Az Intézet összegző cikkében kitér arra, hogy a tavaly április óta fennálló ellenzékváltó hangulat újabb bizonyítéka, hogy közel annyian gondolják úgy, hogy az említett ellenzéki szereplők közül egyik sem a legalkalmasabb jelölt (11 százalék), mint amennyien Dobrevet választották, és
a tanácstalanok aránya annál is nagyobb, mint amennyien Donáthra adnák a voksukat
– olvasható ki a kutatásból.
„Még lesújtóbb eredmény” az ellenzék számára, hogy a baloldali szavazók több mint egynegyede (27 százalék) nem tud választani a jelenlegi ellenzéki ajánlat közül. Kifejezetten rossz eredmény a visszatérő Donáth Anna számára, hogy tíz baloldali szavazóból mindössze egyet (12 százalék) tudott eddig maga mellé állítani, míg elsődleges konkurenciája, Dobrev Klára a kormánykritikus választói közönségének több mint egyharmadát (37 százalék). „Mindezek alátámasztják, hogy a baloldali jelöltek egyelőre elsősorban nem Orbán Viktor, hanem egymás kihívói” – hívta fel a figyelmet a Nézőpont Intézet.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher