a mostanáig közel 20 ezer csatlakozóval rendelkező kiállás
kezdeményezői.
Miközben sajnálatukat fejezik ki, hogy „az ideológiai nyomás ilyen formában is megjelenik a tudományos életben és a magyar társadalomban”, köszönetet mondanak a neves pszichológusnak, amiért „kiáll a gyermekek egészséges és biztonságos fejlődése mellett, és nem hagyja, hogy a gender ideológiának való kényszeres megfelelés vegye át az irányítást a tudományos tények megismerése és tiszteletben tartása fölött”. Az aláírók azt kérik Bagdy Emőkétől, hogy továbbra is képviselje álláspontját, és legyen példa mások számára is az igazság keresésében és a tudományos érvek és értékek mellett való kiállásban.
A CitizenGO már 2020-ban is kiállást szervezett Bagdy mellett, amikor a pszichológust a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciója részéről érték támadások. A konzervatív-értékvédő kezdeményezést akkor mintegy 30 ezren írták alá támogatólag. A szervezet most arra is bátorít, hogy a közösségi médiafelületeken is szerveződjön alulról érkező kampány, ennek keretében pedig használják minél többen az #ÁlljunkKiBagdyEmőkeMellett hashtaget. Erre, mint mondják, azért is van szükség, mert „professzor asszony a tudományos tényeket tiszteletben tartva nyilvánít véleményt, és nem a folyamatosan változó, sokszor a tudománnyal szembenálló, divatos ideológiák szerinti álláspontokat képviseli”.
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád