Németh Zsolt: A békepártiság nem jelenti azt, hogy Putyin-pártiak lennénk

Az interjú eredetileg a Hungarian Conservative portálon jelent meg angol nyelven.

A kérdező: Dobozi Gergely

Március 12-én volt Magyarország NATO-csatlakozásának évfordulója. Hogyan értékeli Magyarország NATO-tagságának eddigi évtizedeit?

Mivel Magyarország 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz, immár valóban van egy perspektívánk, amiből vissza tudunk tekinteni erre a lassan huszonöt esztendőre. A tapasztalat az, hogy a NATO történelmileg egészen egyedülálló biztonságot jelent Magyarországra számára. Éppen ezért rendkívül fontos vívmány, hogy az évtizedek alatt sikerült megőrizni a magyar társadalom aktív támogatását a NATO-tagság mellett. Különösen, hogyha e szervezet jelenlegi megítélését és támogatottságát az Európai Unió renoméjával összevetésben vizsgáljuk. De elégedettségemet nemcsak az elmúlt két és fél évtized tanulságaira vonatkoztatom – az elmúlt egy évben is jól vizsgázott a NATO. Hadd hívjam fel a figyelmet a tavalyi madridi csúcstalálkozóra. A szervezet ez alkalommal egyértelmű választ adott az orosz háború által generált kihívásra. E válasz lényege mégpedig az volt, hogy

A NATO másik kiemelt jelentőségű döntése tavaly nyáron pedig az volt, hogy fönntartja a nyitott ajtók politikáját.

Hogyan értékelte tavaly, amikor Svédország és Finnország végül a NATO-tagság mellett döntött?

Ahogy akkor, úgy ma is úgy látom, hogy a svéd és a finn NATO-tagság paradox módon az orosz katonai agresszió gyümölcse. Némi cinizmust megengedve azt is mondhatnám: 

Képes volt elérni ugyanis, hogy e két, korábban semlegességben gondolkodó északi ország közgondolkodását átállítsa. Tetteinek jelentőségét annak függvényében érdemes értékelni, hogy a fejleményeket megelőzően évtizedeken keresztül zajlott a vita erre vonatkozóan. Már akkor is zajlott, amikor a NATO bővítése Magyarország, Csehország és Lengyelország csatlakozásával kezdetét vette. Csakhogy abban az időben még elképzelhetetlen volt, hogy mi fogja ezt a fordulatot előidézni. Ma már tudjuk, hogy a tavaly február vége óta eszkalálódó események.

Hogyan határozná meg a NATO jelenlegi attitűdjét a háború vonatkozásában?

A NATO-nak különösen fontos érdeme, hogy az elmúlt évben nemcsak, hogy képes volt bizonyos dolgokat csinálni, hanem képes volt bizonyos dolgokat nem csinálni. Következésképpen a NATO szempontjából az is nagyon fontos, amit tesz, és az is, amit nem tesz.

Kibontaná ezt a gondolatot?

Összességében, amit tesz, az a fegyverkezés, a nyitott ajtók politikájának a képviselete, illetőleg még egy dolgot tegyünk hozzá: képes egységes álláspontot kimunkálni, s azt képviselni. Brüsszelben például rendkívül komoly feladatot jelentett, hogy közös nevezőre hozza az eltérő biztonsági percepcióval és fenyegetettségérzéssel rendelkező egyes tagállamok álláspontját. Néhány szót pedig arról, amit a NATO nem tesz: fontos az is, hogy a NATO következetesen kitart amellett, hogy nem hadviselő fél – hogy szervezetként nem vesz részt a háborúban. Ilyen szempontból ezért lehet épp a NATO a magyar álláspont referenciája. Hiszen

A NATO-hoz eddig is több hullámban csatlakoztak államok, a világ ugyanakkor érzi, hogy a jelenlegi hullám más. Háború van. Éppen ezért a finn és a svéd csatlakozást sokan sürgetik, s már csak két ország ratifikációja van hátra. Késlekedik, mérlegel Törökország és Magyarország jelenleg a finn-svéd-csatlakozás ratifikálása során, esetleg más motivációk állnak a látszólagos késlekedés hátterében?

