„Mi, magyarok élen járunk Ukrajna segítésében” – az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke a Mandinernek

Nyitóképen: kismamák és gyermekeik egy kijevi kórház pincéjében a háború első heteiben (fotó: Hölvényi Kristóf)

„Sok mindent megéltem már a segélyszervezetben, de az a legtragikusabb és a leglesújtóbb, amikor emberek által okozott humanitárius katasztrófát látunk” – mondja Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója a Mandinernek. Mint hozzáteszi, bármennyire is megrendítő egy földrengés is, ott nem beszélhetünk emberi mulasztásról, hiszen a természet erői mutatták meg, mire képesek – az ilyen helyzetekben könnyebb is segíteni lelkileg, hiszen az ember látja a kiutat.

„De, amikor azt látjuk, hogy a világ vezető politikusai hosszú hónapokon – Ukrajna esetében már egy éve – beszélnek el egymás mellett, és közben az egész történet hihetetlen tragédiába fut, annál rosszabbat nem tudok elképzelni. Mindezek ellenére tesszük a dolgunkat, de a helyzet mélységesen elszomorító” – fakadt ki. 

Jelenleg három helyen – egyenként tíz-tizenöt munkatárs vagy önkéntes bevonásával – tartanak fenn humanitárius irodaközpontot: Beregszászon, Lembergben és Kijevben. Itt zajlik a projektek előkészítése, megírása, végrehajtása és ellenőrzése is, de itt szervezik a logisztikát és itt is adminisztrálnak.

A segélyszervezet munkájának egyik legfontosabb vezérelve, hogy tényleg abban segítsenek, amiben a másik fél leginkább rászorul, így nagy hangsúlyt fektetnek a humanitárius munka és a fejlesztési elképzelések szoros egyeztetésére. „Azért, hogy még véletlenül se fordulhasson elő, hogy olyan dolgot találunk ki, amire nincs is szükségük a segítségre szorulóknak” – hangsúlyozza a szervezet elnök-igazgatója. Az adminisztrációs munka is nagyon komoly, hiszen minden egyes fillérnek vagy természetbeni támogatásnak nyoma kell, hogy legyen. 

Van is mit könyvelni, mostanáig 242 ezer embernek segítettek, közel 1700 tonna élelmiszerrel, mindennel egybevetve a segítség értéke mostanáig meghaladja a 18 millió dollárt. „Azért tudtunk ennyivel segíteni, mert a kormány minket kért fel Magyarország legnagyobb humanitárius akciójának lebonyolítására. Az általuk felajánlott összegekhez is mi készítjük a projekteket, nagyon szoros együttműködéseben a külügyminisztériummal” – emeli ki Lehel László.

míg a szétlőtt Borogyankán a hűtés-fűtést légkondicionálóval biztosító és külön generátorról működő – aminek köszönhetően, ha áramkimaradás van, itt akkor is világos marad – konténeróvoda.

Mindezek mellett az Ökumenikus Segélyszervezet nagyon erős nemzetközi együttműködésben is részt vesz, ami azt is jelenti, hogy más országok – többek között finnek, svédek, dánok, angolok, amerikaiak – egyházi hátterű segélyszervezetei is támogatják anyagilag. „Nagyon sok segélyszervezet személyesen nem vesz részt az ukrán humanitárius akcióban, de úgy látják, mi jól végezzük a feladatunkat, így minket támogatva tudnak segíteni ők is” – mutat rá. Mint hozzátette, a munkájukról rendszeres heti jelentéseket küldenek Genfbe. 

Sokféle szakaszon van túl Ukrajna – kezdi válaszát a segélyszervezet elnök-igazgatója arra a kérdésünkre, hogyan tudná leírni a háború sújtotta ország és lakóinak állapotát.

Mint mondja, a háború kitörése óta rendszeresen jár az országban és azt látja, hogy ez idő alatt

Amikor pedig az ukrán csapatok Kijev környékéről visszaszorították az oroszokat, az ukránokban felébredt a remény, hogy vissza fogják tudni foglalni elvesztett területeiket. „Új lendületet kaptak, de azért ezek mindig kétarcú történetek: egyik oldalon ott a remény, a másikon pedig a teljes kétségbeesés” – mutat rá Lehel László.

Mint hozzáteszi, nem tud úgy végigutazni Ukrajnán – ez több ezer kilométer távolságot jelent, hiszen az Ökumenikus Segélyszervezet nemcsak Kárpátalján, hanem az egész országban, beleértve Harkivet, Zaporizsját és Kijevet is segít – hogy ne látna temetéseket. „Már tudjuk, milyen jelzésű autó szállítja az elhunytakat, megrázó, amikor sorban jönnek, de még szívbemarkolóbb temetőben álló embereket látni. Az egészet borzasztó szomorúság járja körbe” – mondja.

Hozzáteszi, hogy mindezek ellenére ott a remény az emberekben, mert „élni akarnak és előre látni”.

kivéve persze a közvetlen háborús övezeteket, ahol olykor problémát jelenthet az ellátás.

