„A negyedik olimpiája után, 2010-ben fejezte be a versenyzést, két év múlva pedig megalapította a saját klubját, a Sebestyén Korcsolya SE-t (SKSE). De már jóval korábban elhatározta, hogy edző lesz?
Igen, mindenképpen a jég mellett szerettem volna maradni. A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetségnél letettem a technikai specialista vizsgát, és többek között felnőtt Grand Prix-versenyeken, így Párizsban és Szocsiban is dolgozhattam. 2012-ben azzal a céllal alapítottam meg a Sebestyén Korcsolya SE-t, hogy az utánpótlás nevelésre fókuszálva tovább adjam a tudásomat. A mai napig ezen dolgozom, igyekszem hasznosítani azt, amit a huszonöt éves pályafutásom alatt megtapasztaltam, amit láttam külföldön. S büszkeséggel tölt el, hogy az elmúlt tíz-tizenegy évben nagyon sok világversenyre jutottak el a tanítványaim, a vb-k és Eb-k mellett húsz világkupára is.
Nyilvántartást vezet?
Olyan edző vagyok, aki mindent dokumentál, statisztikát vezet, hogy folyamatosan lássam, honnan hova jutottunk, mit kell változtatni, hogy még előrébb léphessünk. Már versenyzőként is így gondolkodtam. Ha rosszabbul sikerült egy verseny, utána már rögtön a protokollt néztem, milyen hiányosságaim voltak, és másnap már azon törtem a fejem, mit kellene változtatnom a programomon. Nem kerestem a hibát sem a pontozókban, sem az edzőimben. Azt vallom, egy élsportolót ez visz előre, amellett, hogy mindig figyelnie kell az aktuális topversenyzőket, hogy elleshessen tőlük akár csak apró trükköket, nüansznyi dolgokat. S azok az eredmények, amiket a versenyzőink az SKSE-ben eddig elértek, a csapatmunkánknak köszönhetőek. Nagyobb edzői csoporttal dolgozom, többek között olyan korábbi kiváló korcsolyázókkal, mint Vidrai Szabolcs és Elek Attila. Már amikor megalapítottam az SKSE-t, rendszerben kezdtem el gondolkodni, amelyben például a fizikális felkészülésnek, a nyújtásóráknak és a balettnek is fontos szerepe van. Nagyon sokrétű a munkánk, de a rendszer működik, amit már hetvenegy magyar bajnoki cím is bizonyít.
Az utóbbi időben erőteljes támadás érte a »rendszert«.