Most tértem vissza Stockholmból és Helsinkiből. A látogatás nagyon jó élményt jelentett számomra. Egyrészt azt tapasztalhattam meg, hogy ezek a társadalmak valóban gyors átalakuláson mentek keresztül, már ami a NATO-tagsághoz való viszonyulást jelenti. Svédország és Finnország valóban a NATO védőernyője alatt képzelik el a jövőjüket. Meggyőződtem erről. De meggyőződtem arról is, hogy e két ország nagyon erős hadseregekkel rendelkezik. Különösen a finn hadsereg figyelemreméltó a maga tartalékos rendszerével. Ilyen rendszer egyetlen NATO-tagállamban sem működik. Összességében mindkét országról azt gondolom, hogy az átlagnál nagyobb hozzáadott értéket jelenthetnek. A NATO erős hadseregekből felépülő erős szövetség – ezen országok csatlakozása nettó nyereség a NATO sikeressége szempontjából. Nem tudunk azonban elmenni amellett, hogy a finn és a svéd szereplők különösen az Európai Unióval kialakult kialakult vitáink közepette, de a nemzetközi médiában egyébként is élen jártak Magyarország elmarasztalásában az elmúlt években. Magyarországra nézve sértő nyilatkozatok láttak napvilágot a közéletben, legyen szó akár a finn vagy a svéd médiáról, az akadémiai világról, az európai parlamenti képviselők, vagy éppenséggel az kormányok tagjainak nyilatkozatairól. Úgy gondoltuk tehát, hogy

Jó alkalom számunkra, hogy szembesítsük ezekkel a kijelentésekkel ezt a két országot, de jó alkalom számukra is, hogy ők is szembesüljenek a következményekkel. Hiszen egyrészt most ők kérnek, ennek tükrében pedig a korábbi kijelentéseik másként hangzanak. Másrészt viszont számos esetben a saját közvéleményük sem volt tisztában azzal, hogy milyen kijelentéseket tettek kormánytagok – akár miniszterelnökök.

Például?

Például Jyrki Katainen egykori finn miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon a bíróságok nem függetlenek. Hogy Magyarországon nincs médiaszabadság. Eero Heinäluoma, a magyar baráti társaság korábbi elnöke, baloldali szociáldemokrata európai parlamenti képviselő nyilatkozatában azt fejtegette, hogy Magyarországon a demokrácia a végét járja. De a választásokat megelőzően egyes svéd képviselők még ezeknél is durvább kijelentéseket is megengedtek maguknak. Tegyük hozzá, hogy nyomatékkal esik latba, amikor kormányzati szinten, az európai ügyekért felelős miniszter mondja azt, hogy Magyarországon rasszista történelemszemlélet uralkodik. Ezek kifejezetten sértő mondatok, sértő kijelentések voltak.

Komoly tárgyalási szándékkal ültek egy asztalhoz a felek?

Mind finn, mind pedig svéd részről nagyon magas szinten fogadták a delegációt. Érzékelhették, hogy időszerűvé vált számunkra, hogy világossá tegyük vendéglátóink irányába,

A szövetségesi sors az végső soron egyfajta fegyverbarátságot feltételez. Adott esetben egymásért kell meghalnunk, hiszen a NATO-ról szóló Washingtoni Szerződés ötödik cikkelye tulajdonképpen erről szól. Magyarország tavaly Madridban mindentől függetlenül támogatta a NATO bővítését, s nyilvánvalóvá tettük, hogy a magyar kormánypárti parlamenti képviselők nem fognak új feltételeket szabni. Nem így járt el Törökország. Megjegyzem, hogyha a Törökország másként jár el, akkor nyilvánvalóan kisebb mozgásterünk nyílik arra, hogy szembesítsük a vendéglátóinkat ezekkel a kérdésekkel.

Értő fülekre találtak az ön által említett sérelmek számba vétele?

Azt gondolom, hogy végül sikerrel jártunk: egyrészt világossá tettük, hogy támogatjuk őket, hogy erős lesz tőlük a NATO. Ugyanakkor kifejezhettük azon reményünket, hogy a jövőben képesek leszünk megtalálni a módját annak, hogy új fejezetet nyissunk a kétoldalú kapcsolatainkban. Mert a jelenlegi helyzet öt-tíz éves visszatekintésben nem tartozik közös történelmünk legfényesebb időszakai közé, hovatovább, ez az elmúlt tíz esztendő bizonyos szempontból történelmi mélypontnak is tekinthető. Pedig az említett két nemzettel a történelmileg kialakult kapcsolatrendszerünk igen gazdag. Kézenfekvőnek tűnt kihasználni az ő NATO-csatlakozásukat arra, hogy ezt meghaladjuk, hogy ezen túllépjünk. Bizonyos értelemben a választások előtt álló Finnországban [amely április 2-án esedékes, a szerk.] kifejezetten megfelelő erre a helyzet. Svédországban a választásokat követően a problémák már kevésbé voltak súlyosak, hiszen ott egy jobboldali, konzervatív kormánykoalíció jött létre. Azért ez a fejlemény mindenképpen határozott cezúrát jelentett az egymásról alkotott vélekedés tekintetében.

Ön március 1-jén vezérszónoki felszólalásban vázolta a NATO-bővítésre vonatkozó magyar álláspontot a magyar Országgyűlés előtt. Ebben szó volt Magyarország „békepárti diplomáciájáról” is. Miről szól ez a koncepció?

Nagyon fontos, hogy világosan lássuk azt, hogy mit jelent, s hogy mit nem jelent Magyarország békepárti diplomáciája. Kezdjük az utóbbival. Nem jelenti azt, hogy Putyin-pártiak lennénk. Ugyanis sokszor olybá hat, mintha a békepártiság az oroszpártiságot, vagy kifejezetten a Putyin-pártiságot jelentené. Nem, ezt semmiképpen nem jelenti. Egyértelműen elítéljük az orosz agressziót. Több parlamenti határozat – így a most előttünk fekvő, az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójának apropóján megfogalmazott iromány is – egyértelművé teszi azt, hogy nincs semmilyen mentség az Ukrajna ellen elkövetett orosz katonai agresszióra. A békepártiság nem jelenti továbbá az ukrán igényekről való lemondást sem. Hiszen Ukrajna jelenleg áldozat,

A nemzetközi közvélemény jelentős része tartja úgy, hogy aki békéről beszél, az hajlandó Ukrajna helyett területi engedményeket tenni Ukrajna kárára.

Nincs szó erről. Magyarország az ukrán integritásnak és szuverenitásnak a támogatója, az ország nemzetközileg elismert határai között. Beszéltem ugyebár arról, hogy mit nem jelent a békepárti diplomáciánk. Hadd világítsam meg a másik oldalát – vagyis azt, hogy mit jelent. Azt látjuk, hogy

Aggodalommal tölt el bennünket, hogy minél hosszabb ideje tart ez a háború, a kiút megtalálása is annál nehezebbnek látszik. Csak a tárgyalásos út meglelésével tudunk kilépni ebből a logikából. Fontosnak tartjuk, hogy ne a tábornokok, hanem a diplomaták tartsák a kezükben a konfliktus rendezését. Látunk ugyanis lehetőséget arra, hogy a diplomácia megtalálja azokat a megfelelő kompromisszumokat, amelyek adott esetben kiterjedhetnek a megállapodás minden részletkérdésére is. De nem Magyarország dolga ezeket a kompromisszumokat kimondani. Nem a magyar diplomácia feladata, még akkor sem, hogyha tisztában vagyunk azzal, hogy vannak megkerülhetetlen kérdések.

