Nem meglepő, hogy egyre nagyobb társadalmi igény körvonalazódik az eltörlése ellen.
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke tájékoztatott, hogy csak Csongrád-Csanád vármegyében 100 ezer hektáron jelentettek aszálykárt, és sok helyen a túlélésért küzdenek a gazdák. Úgy gondolja, hogy a gazdaszervezetek és a kormányzat összefogása szükséges ahhoz, hogy ezt az elhibázott döntést mások ne kövessék, ezért
továbbra is várják mindazok csatlakozását, akik nem szeretnék, hogy a magyar gazdák ellehetetlenüljenek.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója elmondta, hogy a magyar gazdáknak tudniuk kell, kitől mire számíthatnak a közéletben. Amennyiben bármikor a baloldal alakítana kormányt, akkor az egész országban bevezetné a földadót. A földadó az élelmiszerek drágulását is okozhatja, a következmények tehát mindenkit érintenének, a legszegényebbeket is. A petíció továbbra is aláírható az agrarpeticio.hu oldalon – olvasható a Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményében.
(MTI)