Elárulta Karácsony Gergely, mikor lehet teljesen kész a hármas metró

2023. március 29. 11:45

A főpolgármester részletesen beszélt arról, hogyan tervezné át a főváros közlekedését.

2023. március 29. 11:45
null

Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd c. műsorának adott interjújában beszélt arról, milyen koncepciót tett le az asztalra és hogyan alakítaná át a főváros közlekedését. A metrófelújításról elmondta, hogy egy több cikluson átívelő beruházásról van szó, amelyet az elmúlt évtized legnagyobb beruházásnak nevezett.

Az észak-déli irányú metróvonalat az ország legfontosabb vasúti infrastruktúrájának nevezte, melyen félmillió ember utazik, többen, mint az egész MÁV-on. A műsorvezető azon kérdésére, hogy mikor lesz kész teljesen a metrófelújítás (hiszen a Lehel tér és a Nagyvárad tér megállókban a szerelvények a folyamatban lévő munkálatok miatt nem állnak meg – a szerk.), a főpolgármester kijelentette,

az idei év első felében biztosan elkészülnek a munkával.

A megállók renoválásán túl Karácsony Gergely szerint még a síneken kell dolgozni. Reményei szerint május végén teljesen sikerül lezárni a felújítást. 

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hyazinth
2023. április 05. 11:38
Nem kell annyira sietni, hun van még karácsony...
ringwoodite
2023. március 29. 15:00
Majd en is majus vegeig verem bottal a picsadat te balfasz fopogacsa mester.
Jajdejónekünk
2023. március 29. 13:57
"az idei év első felében biztosan elkészülnek a munkával." Rendkívül képben van, mint minden ügyben.
dragstar
2023. március 29. 13:20
Szotyos
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!