Mire gondol?

Területi kérdésekre, vagy éppen a nemzetközi biztonságpolitikai orientáció kérdéseire. Kulcsfontosságúnak tűnik, hogy a két hadviselő félen túl a diplomáciai erőfeszítésben szerepet vállaljanak a világ meghatározó szereplői is. Kína már előállt egy béketervvel. A Vatikán szintén nyilvánosságra hozta a sajátját. Az Egyesült Államok sem megkerülhető egy ilyen rendezési folyamatban, noha az USA részéről nagyon kevés olyan nyilatkozatot tudunk idézni, amely egyértelműen a békepárti diplomáciai irányába mutatna.

Ön optimista vagy pesszimista utóbbi tekintetében?

Azt gondolom, hogy az Egyesült Államokban még nem született meg a békepárti fordulatra vonatkozó elhatározás, mint ahogy az Európai Unió esetében is azt gondolom, hogy ha attitűdje valamelyik nemzetközi szereplőhöz hasonlítható, akkor az az Egyesült Államokéra hasonlít a leginkább. De látni kell azt, hogy

mint ahogy ennek a háborús konfliktusnak a természetét is értékelni kell. Helyesnek tartjuk a békepárti álláspont megjelenítését a nemzetközi diplomáciában. Hadd ne soroljam, hogy milyen drámai következményekkel jár a konfliktus eszkalációja a halottak száma, vagy éppenséggel a háborús bűncselekmények tekintetében, amelyekre egyszerűen nincsen mentség. Ugyanakkor, ha nem állítjuk meg az erőszak spirálját, félő, hogy a későbbiekben még nehezebb lesz véget vetni az öldöklésnek.

Említette a magyar Országgyűlés előtt álló, az orosz–ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán megszövegezett határozati javaslatot. Milyen belpolitikai vitákat generál a dokumentum? Várható egyfajta nemzeti minimum kimunkálása az iromány kapcsán?

Azt hiszem, hogy az önmagában érdekes, hogy mindegyik párt különböző módosító javaslatokat nyújtott be. Vagy nem tudtak egy közös javaslatcsomaggal előállni, vagy nem akartak. Ebből a Mi Hazánk koncepciója érthetőbb, mivel a párt szemmel láthatóan külön politikai pályán utazik. Az ő módosító javaslataik nyilvánvalóan az egész parlament számára elfogadhatatlanok. Már csak azért is, mert nemcsak a NATO-bővítést, hanem magát a NATO-t kérdőjelezik meg. Ugyanakkor az ellenzéki pártok részéről a módosító javaslatok szinte kivétel nélkül ugyanazzal a problémával küzdenek. Ezek a pártok az elmúlt egy esztendőben egy olyan pályára álltak rá, amit bátran nevezhetünk a nyugati háborúpárti álláspont képviseletének. Az elmúlt egy esztendő egyik tanulsága pedig az, hogy erről a pályáról nem akarnak lehátrálni. Összességében azt gondolom, hogy ahogyan a tavaly áprilisi választásokon a választás végeredménye szempontjából a háborúval kapcsolatos álláspont döntő szereppel bírt, úgy az elmúlt néhány napban lezajlott vita is egyértelműen azt igazolta vissza, hogy

Ez pedig azt jelenti, hogy a háború kérdésében az álláspontok továbbra is nagyon távol állnak egymástól az egyes politikai erők körében. A magam részéről sajnálatosnak tartom, hogy egy ilyen fontos kérdésben nincs konszenzus.

A belpolitikai erőkről az imént hallhattunk. Milyen állapotban találta a Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia közötti V4-együttműködést a háború tavaly, s most mit lehet elmondani ma a formációról?

