Egy éve érkezett a negyedik Fidesz-kétharmad, az ellenzék azóta sem állt fel a padlóról

2023. április 03. 05:46

A felmérések szerint az ellenzék jottányit sem közeledett a Fideszhez 2022 áprilisa óta.

2023. április 03. 05:46
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Egy évvel ezelőtt, 2022. április 3-án tartották a legutóbbi országgyűlési választásokat hazánkban, amely ismét a Fidesz-KDNP kétharmados győzelmét hozta, pedig a külső körülmények – elsősorban az orosz-ukrán háború – szülte válsághelyzet és bizonytalanság, valamint az ellenzék teljes összefogása akár más eredményre is vezethetett volna. Ez olyannyira így volt, hogy a DK-s Dobrev Klára még 3-án délután is azt mondta, Márki-Zay Péterből miniszterelnök lesz, a közös ellenzéki lista pedig az élen végez. Nem így lett.

A magyar választók azonban egyértelműen a kormánypártok mellett tették le a voksukat, a Fidesz-KDNP-re a szavazók több, mint 54 százaléka voksolt, szemben a balliberális ellenzékkel, a melyre 34,4 százalék adta szavazatát. Az Országgyűlésbe új szereplőként bejutott ugyanakkor a nemzeti radiális Mi Hazánk Mozgalom is, 5,8 százalékkal.

Az ellenzék azóta darabjaira hullt, ezért nem is érdemes egy blokként kezelni már őket a támogatottsági felmérésekben – amelyek így még csúfosabb képet mutatnak számukra.

Az elmúlt egy év közvélemény-kutatási adatai nem mutattak semmilyen komoly átrendeződést. 

Bár a választásokat követő nyáron és ősszel több elemző cég is a kormánypártok támogatottságának olvadásáról kezdett beszélni, de ez az erőviszonyokra semmilyen kihatással nem volt.

A Publicus Intézetnél tavaly júliusban a biztos szavazó pártválasztók között 44 százalékra „zuhant a Fidesz”, de a Závecz Research is a kormánypártok „jelentős veszteségeit” mérte ősszel, elismerve ugyanakkor, hogy még így is nagyjából 2,7-3 millió szavazója „maradt” a kormányoldalnak. 

A Nézőpont kutatása is csökkenést mért a kormányoldalon a nyáron és ősszel, de ez egyáltalán nem rengetette meg a Fidesz-KDNP támogatottságát. Már csak azért sem, mert a baloldali ellenzék ugyanilyen utat járt be, azaz egyöntetű kutatatási adatok alapján

semmit nem tudott profitálni ebből a helyzetből.

A kormányoldal a biztos szavazók körében stabilan 50 százalék körül volt év végén és 2023 elején is.

A tél végével a Republikonnál és a Závecznél is megállt a Fidesz támogatottságának csökkenése, a Nézőpont pedig azt mérte, hogy ha most februárban tartottak volna választást, a Fidesz-KDNP elérte volna a 2022-es hazai listás eredményét.

Az ellenzéki térfélen a mindenkit maga alá gyűrni igyekvő Demokratikus Koalíció maradt egyértelműen a vezető erő. Bár a sorozatos átlépések eredménye nem igazán látszik a népszerűségi adatokon, annyi elmondható, hogy jelenleg mért 15-20 százalékos eredményeik jobbak a tavaly nyárinál.

Mellettük a Mi Hazánk mozgalom mutathat fel pár százalékos emelkedést, Toroczkai László pártja 7-9 százalékos támogatottságot tudhat maga mögött jelenleg. A többi párt közül még a Momentumnál mértek a közvélemény-kutatók parlamenti küszöb feletti támogatási arányokat, a felmérések többségében az MSZP és a Jobbik már a határ alatt van, az LMP, és a Párbeszéd pedig biztosan nem juta be önállóan az Országgyűlésbe.

 

Nem jó hír a most már az önálló megmérettetésre készülő baloldali-liberális pártok szamára, hogy a Társadalomkutató friss felmérése szerint

a Fidesz ugyanakkora támogatottsággal (52 százalék) még nagyobb győzelmet aratna mint egy évvel ezelőtt,

mivel az ellenzék a tavalyi eredményét sem érné el. A Társadalomkutató felmérésének érdekessége, hogy a Kétfarkú Kutyapárt immár tíz százalékos támogatottságával biztosan átlépné a parlamenti küszöböt. 

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke győzelmi beszédet mond a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén (Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anomander
2023. április 03. 12:08
Soha nem volt közöm hozzájuk.
simonvitéz
2023. április 03. 11:09
Lendületben a Foslék.
AyaHunasca
2023. április 03. 10:28
Én azt tanácsolom az ellenzéki érzelmű, liberális fiataloknak, hogy hagyják itt Magyarországot. Ne gyűlölködjenek, ne utálkozzanak. Énis ezt teszem. Én Hollandiába költözök. Csak Fideszes maradjon Magyarországon és akkor nekik is jó lesz, meg nekünk is :)
CirmoS
2023. április 03. 09:55
A hazaáruló dollárcsürhe mitől is tudott volna felállni?! A lopáson, hazudozáson, hazaáruláson kívül nem értenek semmihez, ráadásul nem csak magyargyűlölők, de EGYMÁST IS úgy utálják a dollárcselédek mint a sz.rt! Ezeket hosszú évek óta csakis az Orbán fóbia löki egy csürhébe! Hát ez kevés lesz gyerekek! Ráadásul napi szinten Mo, a magyar emberek ellen pofázni/ dolgozni egyenes út a Fidesz 4/5-höz! A hazaárulás nem kifizetődő! Ez így van nagyon jól! Köszönjétek Gyurcsánynénak, az uniós milliárdokat lopó CseKKnek, Ujhülyének meg a többi szolgalelkű csicskának! Hajrá Magyarok! Hajrá Orbán!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!