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai a biatorbágyi raktárbázison gyűjtik, válogatják, majd helyezik raklapokra a tartós élelmiszereket, amiket aztán húsztonnás kamionok szállítanak Ungvárra és Beregszászra, onnan pedig helyi járművekkel kerül többek között Herszonba, Ivano-Fankivszkba, Lvivbe, Zaporizsjába, Cserkasziba, Harkivba és még sorolhatnánk.

Az élelmiszernél sokkal nagyobb problémát okoz az áramellátás hiánya, egyre több helyen kapcsolják ki, de mint az elnök-igazgató fogalmaz, a helyzet a korábbiakhoz képest annyit javult, hogy az emberek többé-kevésbé tudják már, mikor nem lesz áram. „Korábban nagyon megterhelő volt lelkileg, amikor egyszer csak sötét lett, és fogalmuk nem volt, mikor lesz újra világos” – érzékelteti. 

A másik nagy problémát Lehel László szerint az „exodus”, vagyis az országból való menekülés okozza,

– teszi fel a kérdést. És még azok vannak jobb helyzetben, akiknek lehetőségük volt elmenekülni, a háborúban ragadtak mennek egyre beljebb és beljebb, kicsi, eldugott falvak közösségi szállásaira. „Nekik nincs pénzük elhagyni az országot, és nem is tudnak hova menni a határon túl, így gyerekekkel teljesen kétségbeesve, két szatyorral a kezükben vándorolnak, van, hogy napokig, mert a vonat kimarad, vagy hosszú ideig nem is jön” – írja le a teljesen reménytelen helyzetet Lehel László. 

Ami a gyerekeket illeti, Lehel László azt tapasztalja, szüleik mindenhová viszik őket magukkal. „Még nem láttam olyan közösségi helyet, ahol ne lettek volna gyerekek” – mutat rá. Az Ökumenikus Segélyszervezet ezért nagy figyelmet fordít arra, hogy a közösségi szállásokon gyermeksarkokat alakítsanak ki. „Játékokat szervezünk nekik, igyekszünk emberibbé tenni a körülményeket, de mindezek ellenére ez a borzasztó időszak mély nyomot hagy majd az életükben” – emeli ki. Egyébként a szervezet csak Kárpátalján 250 közösségi helyet támogat.

nem akadályozzák a segélyszervezet munkáját, sőt, épp ellenkezőleg, a kormányzóságok igyekeznek segíteni akár az újjáépítés miatti engedélyeztetésekről legyen szó, akár a rászorulók megtalálásáról.

„A mindennapi munkánkban nem érzünk semmit azokból a politikai üzenetekből, amiket időnként az újságokban olvasunk” – összegzi az elnök-igazgató. Mint mondja, látják, hogy a magyarok nagyon jó munkát végeznek, mi több, „a magyar humanitárius tevékenység élen jár Ukrajnában, a nemzetközi összehasonlításban is megálljuk a helyünket”. Ennek okát Lehel László abban látja, hogy nemcsak szervezetten, de nagyon gyorsan sikerült segítséget nyújtaniuk, nem egy településen ők voltak az első segélyszervezet a háború kirobbanását követően. Nemcsak a humanitárius munkában, hanem a fejlesztésben és az újjáépítésben is részt vesznek, az Európai Unió és az ENSZ szakosított szervezetei hívják meg az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársait azokra a megbeszélésekre, ahol ezeket tervezik.

– emeli ki.

Ami a segítség fogadtatását illeti, Lehel László sok megható történetet őriz: „Elkezdjük kirakni mondjuk az ételeket, odajönnek, megölelnek, megszorítják a kezünk, nem győzik elmondani, mennyire köszönik a magyarok segítségét, mindenütt szeretettel találkozunk, örülnek, és nyomot hagyunk az életükben”.

Mind közül a legszívbemarkolóbb élménye az volt, amivel akkor találkoztak, amikor szétlőtt tankokat kerülgettek Borogyankában. „Az úton keresztbe szétbombázott híd, teljesen szétégett házsor, Kádár-kockákra emlékeztető szétlőtt épületek, látszik, hogy ez az utca így, ahogy van, bontásra ítéltetett, mert lehetetlen megmenteni” – festi le a helyzetet.

Éppen járták be az épületeket, helyi vezetőket kerestek, hogy megkérdezzék, miben tudnak segíteni, amikor egyszer csak jött egy édesanya a gyermekével. Valamennyit tudott angolul, mutatta a háta mögött szétbombázott házat, hogy annak a harmadik emeletén laktak. „Megkérdezték, mi járatban vagyunk. Mondtam, Magyarországról jöttünk, segíteni szeretnénk új óvodákkal, iskolákkal, élelmiszerrel, higiéniai eszközökkel.

– idézi fel Lehel László. 

***

Nyitókép: Hölvényi Kristóf, belső fotók: Ökumenikus Segélyszervezet