A háború egy viszonylag felfelé ívelő időszakában kapta el a Visegrádi Együttműködést. Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy a konfliktus végül a V4-eken belül is számtalan kimondatlan feszültséghez és nézetkülönbséghez vezetett. De azt hiszem, hogy ez a kényes helyzet nagyjából már az ősz kezdetére enyhülni látszott. Tanulságos volt, hogy mely találkozók maradtak el, mely találkozók kerültek megrendezésre. De az év végétől kezdve megrendezett államfői, házelnöki és miniszterelnöki találkozók következtetéseit levonva

Rájöttek az egyes politikai erők arra, hogy nem szabad összetéveszteni a meglévő különböző álláspontokat mindazzal, ami a média szintjén megjelenik.

Melyek a közös pontok?

A közös pontok közt hangsúlyosan jelenik meg az, hogy nincs olyan V4-es ország, amely Oroszország pártján állna ebben a konfliktusban, mint ahogy olyan ország sincs, amely ne tartaná fontosnak, hogy szolidaritást vállaljon Ukrajnával. Továbbmennék. Mindegyik ország a V4-ek között fontosnak tartja, hogy Ukrajna segítségére siessen a jelenlegi helyzetben. Magyarország is folyamatosan keresi annak a módját, hogy miként tud Ukrajna segítségére lenni. Ami Oroszországot illeti, Moszkva vonatkozásában is elmondhatjuk azt:

és ennek érdekében akár az energetika, akár a védelmi politika területén nagyon fontos közös lépéseket szükséges megtenni. Ezek a célok közösek. Hogyha ezekben a célokban egyet tudunk érteni, a többi másodlagos – még akkor is, ha nagyon fontos ügyekről van szó.

Magyarország tehát a többi V4 országgal közösen keresi azokat a csatornákat, amelyeken keresztül Ukrajnát segítheti. A fegyverszállítás a hazai kormányzati kommunikáció szerint vörös vonal. A segítségnyújtás mely módjai lelhetők fel a vörös vonalon innen?

Mindenekelőtt a humanitárius kérdéseket szeretném kihangsúlyozni. Ukrajnában az elmúlt év során a menekülteknek a száma elérte a tízmilliós számot – a külső, illetőleg a belső menekülteket egyaránt értem ezalatt. Számos európai uniós tagállam nagyon nagy számban fogadott be menekülteket, és Magyarország sem húzta ki magát ez alól. Mintegy másfél millió menekült érkezett hazánk területére, vagy haladt át azon, ami azt jelenti, hogy hosszabb-rövidebb ideig Magyarország jelentette számukra az otthont a menekülés első időszakában. Nagyon fontosnak gondolom a varsói donorkonferencián Magyarország által bejelentett a humanitárius segítségnyújtást, amelynek megvalósítása jelenleg is zajlik. Iskolaépítésről, kórházépítésről és egyéb intézményi támogatásról beszélünk, amelyek jelentősége, noha szimbolikus, mégis önmagukon túl mutatnak. Ami a gazdasági segítségnyújtást illeti, egy nagyon komoly nemzetközi együttműködés keretében

egyúttal rákapcsolódni az Európai Unió energetikai rendszerére. A legnagyobb kapacitású összeköttetés ennek folyományaként Magyarország és Ukrajna között jött létre. Szintén megemlíteném a reverse gáz- és olajszállításnak a lehetőségét Magyarország irányából, amit Ukrajna rendszeresen igénybe vett az elmúlt időszakban. A közelmúlt igen fontos fejleménye továbbá a mezőgazdasági minisztereink együttműködése. Ez annak révén jött létre, hogy létrehoztuk Fényeslitkén a széles és a keskeny nyomtávú vasút közötti átrakodást lehetővé tevő intermoduláris vasúti csomópontot. Ez Ukrajna számára a gabonaexport szempontjából kulcsfontosságú.

