétek vissza!
zuriktodor
2023. május 11. 06:24
Gelgőnek fogalma sincs semmiről, mert fél, hogy elássák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!