„Vagyis kijelenthetjük, hogy a termékpályák egészén árat tudtak emelni a szereplők. Az alapanyagok árában egyébként olyan mértékű emelkedés ment végbe, aminek nem is lehetett volna más következménye, muszáj volt árat emelni ahhoz, hogy biztosított legyen a működés” – magyarázta, rámutatva egyúttal arra is, hogy jelenlegi állapotában a magyar élelmiszeripar egyes hatékonysági mutatókban elmarad az európai élvonaltól, ami azt jelenti, hogy magasabb önköltségen tud gyártani. Hangsúlyozta azonban, ez egy állapot, s vannak pozitív trendek, lehetőségek, amelyek annak irányába mutatnak, hogy hamarosan javuló tendenciát láthatunk majd.
Meddig emelkednek az árak?
A magas feldolgozottsági szintű és hosszú szavatossági idejű termékek esetében lehet még drágulás, mert a most elérhető termékeben lévő alapanyag még olcsóbb árszinten készült.
Nagy átlagban viszont azt lehet mondani, hogy a drasztikus drágulás meg fog állni március körül
– vázolta a várható forgatókönyvet az elemző. Arra a kérdésre, hogy az adatok szerint mely termékeket érintett leginkább az áremelkedés, közölte: 2022-ben a tej és tejtermékek kategóriája drágult a legnagyobb ütemben, aminek sok oka volt. Többek közt az, hogy európai szinten keresleti piaca volt a tejnek, ami felfelé hajtotta az árakat. A tejgyártás ráadásul rendkívül energiaigényes, a folyamat során például egymást követi a magas és az alacsony hőmérsékleten tartás.