Trippon Norbertet jelöli a DK Újpest polgármesterének

2023. március 21. 09:03

A politikust Déri Tibor jelenlegi polgármester is támogatja.

2023. március 21. 09:03
null

Újpest alpolgármesterét, a második alpolgármesteri és ötödik önkormányzati képviselői ciklusát töltő Trippon Norbertet indítja a DK a 2024-es önkormányzati választásokon. A DK újpesti várospolitikusának polgármester-jelöltségét Déri Tibor jelenlegi újpesti polgármester is támogatja, alkalmasságát négy másik ellenzéki párt újpesti képviselői is hangsúlyozták – olvasható a párt MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint Trippon Norbert a legalkalmasabb jelölt Újpest vezetésére,

mert tapasztalt önkormányzati politikusként már több mint 20 éve szolgálja az újpestieket és hivatásának tekinti a városvezetést.

„A 43 éves, jogász végzettségű Trippon Norbert nős, kétgyermekes édesapaként és lokálpatriótaként mélyen tiszteli Újpest hagyományait és szellemiségét, számtalan újpestivel ismerik egymást személyesen is” – ismertette a DK.

A DK szerint Trippon garanciája Újpest további fejlődésének

A közleményben hangsúlyozták, hogy olyan kezdeményezések és projektek fűződnek Trippon nevéhez, mint például Budapest egyik legszebb főterének kialakítása az újpesti Szent István téren, a Virágváros-program, az Újpesti Közterület-felügyelet megalapítása, közel 3000 fa ültetése, az országos hírnévre szert tevő első Újpesti Levendulapark, valamint a jelenleg is épülő, közel 9 ezer négyzetméteren megvalósuló Főtér-park.

„A Demokratikus Koalíció sok sikert kíván Trippon Norbertnek, aki a garanciája Újpest további fejlődésének, zöldülésének, és annak, hogy az újpestiek büszkék lehessenek az otthonukra!” – olvasható a párt közleményében.

A DK vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:

(MTI)

Nyitókép: Facebook

***

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tuco
2023. március 21. 17:01
Pokolba velük!
hjrvss
2023. március 21. 15:54
Rákospalota-Újpest. Ismerem a környéket, mint a rossz pénzt. Itt bármit csinálhat az ellenzék, mindig behúzza.
vbandi
2023. március 21. 11:55
Büdös liberálnáci hazaáruló gerinctelen dékás féreg, így is kurva szar hely lett ujpest, ha nyer még rosszabb lesz.
enes
2023. március 21. 11:19
nős, kétgyermekes édesapaként ---------------- Ekkora hátrányt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!