Magyarország az egyik olyan ország, amelynek nagykövetsége evakuációs tervet dolgozott ki a Szudánban lévő állampolgárai kimentésére – mondta a BBC-nek egy, az afrikai országban ragadt brit állampolgár.
A férfi arról számolt be, hogy jelenleg egy „igazi rémálmot" élnek át azok, akik Szudánban rekedtek. Hozzátette, a brit evakuálásról szóló hírek reményt keltettek benne, de mivel semmi további információ nem érkezett a kormánytól, a megoldás szerinte inkább csak a diplomatákat érintette.
Egy másik brit állampolgár – akinek több társával sikerült Egyiptomba menekülnie – azt mondta, az Egyesült Királyság kormánya nem tett semmit, hogy segítsen, hanem maguknak kellett intézniük a menekülést.
Ezzel szemben a magyar kormány a polgárháború kitörése óta azon dolgozik, hogy kimenekítse az országban rekedt állampolgárait
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton bejelentette, hogy Magyarország figyelemmel követi a polgárháború eseményeit, és hazahozza a Szudánban lévő állampolgárait.