Ami pedig a védelmi kérdéseket illeti, rendkívül fontos fejlemény a magyar vezérkari főnök ukrajnai látogatása. Ehhez képest erről szinte híradást sem lehetett hallani sem az ukrán, sem a nemzetközi sajtóban. Márpedig a vezérkari főnök bizonyos háborús bűncselekmények elkövetési területére is ellátogatott. Ezen felül, létezik kétoldalú együttműködés is a két hadsereg között, amely felett a NATO bábáskodik.

Ehhez kapcsolódik a sérült gyermekek illetőleg katonák magyarországi gyógykezelése is, amelyre Magyarország egy világos felajánlást tett. Végül pedig, ami a kemény katonai együttműködést illeti, szeretném azt is hangsúlyozni, hogy noha fegyvert nem szállítunk, Magyarország tagja annak az európai uniós békekeretnek, amely lehetővé teszi Ukrajna megsegítését bizonyos védelmi célú eszközök biztosítása révén. A rá eső részt Magyarország biztosította. Ezek mind olyan vonatkozású dolgok, amelyek tekintetében ráadásul mi rugalmasak is vagyunk és megpróbáljuk keresni a további segítségnyújtás lehetőségét. Érzékeljük ugyanis magyar emberek részéről azt az egyértelmű mandátumot, hogy a megtámadotton segíteni kell.

És mi a helyzet a kárpátaljai magyarok védelmére vonatkozó mandátummal? Az Alaptörvény ezzel kapcsolatban elég világosan fogalmaz.

Valóban, amikor Ukrajnáról van szó, akkor a kárpátaljai magyarokról is szó van. De amikor a kárpátaljai magyarokról szó van, akkor a többi határon túli magyar kisebbségekről is szó van. Magyarországnak ezen a területen az elkötelezettsége tehát nem megkerülhető. S valóban,

Fontosnak tartom, hogy az elmúlt időszakban sikerült abban segíteni, hogy minden oktatási, egészségügyi és egyházi intézmény folytatni tudja a tevékenységét. Még akkor is, ha fogy ott a magyar: egyrészt, a magyarok körében szintén nagy arányú az elvándorlás, másrészt pedig, s ez felettébb tragikus, magyar katonákat is visznek a keleti frontra, ahol ők életüket kell, hogy áldozzák egy olyan konfliktusban, amellyel nem feltétlenül tudnak azonosulni. Ebben a helyzetben Ukrajnától megértést kérünk a kisebbségi jogok területén megfogalmazódó aggályainkra, sőt idővel ezekre az aggályokra meg is szeretnénk találni a megfelelő megoldást – Ukrajnával együtt.

Kétoldalú alapon várja a helyzet megoldását, vagy nemzetközi segítséggel?

Is-is. Nézze, az európai uniós csatlakozási folyamatot Magyarország az elsők között támogatta. Ugyanakkor, amikor Ukrajna uniós csatlakozásáról van szó,

Ugyanez korábban Szerbia esetében is kulcsfontosságú mozzanat volt, és végül pontosan ez hozta el a történelmi megbékélést. Belgrád az egyeztetések eredményeképpen egyfajta kisebbségi akcióterv megalkotását határozta el. Ez a magyar diplomácia által elért eredménynek is tekinthető a szerb csatlakozási folyamat vonatkozásában. Hasonló cél megfogalmazását tartjuk fontosnak a kárpátaljai magyarság és Ukrajna egyéb kisebbségei vonatkozásában is. Ez az igény egyébként az Európai Bizottság és az ukrán kormány kijevi csúcstalálkozóján rögzítésre is került. Fontos fejlemény ez, mint ahogy az is, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése az ukrán kisebbségi törvényt a Velencei Bizottság elé utalta. Úgy gondolom, hogy nagy mértékben segítheti az uniós integráció ösvényére lépett Ukrajnát, hogyha a Velencei Bizottság javaslatait beépíti majd abba a kisebbségvédelmi törvénybe, amelyik jelenleg meglehetősen sok sebből vérzik.

Fotók: Mátrai Dávid